Kedden kezdődött és várhatóan ma zárul a Sasser vírust író német fiatalember ellen indított per. A vádlottat még tavaly, a saját számítógépe előtt ülve tartóztatták le az édesanyja házában, aki saját számítógépkereskedést üzemeltet Waffensen városban. A letartóztatás azután történt meg, miután egyes hírforrások jutalom reményében értesítették a Microsoftot. A Sasser a Microsoft Windows operációs rendszer nyilvánosságra hozott sebezhetőségét használta ki, mely révén több tízezer számítógépet fertőzött meg és az internet adatforgalmának sebességét is lassította. A legtöbb vírussal ellentétben a Sasser nem az e-mailekhez csatolt fájlok megnyitásával aktiválódott, hanem automatikusan végigpásztázta azokat a számítógépeket, melyeken a kihasznált Windows hiba még nem került befoltozásra és ezeken azonnal megkezdte terjedését. Sven Jaschan a bíróságon azt vallotta, azért készítette a Sasser férget hogy programozási ismeretei révén hírnévre tegyen szert. A fiatalember elmondása szerint egy olyan férget szeretett volna létrehozni, amely a Mydoom és Bagle férgek ellen harcol, eltávolítja azokat a számítógépről. Így született meg a Netsky vírus, amelynek továbbfejlesztése a Sasser. A fiatelember egyébként elérte célját, felhívta a figyelmet a programozási ismereteire, azóta ugyanis a Securepoint biztonságtechnikai cég állást ajánlott neki, a német vállalat tűzfalak fejlesztésében kamatoztatná a fiatal szaktudását.
Az Unreal Tournament 2004 aktív játékosai egészen biztosan ismerik az ahhoz a játékhoz készített Strike Force nevezetű modifikációt. A honlapjáról továbbra is folyamatosan elérhető a legújabb változata, ám jövőre ki fogják adni dobozos változatban is Strike Force Red Cell cím alatt PC-re és Xboxra egyaránt. Árról még nem tudni, de íme egy újabb példa, mire lehet képes néhány lelkes fiatal, ha nagy élvezettel csinálnak valamit.
A történet egy fiatal angol házaspárról szól, akiknek két kisgyermekük, csecsemőjük van. Az édesanya épp távol volt, amikor a borzalmak lezajlottak. A családfő apa egy szenvedélyes játékos, aznap is Nintendo GameCubejával játszott, amikor egyszer valamit elrontott, errefel pedig hihetetlen ideges lett. Dühét pedig két gyermekén, Byronon és Tyresen öltötte ki. Előbbi koponya-és bordatörést szenvedett, belehalt az ütlegelésbe. Utóbbinak szintén megrepedt a koponyája, eltörtek a bordái és a lábai. A megdöbbentő esetről a Mirror adott beszámolót, itt megtalálható a még mindig sokkos állapotban lévő anya nyilatkozata is.
Üdv eme korai reggelen. Tegnap este megfogadtam, hogy nem eszek több dinnyét... Legalábbis nem annyit :) No, hírek vannak, ellenben sajnos egy borzadájról is be kell majd számolnom. Addig is egy-két vicc:
| A szexboltban: - Uram! Megfelelő volt a feleségének a múltkor vásárolt vibrátor? - Nem igazán. Már az első nap kirázta az összes fogtömését. Az ifjú rendőrök járőröznek a kisközség utcáján. Feladatul kapták, hogy ha szabálytalanságot észlelnek, írják fel. Amint sétálgatnak, látják, hogy két marha ballag velük szemben a járdán. Egyikük megszólal: - Te, írjuk fel, és jelentsük, hogy két marha szabálytalanul közlekedik. Mire a másik: - Ez nem jó, mert azt hiszik, rólunk van szó! Tudod mit? Írjuk inkább, hogy rajtunk kívül még két marha szabálytalanul közlekedik. Sétál a skót meg a fia a piacon. Megszólal a fiú: - Apa! Vegyél nekem egy dinnyét! - Ugyan fiam! - De apa! Legalább egy fél dinnyét vegyél! - Semmit! - Akkor csak egy szelettel! A skót beleegyezik és vesz egy szelet dinnyét a fiának. Tíz év múlva ismét sétálnak ugyanazon a piacon. Megint megszólal a fiú: - Apa, vegyél nekem egy sört! - Ugyan már, fiam! Dinnyére sört? |
Szép Szerdát! Képzeljétek... ott hagytam a szakmai gyakorlati helyemet. Valószínűleg a sulit is ott fogom és átjelentkezek másik szakra, ha lehet még most szeptemberben. Ettől függetlenül vagy éppen ezért remélhetőleg a továbbiakban is boldogíthatjuk egymást a GameStar magazinon keresztül! Én ennek most örülök! Végre van egy kis nyaram... Lehet, hogy a GSTáborba is lenézek. Vicc volt! Hehe... :D
| Három gyerek beszélget. - Az én apukám pap, és mindenki úgy köszön neki, hogy dicsértessék. - Ez semmi! - mondja a másik. - Az én apukám bíboros, és mindenki úgy köszön neki, hogy jó napot excellenciás uram. - Ez semmi! - mondja a harmadik. - Az én apukám olyan kövér, hogy ha megy az utcán, mindenki azt mondja: Te Úr Isten! - Hány diák tanul az iskolában? - Körülbelül a fele. A szőke nő bemegy a Hivatalba. - Jó napot! A kisfiamnak szeretnék nevet adni! - Jó napot! Persze, üljön le! Mi lesz a kicsi neve? - Suttogó. - Dehát asszonyom, ilyen név nincsen, de ha ragaszkodik hozzá... - Igen, nagyon szeretném. Bejegyzik a nevet. A szöszi hazamegy. Meséli a férjének hogy a gyerek neve Suttogó lesz. Erre a férj: - Te hülye! Én Lehel-t mondtam! |
A lengyel Play kiadta a Frogman című játékának demóját, amely elsősorban a fiatal játékosokat célozza meg, mint érdeklődőket. A történet szerint Frogmannek ki kell szabadítania a testvérét, ehhez pedig négy különböző nehézségen kell túljutnia, négy különböző helyen. A demóért erre tessék...
Üdvözletem. Ma valóságos híráradat van/lesz, úgyhogy nagyon nem is húznám az időt. Egy biztos, a tegnapi mennyiség 20 percen belül túl lesz szárnyalva :) Ám addig is keresgéljünk néhány viccet...
| - Ismered a tíz kicsi indián és az egy szem apáca történetét? - Nem. - Én sem, de meredek dolog lehet. A lövészárokban a parancsnok elkiáltja magát: - Tűz! Mire megszólal az egyik újonc: - Hol? - Ki volt az, aki az anyósomnak fogkrém helyett egy tubus pillanatragasztót adott? -ront be egy férfi a boltba. - Én voltam, nagyon sajnálom, tévedés történt - vallja be az egyik segéd. - Köszönöm, fiam, tessék, itt egy ezres! |
Üdvözletem. Én még mindig nem szeretem a hétfő reggeleket... No mindegy. Odakint megy a wau-wau, meg a mijauú, minden bizonnyal kandúrozási időszak van :). Hírek terén úgy tűnik nehezen indul ez a hét, de majd megoldjuk.
| Egy rendőr helyszínel a balesetnél: - Miért nem kerülte ki a szerencsétlent, mielőtt elütötte? - kérdi hűvösen. - Mert nem volt annyi benzin a kocsimban! Az iskolában a tanító megkérdezi a gyerekeket, hogy kinek az apukája hasonlít valamelyik híres emberre. Az egyik nebuló büszkén mondja: - Az én apukám Mátyás királyra hasonlít. - Miért? - Mert olyan igazságos. Erre megszólal egy másik gyerek is: - Az én apukám Dugovics Tituszra hasonlít. - Miért? - Mert vállalatigazgató volt, és amikor lebukott, tíz embert rántott magával. Száguld egy ember az országúton, majd hirtelen az árokba borul. Meghal, és feljut a mennyekbe, ahol találkozik Szent Péterrel. - Én szeretnék még élni, mert nagyon szeretek autózni! - mondja a férfi. - Ezt már nem lehet visszacsinálni! De azért itt egy autó, amivel 60-nal mehetsz. De nem gyorsabban! - mondja Szent Péter. El is indul a férfi. Egyszer csak elhúz mellette egy autó, legalább 200-zal. Visszamegy reklamálni Szent Péterhez: - Képzeld, elhúzott mellettem egy Maserati 200-zal! - Az nem Maserati, hanem Názáreti, és Ő az Öreg fia. Neki szabad! |
Üdvözletem. Kicsit fázok... Aztán ha kimegyek, mindjárt melegem van. Fene se érti :) Ma kora reggelre várható néhány érdekesség, így érdemes maradni. Egyebet most nem említenék, jöjjenek a viccek:
| A rendőr megállít egy autóst: - Megbüntetem önöket, túl sokan utaznak! - De biztos úr - mondja a sofőr -, ez az Audi ötszemélyes, és mi is öten vagyunk. - Ne szórakozzon velem - válaszol a rendőr -, az van ráírva, hogy Audi Quattro. - Szóljon inkább a társának! - vitatkozik tovább a sofőr. - Nem lehet, mert nem ér rá. Éppen most érkezett egy házaspár egy Fiat Uno-val. - Jean, hozza be a baltát! - Miért, uram? - Embert akarok magából faragni. A fiú megbukott az érettségin, és valami rafinált haditervet eszel ki, hogy apjának a dolgot beadja. Ebéd közben megszólal: - Papa, milyen káros az idén az abnormálisan hideg időjárás. - Igazad van, fiam! Hallom, az idén mindenütt késnek a mezei munkálatok. - Igen, papa - folytatja a fiú lázas sietséggel, - én is csak szeptemberben leszek érett. |
Idén júliusban immár negyedik alkalommal kerül megrendezésre Dunaújváros kedvelt számítógépes összejövetele a D-Lan. Az egyre ismertebb rendezvényen a fiatalok három online játékban mérhetik össze tudásukat. A Need For Speed Underground 2 az autós, a Warcraft III. a stratégiai, a Counter Strike pedig az FPS kategória kedvelőinek nyújt kihívást. A versenyek helyszíne, az első három alkalomhoz hasonlóan a Dunaferr Szakközép és Szakiskola tagozatának sportcsarnoka lesz, ahol nagyjából 120 játékos vehet részt a küzdelmekben. A verseny növekvő elismertségét jelzi, hogy idén minden eddiginél több támogató segíti a zavartalan lebonyolítást. A rendezvényt számos helyi vállalkozás, valamint vezető hazai disztribútorok támogatják nagy értékű felajánlásaikkal. A népszerűsítésért és a beszámolókért az online médiumok közül a HWSW, a GameStar Online, a Mod-Tech Hall-t is szervező HardwareOC - Radikalmod páros, a JOX.hu, valamint a Prohardver vállalnak kiemelkedő szerepet. A rendezvényről beszámolóval jelentkezik a két legismertebb hazai játékos-magazin a GameStar és a PC GURU. További információk a D-Lan hivatalos internetes oldalán érhetők el, a http://lan-info.ultraweb.hu címen. A versenyre asztalfoglalással az előző címen még lehet jelentkezni június 30-ig 500 forintos nevezési díj fejében. A nézelődőknek a belépés ingyenes!
Üdvözletem. Hát szép termés jött össze a tegnapi vicces fotókból, és még van a ládámban egy rakat, ezek még ma kimennek. Továbbiak viszont egyenlőre nem, lesz majd folytatás, de később :) Az értetlenkedőknek csak annyit, hogy azon túl, hogy a mindenki számára kedves állatok testhelyzetei és elkapott pillanatai mókásak, ez a dolog az Olvasókat is közelebb hozta részben egymáshoz. A nem tetszőknek sajnálatomat tudom kifejezni....
| Faluról megérkezik Miska bácsi Budapestre, és a pályaudvaron leint egy taxit. Pont egy Mercit fog ki, és izgatottan érdeklődik a taxistól: - Mondja, és elöl az a kör mire szolgál? - Na figyeljen! Ez arra való, hogy ha el akarok ütni valakit, akkor először ezzel veszem célba. Elindulnak, és a taxis becéloz egy gyalogost majd az utolsó pillanatban félrerántja a kormányt. Mire Miska bácsi: - Na látja, nem ér semmit a maga célkeresztje! Ha nem nyitom ki az ajtót, elhibázza. A vonaton egy vagány csőbe akar húzni egy fiatal srácot. Odamegy a vészfékhez, és úgy tesz, mintha meg akarná húzni. Belekapaszkoik, rángatja, nyög, de nem megy vele semmire. A srác látván ezt, félrelöki a vagányt, és megrántja a vészféket. A vonat csikorogva megáll. Kisvártatva berohan a kalauz: - Ki húzta meg a vészféket? Mire a srác kihúzza magát: - Én! Méghozzá fél kézzel! Az ifjú elmondja igényeit a házasságközvetítőnél: - Fiatal, szép, gazdag, kedves, hűséges és szellemes asszonyt szeretnék. - Értem uram, értem -bólogat a házasságközvetítő- de nálunk a törvény tiltja a többnejűséget. |
Üdvözletem. Nektek mennyi volt az egymás utáni legtöbb tüsszentésetek? Nekem most kilencet sikerült, persze ebben az allergia nagyban szerepet játszott... Tegnap sem volt híráradat, ma meg egyelőre semmi sincs, de azért majd kutatok valamit.
| - Jean, pettyes a ribizli? - Nem, uram. - Akkor megint katicabogarat ettem. Egy ejtőernyős zuhanás közben így szól a hadgyakorlatoztató tiszthez: - Századparancsnok úr! Nem nyílik ki az ejtőernyőm! Mire a századparancsnok: - Legyen nyugodt, ez csak egy hadgyakorlat. A rendőr rászól a fiára: - Fiam, ne dohányozz, korai az még neked! - De papa, te is ötödikes voltál, mikor elkezdtél cigarettázni! - válaszol a gyerek. - Igen, fiam, de én akkor már tizenhat voltam. |
Kellemest. Érdekes dolog történt... Volt ugyanis, hogy a homlokomon lett egy kis pattanás. Ezt bekentem a 3000 ft-os csodaszerrel, amiben ugye szokás szerint 0,2 g van, de ez most mindegy. Ez a cucc is a pattanás leszárítása elven működik, lipo-hidroxisavval. Más bekent pattanás 2 nap alatt eltűnt. Ez meg... Tegnap este a homlokom feldagadt. Most úgy néz ki, hogy egy normál pattanás, körülötte kb 2 centis átmérőben egy hatalmas pukli, a legvadabb szúnyogcsípésem sem volt még ekkora...
| Az aluljáróban egy fiatal nő így kiabál: - Kék ibolyát tessék! Kék ibolyát tessék! Egy rendőr odamegy hozzá és letorkolja: - Itt tilos árulni. Igazolja magát! Hogy hívják? - Kék Ibolya. Egy rendőr elkap egy kisfiút, aki átszalad a piros jelzésen. - Hova rohansz? - vonja kérdőre a gyereket. - Laposelemér'! - válaszolja a gyerek sírva. Mire a rendőr: - Fogd be! Nem a nevedet kérdeztem! - Jean, adja ide nekem a szárítókötelet! - Miért, uram? - Mert szeretném kiteregetni a múltamat. |
A Sony és az Ericsson egyesülésével létrejött Sony Ericsson több új mobiltelefont mutatott be az elmúlt napokban. Azt, hogy melyik mennyire válik majd hazánkban meghatározóvá és felkapottá, nem tudni, mindellenben némelyik igen pofásan néz ki.
Kellemest. Nem tudom, hol mi a helyzet, de itt özönvízsszerű égszakadás van, már azon gondolkozok, hogy megépítem azt a bizonyos bárkát virslikből... Cöhe. Tegnap egyik régi kedvencemből, a Blood Magicből végre mutattak valamit. Ideje volt már, legalább fél évig mintha nem is létezett volna.
| A tizenhét éves Géza állandóan pénzért nyaggatja az apját. - Édes fiam, - mondja neki az apja - vannak fontosabb dolgok is az életben, mint a pénz. - Tudom, - feleli a gyerek - de ha ezeket a fontosabb dolgokat táncolni viszem, az is pénzbe kerül. A sorozáson: - Van valami baja? - Még hogy van-e? A gyomorfekélyem naponta bevérzik, a tüdőm egy rossz szivacs, a lábam fordítva van beakasztva és félvak vagyok. - Alkalmas! Magának megváltás lesz a hősi halál! Két rendőr közúti ellenőrzést tart. Leállítanak egy kocsit, melyben egy öreg férfi ül. - Foglalkozása? - kérdi szigorúan a keményebbik rendőr. - Algebra tanár vagyok! - válaszolja a férfi. - Ne hazudjon! Olyan nincs is! - mondja a rendőr. A bamba társa oldalba böki: - Hogy mondhatsz ilyen hülyeséget? Mint hogy nálunk van alhadnagy, hadnagy, főhadnagy, ott is van algebra, gebra, főgebra. |
Hűvös van. Kifejezetten. Mivel kifogytam a szóból, átadom Aerynnak a terepet, úgyis itt ül az ölemben és csalapál. Hm... Nincs kedve írni semmit :) Na, szegény beteg páciensek... Milyen nehéz is az életük:
| Egy férfi elmegy az orvoshoz, mert feldagadt a lába. A doktor megvizsgálja, majd a kezébe ad egy nagy szem tablettát. - Várjon egy kicsit, hozok vizet - mondja a doki és kimegy a szobából. A beteg nagyon türelmetlen, hamar megunja a várakozást. Odasántikál az ivócsaphoz és gyorsan beveszi a tablettát. Ezután visszatér az orvos egy vödör vízzel. - Na, most feloldjuk a tablettát, aztán ebben áztassa a lábát 30 percig. - Doktor úr, a fiamnak AIDS-e van! - Tudom. Tegnap voltam maguknál és megkezdtem a kezelését. Csak vigyázzon, különítse el a többiektől. - De nem érti, hogy mi a probléma? A fiam szeretkezett a háztartási alkalmazottunkkal! - Ez baj. Akkor őt is be kell küldeni a járványkórházba. - Csak hogy én is csókolóztam az alkalmazottunkkal. - Ez még nagyobb baj. Akkor ön is megkaphatta. - Ráadásul én meg megcsókoltam a feleségemet. - Úristen! - ordít fel a doktor - Nekem is végem van! |
Hali! Kicsit kóma vagyok... hajnali kettőig diskuráltam a GamePro új hírszerkesztőivel. Aztán kelhettem korán, mert megyünk ki a vidéki vityillóra megint. Mindenkinek nagyon kellemes hétvégét kívánok, egyetek sok gyümölcslét és napozzatok! Ferinek meg szóljatok, hogy valami van a hajában...
| A fiatal falusi tanító reggel mérgesen megy be az osztályba. Megkérdi a leghátsó padban ülő Mórickát: - Nem tudod véletlenül, ki szüretelte le éjjel a meggyfámat? - Elnézést tanító úr, nem hallom a kérdést. - Na, akkor cseréljünk helyet! Most kérdezz te valamit, mindjárt kiderül, lehet-e hallani innen. - Tanító úr kérem, nem tudja, ki fogdosta tegnap éjjel a kapunk előtt a nővéremet? - kérdezi Móricka a katedráról a leghátsó padnál álló tanítót. - Hát Móricka, innen tényleg nem hallani semmit. |
Kellemest. Most megint gondolkozhat az ember, hogy mi a francot vegyen fel... A tegnapi után ma megint úgy nézett ki, hogy 35-40 fok lesz, erre van ahol beborult. Tőlem ma reggel levesznek 10 liter vért - mint a filmben (A pacák), aztán már csak levegő jön majd :D -..
| A fiatal katonatiszt így szól a barátjához: - Képzeld megnősülök. Eljönnél tanúnak? - Természetesen. Soha nem szoktam cserbenhagyni a bajtársaimat, ha szerencsétlenség éri őket. A rendőrtiszti akadémián történelemből vizsgázik egy rendőr. - Hogy hívják azt a franciát, aki tábornok volt, majd később császár lett? - Nem tudom. - válaszolja a rendőr. - Bonaparte Napoleon. - mondja a vizsgáztató. A rendőr feláll, és távozni készül, mikor a vizsgáztató utánaszól: - Hová megy? Még nem végeztünk. - Bocsánatot kérek, azt hittem, hogy a következőt tetszett szólítani. |
Néhány honi fiatal összefogott és Soyos Entertainment névvel társaságot alapított, fő foglalkozásuk pedig megjelenítési technológiák kifejlesztése és fejlesztése, de terveik között saját játék elkészítése is szerepel. Számunkra azonban most az a legfontosabb, hogy jó ideje dolgoznak a Lineage II című MMORPG grafikai feljavításán. A Half-Life 2 kiegészítőjéből már ismert HDR technológiát próbálják átültetni annak motorjára, ami annál is inkább nehéz feladat, hogy az soha nem fogja támogatni az eljárást. Az elért eredmény az alábbi kép tanulsága szerint azonban mégis csak szép. A módosítást patch formájában tervezik majd kiadni, ha elkészülnek vele a srácok valamikor jövő év elején. Úgyhogy addig ne tessék kidobni a játékot! :)
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)