Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 208

Új vezető a Webzen élén

Hír | 2006.04.13 12:20

A koreai MMO játékokra specializálódott Webzen fejlesztőcég bejelentette, hogy észak-amerikai stúdiójuk elnök-vezérigazgatói székébe az a Cindy Armstrong ült, aki korábban a Sony Online Entertainment egyik vezető beosztásában tevékenykedett. A Los Angelesben található iroda olyan játékokon dolgozik, mint a MU Online, ami Ázsiában már óriási sikereket ért el. Emellett ott készül a Huxley is, PC-re és Xbox 360-ra egyaránt, valamint az Endless Saga című MMORPG, amely PC-re és PS3-ra érkezik valamikor jövőre.

Armstrong korábban a SOE üzleti fejlesztésekkel foglalkozó részlegének alelnökeként tevékenykedett, fő feladata pedig a kiadó termékeinek külföldi piacokra történő exportálásának felügyelete volt.

The Lost - PC-re is eljövend!

Hír | 2006.04.13 09:00

Blue elcsípett egy apró foszlányt, melyből kiderült, hogy a korábban, Xboxra bejelentett The Lost című játéknak lesz PC-s verziója is. Lényegében egy horror-akció alkotásról van szó, melyben a játékos ezer és egy érdekes lénnyel fog harcolni - afféle misztikus környezetekbe és helyzetekbe kerülünk, négy különféle karaktert irányíthatunk. A lényeg természetesen a túlélés. Hogy is mondjam csak... nem egy egetrengető történet, de ettől még lehet jó a játékmenet. Bővebb infó itt.

Megindult az Archie játékok fejlesztése

Hír | 2006.04.11 17:35

Az FXlabs bejelentette, hogy az Archie képregények világában játszódó játékok fejlesztésébe kezdett. Természetesen majd a játékok hűen a történethez és a képregényhez tartalmaznak majd erőszakos és nem enyhén tizennyolc éven felülieknek ajánlott jeleneteket is. Az első játék a Archie's Riverdale Run, melynek fejlesztése már javában zajlik mind PC-re, mind perdig konzolra, a megjelenés pedig valamikor 2007-ben várható. A játékban felbukkanak majd a már jól ismert szereplők, többek között Archie, Betty, Veronica, Jughead, Reggie, akik teljesen 3D-ben köszönnek majd vissza, köszönet érte az FXLabs csapatának ügyes programozóinak és animátorainak. Természetesen a helyszín, Riverdale is teljes pompájában fog csillogni 3D-ben tartalmazva azokat az egyedi helyszíneket, amelyeket a rajongók már megismerhettek.

Bemutatták a Radeon X1800 GTO-t

Hír | 2006.03.13 17:28

Az ATI Technologies bemutatta a Radeon X1800 termékcsalád legújabb tagját, a Radeon X1800 GTO személyében. A kártya 12 pixel shader futószalaggal, 256 bites GDDR3 memóriainterfésszel, valamint 500 MHz-es mag-, illetve 1000 MHz-es memória-órajellel rendelkezik. Az R520-ra épülő chip emellett a többutas ShaderModel 3.0 architektúrát is támogatja, gyors dinamikus elosztással. Ehhez jön a 8 vertex futószalag, az 512 bites Ring Bus memóriavezérlő, valamint az Avivo technológia, amely nem párhuzamos videó és megjelenítő minőséget, H.264, HDTV támogatást, valamint 10 bites megjelenítést tartalmaz. A kártyán duál DVI található, s emellet hardveresen támogatja a HDR technológiát is. A korábban bemutatott X1800XL-hez képest annyiban különbözik, hogy néggyel kevesebb shader futószalaggal rendelkezik, s emellett jóval olcsóbb is.

Három új grafikus chipet mutatott be az nVIDIA

Hír | 2006.03.10 08:54

Az nVIDIA három új grafikus chipet mutatott be. A 7900 GT, 7900 GTX és 7600 GT modelleket a tervek szerint hamarosan forgalomba kerülhetnek. A 7900-as sorozat a jelenlegi csúcstartó 7800 GTX és GT modelleket hivatott leváltani. Belső tesztek szerint a 7800 GT erősen rápirít a jelenlegi kártyákra, míg a 7900 GTX vegyes eredményeket produkált. Ami a leginkább figyelemreméltó, hogy a 7600 GT a legtöbb tesztből győztesként került ki. Mindhárom új chip 90 nanométeres technológiával készül, amely kisebb méretet, hatékonyabb teljesítményt eredményez a vállalat jelenlegi 110 nanométeres eljárással készült processzoraihoz képest. Az ATI nemrég piacra dobott Radeon X1900 XTX csúcskártyája emberére talált az nVIDIA GeForce 7800 GTX 512 MB-os változatával, ám abból nagyon kevés készült, így szinte lehetetlen volt megvásárolni. A vállalat szerint a 7900-as sorozat esetében ez a probléma nem merül majd fel. Elárulták azt is, hogy a 7900 GTX kizárólag 512 megabájtos változatban kerül a boltokba, 650 MHz-es mag-, illetve 800 MHz-es memória-órajellel. Az ára várhatóan 499 és 649 dollár között mozog majd. A 7900 GT változat ára mindössze 249 és 399 dollár között várható, és 256 MB memória található rajta. Emellett 450 és 660 MHz-es mag- és memória-órajellel rendelkezik. A tesztek alapján lényegesen „ráver” a 7800 GT-re, illetve az ATI Radeon X1800 XL-re is. A 7600 GT a legkisebb a sorban, várhatóan ez is lesz a legnépszerűbb. A 256 megabájt memóriával rendelkező kártya ára 179 és 229 dollár között lesz majd. A tesztek is azt bizonyítják, hogy ez a chip rendelkezik a legjobb ár/érték aránnyal.

GeForce 7900 GTX

ATI árcsökkentés várható

Hír | 2006.03.04 16:50

Egyes értesülések szerint az ATI további árcsökkentéseket tervez, mely során a jelenlegi csúcsmodell, a Radeon X1900 XTX ára 549, a Radeon X1900 XT 479, míg a Radeon X1800 XT 299 dollárra süllyed. Utóbbi esetén a 256 MB-os változatért kérnek majd ennyit, az 512-esért valamivel többet. Az árcsökkentésre még a hónap folyamán kerül sor, amit a Radeon X1800 XL 512MB-os modeljének 299 dolláros áron történő piacra dobása, illetve a 256MB-os változat árcsökkentése követ majd. E lépésre valószínűleg azért szánta el magát a vállalat, mert a konkurens NVIDIA soron következő zászlóshajója, a GeForce 7900 GTX 512 MB grafikus kártya várhatóan 499, míg ennek butított változata, a 7900 GT 299 dolláros áron kerül majd boltokba. Ekkora pedig a jelenlegi csúcsmodell 7800 GTX 512 árát 399 dollárra csökkentik. Egyes források szerint az ATI a Radeon X1800 GTO 199 és 249 dollár közötti változatokban vásárolható majd meg, a Radeon X1600 XT és X1600 Pro kártyák pedig 149, illetve 109 dollárért vihetők majd el.

[MOVIE] Huxley

Hír | 2006.02.08 10:49

Hosszú idő után újra hallatott magáról a Huxley című MMOFPS, vagyis kizárólag online játszható első személyű lövöldözős játék. A Webzen fejlesztése alatt álló alkotás legújabb videója néhány szörnyecskét mutat be, na meg úgy nagyjából magát a játékot. A megjelenés sajnos még elég messze van, érdemes azonban várni rá, már csak a gyönyörű grafika miatt is.

Bedurvul az ATi...?

Hír | 2005.10.03 15:25

A techPowerUp! birtokába jutottak az első R530 és R520 kódnevű ATi chippel szerelt videokártyák és gyorsan le is tesztelték őket. A teljes, négyoldalas beszámolóból kiemelném az egyes típusok végleges nevét, specifikációit és ajánlott fogasztói árait. Külön kiemelném, hogy "csak" a legerősebb és legdrágább X1800-as kártyák foglalnak két kártyahelyet, valamint azt is, hogy a F.E.A.R.-ben iszonyatosan ráver a 7800 GTX-re... Thanks FarCry!

  • R515 - Radeon X1300 / PRO / HyperMemory Mag: 450 / 600 / 450 MHz Memóriasebesség: 500 / 800 / 1000 MHz Memóriaméret: 128/256 / 256 / 32/128 MB Ár: 99/129 / 149 / 79$
  • RV530 - Radeon X1600 XT / PRO Mag: 590 / 500 MHz Memóriasebesség: 1380 / 780 MHz Memóriaméret: 128/256 / 128/256 MB Ár: 199/249 / 149/199 $
  • R520 - Radeon X1800 XT / XL Mag: 625 / 500 MHz Memóriasebesség: 1,5 / 1,0 GHz Memóraméret: 256/512 GDDR3 / 256 MB GDDR3 Ár: 499/549 / 449 $

  • [DEMO] Asterix & Obelix XXL 2

    Hír | 2005.09.23 09:29

    Kezdjük a reggelt egy aranyos ki demóval. Ki ne ismerné Asterix és Obelix bohókás kalandjait? A rómaiakkal vívott csatákon már elég sokat nevetgélhettünk, több rajzfilm, és több mozifilm is dolgozik azon, hogy ne merüljön feledésbe a történet. Most ebbe a sodorba lép a PC-re hamarosan megjelenő játék is, az Asterix & Obelix XXL 2: Mission Las Vegum is, melynek befutott a kipróbálható demója. Mondjuk nem a hónap játéka, de egy letöltést megér (bár elég gigantikusra sikeredett...):

    nVidia ForceWare 81.26

    Hír | 2005.09.21 14:05

    Egy nem hivatalos, vagyis nem WHQL jelzésű nVidia ForceWare driver került elő AsROCK jóvoltából. A 81.26 sorozatszámú az alábbi kártyákat támogatja újfent: Geforce 6100, 6150, 6800 XT, 6800 GTS, 6800 XT, 6700XL, 6200LE és 6250. A többi apróbb módosítást itt olvashatjátok, a fájlt pedig innen tölthetitek. Hangsúlyozzuk, kipróbálása esetén a felmerülő károkért senki nem vállal felelősséget!

    [MOZi] HARRY POTTER 4 ÚJ TRÉLER!!!

    Hír | 2005.09.15 18:48

    DE MÉG MILYEN!!!!!!! Van itt minden kéremszépen, Avada Kedavrától kezdve szép csajszikon és csúnya monsztákon át egészen a naaaagy és retteget Sötééét Nagyúúrig (nem, ez nem a tüdőbajos, bár az is egy bottal öl :))! Mint ma már említettük, a filmet december 8-tól játszák a hazai mozik - addigis érjétek be a Moviefone által szerzett exluzív trélerrel. Exluzivitása miatt egyelőre nem töltöm át, de ide kattintva többféle méretben is élvezhetitek. Már csak annyit tennék hozzá: VOLDEMORT FOR PREZIDENT - BONCCSAD TŐCCSED!!! (thx to tigeroo)

    [MOVIE] Asterix & Obelix XXL 2

    Hír | 2005.09.10 11:24

    Az Atari egy trailer párost dobott ki a francia fejlesztőgárda az Etranges Libellules Asterix & Obelix XXL 2: Mission Las Vegum című képregény inspirálta, harmadik személyű akciójátékából. A filmek kicsivel több mint egy percen keresztül mutatja be a különböző pályák akció jeleneteit. A két filmet itt és itt találjátok.

    [MOVIE] X-Men Legends II: RoA

    Hír | 2005.09.10 10:26

    Az Activision egy újabb trailert dobott ki az X-Men Legends II: Rise of Apocalypse című 3D-s szuperhős akciójáték folytatásából, mely a Raven Software műhelyében hamarosan elkészül. A filmben a multiplayer részből tekinthetünk meg pár jelenetet fél percen keresztül. A filmet innen tölthetitek.

    [MOVIE] Asterix & Obelix XXL 2

    Hír | 2005.09.06 12:17

    Az Asterix & Obelix XXL 2: Mission Las Vegum egy harmadik személyű platform akciójáték-folytatás, mely a francia Etranges Libellules berkein belül készülget. Most végre kiadták az alkotás első videóbemutatóját, amely másfél perc hosszúságú és alant tölthetitek.

    [KéPZ] Frissítés!!

    Hír | 2005.09.06 10:32

    Újabb galéria szösszenet, csak nektek, csak tőlünk. Felhívnám a figyelmet a Grand Raid Offroad-ra. Na az nem sz@r!!!!

  • Asterix & Obelix XXL 2: Mission Las Vegum (12)
  • Auto Assault (10)
  • Diplomacy (43)
  • Grand Raid Offroad (15)
  • Ground Zero: Genesis of a New World (7)
  • High Heat Major League Baseball 2004 (12)
  • Monster Madness (15)
  • Pacific Storm (6)
  • Rise of Nations: Rise of Legends (1)

  • GeForce 6250?!

    Hír | 2005.09.04 11:05

    A the INQUIRER-es srácok egy kicsit közelebbről megvizsgálták a 78.01-es ForceWare-t, és azt vették észre, hogy ez támogat egy bizonyos GeForce 6250 videokártyát. Feltételezések szerint az nVIDIA hamarosan bejelenti ezt a kártyát és pont a Radeon X550 ellen fordítja. Nem meglepő ez, hisz az X550-esek nagyon fogynak, és az nVIDIA bizonyára nem fogja ezt annyiban hagyni. Találgatások szerint a GeForce 6250-est egy gyorsabb NV44-es chip fogja hajtani. Egy GeForce 6700XL-ről is szó esett, de semmi konkrétat nem lehet tudni róla. Elképzelhető, hogy egy gyorsabb NV43-as chip fogja működtetni ezt a kártyát. Thanks laccii, forrás: VGA Central. Eközben a GameSpot pletykalistáján felbukkant egy érdekes rész, amely azt taglalja, hogy vajon kiknek van igaza: azoknak akik szerint a GeForce 7800GTX gyengébb a PlayStation 3-ba kerülő RSX grafikai chipnél, vagy azoknak, akik ezt fordítva gondolják. Jelenleg úgy áll a helyzet, hogy utóbbiaknak van igaza, vagyis az RSX chip még mindig erősebb, mint a jelenlegi PC-s bajnok videokártya, a 7800 GTX. A fenti oldalon több érdekességről is olvashattok.

    Újabb Unreal Engine 3 licensz

    Hír | 2005.08.24 21:40

    Alighogy megalakult a Hi-Rez Studios csapata, egy igen merész lépésről számoltak be. Máris licenszelték az Epic Games aktuális siker 3D-s motorját, az Unreal Engine 3-mat. Egyelőre csak annyit árultak el a projektről, hogy egy MMO alkotás lesz - ígyhát már két olyan MMO játék biztos lesz, ami ezen a motoron alapszik - a másik ugyebár a Huxley. Amint lehet, természetesen újabb infókkal is szolgálunk a projekttel.

    Serious Sam II @ QuakeCon '05

    Hír | 2005.08.11 08:42

    A 2K Games örömmel jelenti, hogy hamarosan megjelenő játékuk, a Serious Sam II ott lesz az idei QuakeCon 2005 és a PDXLAN rendezvényeken az nVidiának hála. Előbbi talán mindenki ismeri, utóbbiról pedig annyit érdemes tudni, hogy a nyugati part legnagyobb Lanpartija, amely Portlandben kerül megrendezésre.

    [MOVIE] Huxley

    Hír | 2005.07.20 10:40

    Egy zsíros, négy és fél perces "dokumentumfilm" tölthető le, amely az UnrealEngine 3-as motorral hajtott posztapokaliptikus masszív online multis játék, a Huxley mélyebb bemutatását kísérli meg a fejlesztéstől kezdve a háttértörténetig.

    0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

    Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

    Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)