A Forza Street most mobilokra is megjelent
A Microsoft és a Turn 10 ingyenesen játszható versenyjátéka már iOS-re és Androidra is elérhetővé vált, ráadásul minden eredményünket vihetjük egyik platformról a másikra.
A Microsoft és a Turn 10 ingyenesen játszható versenyjátéka már iOS-re és Androidra is elérhetővé vált, ráadásul minden eredményünket vihetjük egyik platformról a másikra.
Mortal Kombat 11 sztori DLC érkezik, ezzel együtt egy közkedvelt karakter is visszatér. Május 6-át várjuk lelkesen, mert jön a nagy leleplező trailer.
Különleges kihívások elé állítja a játékosokat a számos stíluselemből és az északi mondavilágból is ihletet merítő alkotás.
Már a zárt bétára lehet jelentkezni. Kalypso Media - Ubisoft: 1-0.
A Moon Studios alapítója szerint a mesés világ sok mindent elvisz a hátán, ami egy valósághűbb környezetben furán hatna, de vállalják a kihívást.
A UFC bunyósból WWE bajnokká avanzsált Ronda Rousey megmutatta, milyen Sonya Blade válna belőle.
Képességeinket pedig egy kártyapakli összeállításával variálhatjuk a Magic: the Gatheringen alapuló APRG-MMO hibridben.
A Larian fejlesztői lassabban haladnak a munkálatokkal a tervezettnél, de továbbra is tartják azt, hogy még idén kipróbálhatjuk a játékot korai hozzáférésben.
A szomorú hírt az Invader Studios erősítette meg.
Nem csak felújított hangot és látványt kap az ikonikus RTS sorozat, de rengeteg olyan bónusz tartalom is érkezik, melyeket korábban soha nem láthattunk.
A New World producere Scott Lane saját otthonából küldött videóüzenetet, amiben kifejti döntésük okát.
A Skater XL inkább lesz Skate, mint Tony Hawk's Pro Skater, de izgatottan várjuk.
Egy friss DLC formájában kerül be a multiplayer rész a Red Hook Studios közkedvelt játékába.
A PC-s és a konzolos játékosoknak is ajándékot hozott a Zen Studios.
Elindult az Xbox Game Studios akció Steamen, így ha még nem szereztétek be a Halo: The Master Chief Collectiont, akkor itt a remek alkalom.
Megismertük a franchise kedvéért létesített stúdió végleges nevét és annak hátterét, de még néhány további apróságra is fény derült.
Az Xbox divízió fejese gyorsan elejét vette a találgatásoknak, és konkrét válaszokat adott a PlatinumGames korábban elkaszált játéka kapcsán.
Hivatalosan még semmit sem toltak el a fejlesztők, de ez valószínűleg csak idő kérdése.
Hónapokkal ezelőtt került sor a turpisságra, azonban csak most fedezték fel az újdonságot.
A fejlesztők nem árulnak zsákbamacskát, 10 percnyi kedvcsinálót láthatunk a játékmenetből.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)