Egyetlen megjegyzés miatt rúgták ki az Evolve közösségi menedzserét
Az L.A. Clippers tulajdonosának, Donald Sterlingnek a rasszista kijelentéseit védő üzenetéért vesztette el az állását a Turtle Rock dolgozója.
Az L.A. Clippers tulajdonosának, Donald Sterlingnek a rasszista kijelentéseit védő üzenetéért vesztette el az állását a Turtle Rock dolgozója.
További Star Wars játékokra még legalább holnapig várni kell, de így is van mivel kitölteni az okostelefonokon és táblagépeken lévő szabad helyet.
Továbbra is szédületes ütemben fogy a még mindig csak félkész állapotban lévő játék, melynek teljes változata leghamarabb csak jövőre jelenhet meg.
Az Evolution Studios versenyjátékának rendezője, Paul Rustchynsky elárulta, hogy mik a tervek a megjelenést követően.
Egy rajongókból álló csapat újradolgozza a Serious Sam első és második részét, a fejlesztő és a kiadó pedig odaállt a projekt mögé. Már Early Accessen a betegség.
A Deus Ex: Revision egy fantasztikus mod, ami után egész máshogy nézünk majd a klasszikus játékra.
A Sony egy hangulatos előzetessel jelentette be, hogy mikorra várható a DriveClub.
A hawaii férfi több ezer lopott dollárt költött a főleg cicikkel népszerűsített online városépítős játékra. Az FBI elfogta.
Befutott az Evolve legújabb gameplay videója, amelyet minden résztvevő szemszögéből végigkísérhetünk.
Május végén a LEGO Store Budapest szervezésében a Telekom jóvoltából kerül megrendezésre a 46. LEGO Toronyépítés, amelyen új Guinness világrekordot is beállíthatnak a résztvevők.
A rendező biztosított mindenkit arról, hogy megvalósul a Deus Ex mozi, csak éppen lassabban, mint vártuk.
Újabb fejlesztői videót kapott a Skywind, a Morrowind Skyrim motorral készülő remake-je. A fejlesztők nem csak meglévő dolgokat újítanak fel, hanem számos új feature, így a crafting is bekerült a játékba.
Kezdődnek a húsvéti leárazások, bár ma még csak ízelítőt kapunk a kínálatból.
Az új Humble Bundle megint csak a mobilosoknak szól, a 2K pedig ismét nagy leárazást tart.
Az Evolve-ot fejlesztő Turtle Rock átdolgozta a szörnyek fejlődési rendszerét, így a játékosok sokkal nagyobb szabadságot kapnak majd. A bejelentést néhány képpel és egy új szörnnyel is megtoldották.
A Kickstarter bevonásával készülhet el az 1999-es PC-s klasszikus, az Outcast HD rebootja.
Április 9-től bárki mehet a Left 4 Dead alkotóinak új játékával egy kört. Bárki, aki jegyet vásárol és Birminghambe utazik.
Több mint két év után végre megérkezett a rajongók által készített rövidfilm.
A Square Enix bejegyeztette igényét a Deus Ex: Mankind Divided címre videojátékokkal és egyéb szórakoztatóipari termékekkel kapcsolatban.
A virtuális katonák egymás után bukkannak rá a körülöttük lévő titkokra, furcsaságokra. Ezúttal az egyik hegycsúcson gyanús a Yeti.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)