Óriási bukásnak ígérkezik a GeForce RTX 4060 16 GB-os változata
Napokon belül befuthat az Nvidia új középkategóriás kártyája, de a jelek szerint még a gyártópartnereket sem hozta lázba.
Napokon belül befuthat az Nvidia új középkategóriás kártyája, de a jelek szerint még a gyártópartnereket sem hozta lázba.
Mielőtt végleg búcsút venne a DCEU, még megismerteti a nézőkkel Kék Bogár személyében az első latin-amerikai szuperhősét.
Az 1990-es évek RTS-einek hangulatát idézi meg a legendás MicroProse játéka, amelyben még élőszereplős átvezetők is lesznek.
Sokan ekézik napjaink legnépszerűbb piszkálásvédelmi megoldását, a Denuvót, de készítője igyekszik eloszlatni a tévhiteket.
Újabb forrás erősítette meg, hogy történelmi alapokra helyezik a Treyarch következő játékát.
Az ASUS ROG Allyhoz hasonló teljesítménnyel érkezik, de kedvezőbb áron rajtolhat az Orange Pi terméke.
Kiderült, hogy mikor érkezik a legnépszerűbb kosaras játék és az is, hogy melyik sztárjátékos került a borítóra.
A könyvek előrevetítették az új lovag érkezését, de végre hivatalosan is bemutatkozott.
Érkezik többek között az új Insidious és Mission: Impossible film is, de a nyár legnagyobb dobásának mégis az Oppenheimer és a Barbie ígérkezik.
Megint wumpa gyümölcsöket gyűjtögetünk, de most egészen másképp - a Crash Team Rumble másféle káoszba helyezi kedvenceinket.
Satya Nadella elmondta, hogy ez bizony nem rajtuk múlik.
Június végén érkezik a hazai mozikba az Indiana Jones: A sors tárcsája, ennek apropóján pedig nosztalgiázunk egy kicsit.
Aki előfizetett az Amazon streaming oldalára, az rengeteg dolgot nézhet majd júliusban, legyen szó akár filmekről, akár sorozatokról.
Az Annapurna Interactive egy nagyobb meglepetéssel készült: előrángatják a cyberpunk műfaj egyik legismertebb szériáját egy új játékadaptációhoz.
Bejelentették a júliusi játékokat, az egyik egy fokkal izgalmasabb, mint a Játékok Golddal promóció részeként érkező ajándékok általában.
Újabb izgalmas részletre deríthetett fényt a Microsoft és az amerikai versenyhatóság pereskedése.
Minden eddiginél valószínűbb, hogy a gaming világ legrangosabb eseményét soha többé nem rendezik meg.
Ha bárki kérdezi, nem mi mutattuk a párotoknak vagy nektek a LEGO új, a Disney 100. évfordulója alkalmából kiadott készletét.
A Jim Davis fejéből kipattant lusta és falánk cicát hazánkban is nagy kultusz övezi.
Az is kiderült, hogy mikor érkezik a Netflixre a One Piece feldolgozása.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)