Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 193

Ismét antitröszt botrányba keveredhet a Microsoft

Hír | 2006.03.30 11:34

Az Európai Bizottság kifejezte tröszt iránti aggodalmait a Microsoft új operációs rendszerével, a Windows Vistával kapcsolatban. "Biztosak vagyunk abban, hogy a Windows Vista olyan szoftver elemeket is tartalmaz, amik külön is elérhetőek, akár a Microsoft, akár más vállalatok kínálatában." - mondta a Bizottság szóvivője, Jonathan Todd. "Emellett sajnos nem rendelkezünk azokkal a technikai információkkal sem, amelyekre a versenytársaknak lenne szüksége ahhoz, hogy saját szoftvereiket a Vistával kompatíbilis módon alkothassák meg." A Microsoft vezető európai ügyvéde, Horacio Guttierez egy telefoninterjúban elmondta, hogy olyan funkciók hozzáadása a Vistához, amelyeket a Bizottság kifogásol, azért szükségesek, hogy kielégíthessék a vásárlói igényeket. "Tudom, hogy sokkal biztonságosabb rendszert szeretnének kapni." - mondta. Még 2004-ben a Bizottság hasonló trösztellenes pert indított a Microsoft ellen - akkor a Windows Media Player médialejátszó program Windows operációs rendszerhez történő mellékelése miatt. A bíróság a Microsoftot bűnösnek találta. További gondokat okozott, hogy sikerült rábizonyítani, hogy a rivális szerver szoftverek sem tudnak megfelelően együttműködni Windows számítógépekkel. A mostani aggodalmak kirobbanásának oka a különböző biztonsági funkciók és keresési funkciók, valamint egy digitális jogvédelmi program, illetve egy olyan szoftver, amely olyan javított dokumentum formátumot képes előállítani, ami nagyon hasonló az Adobe által használt PDF-hez (portable document format). A szóvivő hozzátette, hogy a fentiek miatt fennáll a veszélye annak, hogy a számítógép-gyártók és a felhasználók nem kapják meg a lehetőséget arra, hogy olyan szoftvert válasszanak, amilyet szeretnének. A vállalat ügyvédje azonban erre azt felelte, "arra kényszeríteni minket, hogy Vistát a Microsoft Defender nélkül adjuk ki, olyan lenne, mintha a BMW-nek légzsák nélküli autókat kellene értékesítenie. Felelősséggel tartozunk vásárlóink iránt, hogy azok teljes biztonsággal használhassák termékeinket." "A Micrososft a biztonságos otthoni számítógépezés jegyében készítette a Vistát, annak figyelembevételével, hogy a lehetőségeket más vállalatok is kihasználhassák. A felhasználók teljesen ingyen igénybe vehetik versenytársaink szoftvereit is." - szólt a kiadott közlemény. Elmondták továbbá, hogy a Microsoft a külső partnerek és versenytársak bevonásával tervezte az új operációs rendszert, pontosan azért, hogy lehetőséget biztosítson számukra az együttműködésre. A Bizottság szóvivője megerősítette, hogy hivatalos nyomozás még nem kezdődött az ügyben, de amint bizonyos források megerősítik a gyanút, és bebizonyosodik, hogy a Vista megsértette az európai versenytörvényeket. A jelenlegi helyzetről levélben tájékoztatták a Microsoft elnök-vezérigazgatóját, Steve Ballmert. A vállalat az elkövetkezendő két nap során tárgyalásokat folytat a Bizottsággal. Guttierez ügyvéd szerint ennek során igyekeznek majd "bebizonyítani", hogy az aggodalmak teljesen alaptalanok, és nincs szükség jogi útra terelni a vitát. Ha azonban ez nem sikerül, úgy a Microsoft napi 2 millió eurós büntetés fizetésére számíthat.

Megint perelik a Take-Two játékkiadót

Hír | 2006.03.22 16:49

Ezúttal Flint városa és annak nyugdíjalapja beperelte a Take-Two játékkiadót, azt állítva, hogy az félrevezette a befektetőket, és bennfentes tőzsdeműveleteket hajtott végre. Az eljárás szerint a kiadó, melynek olyan nagyságrendű videojátékai jelentek meg, mint a Grand Theft Auto, becsapta a befektetőket, beleértve Flint nyugdíjalapját is azzal, hogy nagyobbnak tüntette fel a vállalat erejét, elkendőzve a tényt, hogy legnépszerűbb játékukat a nagyobb áruházak is levették a polcokról a kirobbant szexuális tartalom körüli botrány miatt, amit azóta sokan csak Hot Coffee-ügynek neveznek. A játékot már számtalanszor támadták, több tucat pert indítottak ellene, s ezeket a kiadó ügyesen felhasználta a játék népszerűsítésére. E legújabb ügy szóvá teszi, hogy a Take-Two szándékosan elrejtette ezt az úgynevezett Hot Coffee modifikációt, amit elővarázsolva szexuálisan provokáló képsorok jelenhetnek meg a képernyőn. E funkció elrejtésével a játék valóban megkaphatta a "Éretteknek 17+" kategóriába sorolást, pedig az ügy benyújtói szerint kizárólag a "Felnőtt 18+" besorolást érdemelte volna a termék, s ilyesmiket a nagyobb boltok már nem forgalmazhatnak. Flint városának nyugdíjalapja azért érdekelt a fentiekben, mert vásárolt a Take-Two részvényeiből abban a reményben, hogy az jó befektetés, látva a vállalat sikereit. Ezt követően belső vállalati munkatársak illegális úton 18 millió dollárnyi részvényt kimentettek, tudván azt, hogy az árfolyam hamarosan zuhanásba kezd a botrányok miatt. És ez így is történt: a részvényvásárlást követően nem sokkal kirobban a hír, hogy a Grand Theft Auto játéksorozat legújabb részét több helyen is betiltották, melynek hatására zuhanásba kezdett a vállalat részvényárfolyama. Don Williamson polgármester közleményében az áll, hogy "Flint adófizetői és nyugalmazott rendőri vagy tűzoltósági alkalmazottaink nem nézik jó szemmel, ha becsapják őket. Nem csak a város nyugdíjalapja csappant meg a részvényvásárlás miatt, de az is véka alá került, amit és ahogyan ez a játékkiadó vállalat el próbált hitetni vagy adni."

Bemutatták a világ legvékonyabb mobiltelefonját

Hír | 2006.03.22 09:07

A kínai KTF gyártó nemrégiben bemutatta a világ legvékonyabb telefontját, amely pontosan 7,9 mm vastag, így jócskán hátrautasítja a versenytársak, közülük is a Motorola V3 értékeit. A telefon tudásáról még mit sem tudunk, sõt, az is biztosra vehet, hogy hazánkban nem fogják forgalmazni a készüléket.

Gőzerővel készül a Half-Life 2: Borg Wars

Hír | 2006.02.25 10:24

Gőzerővel készül a Half-Life 2: Borg Wars, a híres FPS Star Trekes modifikációja. A Borg, a Föderáció és a 8472-es faj létére épülő mod fejlesztéséhez további munkatársakat is keresnek, így aki szeretne bekapcsolódni a munkálatokba, azt szívesen várják. A megjelenésig és a továbbiakig ezen az oldalon megtalálhattok minden infót, képet és videót. Thanks Neton.

Új magyarosítócsapat

Hír | 2005.10.31 18:29

Délután pottyant a levelesládámba egy e-mail, melyben FAR jelezte, hogy új játékmagyarító-csapat született. Az együttes fordítói rég gyártanak profi magyarosításokat, így például olyan játékok magyar verzió köszönhetőek nekik mint a Sacred (Plus), Cold Fear, FlatOut, BloodRayne, Silent Hill 4, Enclave, Armed & Dangerous, Giants: Citizen Kabuto, American McGee's Alice, MDK, Unreal 2 XMP. A team egyelőre nem rendelkezik névvel, azonban a névadásra is hamarosan sor kerül. Lelkes embereket keresnek az alábbi feladatkörök ellátására (nem mellesleg a F.E.A.R. átszabása van soron):

  • Fordító: olyan 18 év körüli vagy feletti egyéneket keresünk, akik legalább középfokú angol nyelvtudással rendelkeznek. A tudást egy próbafordítással ellenőrizzük minden esetben. Ezen felül legyen lelkes és elhivatott, tudjon csapatban és egyedül dolgozni egyaránt, valamint kifogástalan magyar helyesírással és nyelvérzékkel rendelkezzen.
  • Programozó: profi programozók jelentkezését várjuk, akik jártasak szerkesztők, ki-és becsomagolók, telepítők készítésében és fontszerkesztésben. Több platform ismerete előny (pl. PC, XBOX).
  • Grafikus: tapasztalt munkatársakat keresünk, akik képesek textúramódosítást végezni és felirat nélküli átvezetőkhöz szöveget illeszteni.
  • Weblaptervező: honlaptervezőket keresünk, akik segítenek az oldalunk létrehozásában és folyamatos fenntartásában. Jelentkezés az alábbi címen.

  • Cold War GOLD!

    Hír | 2005.09.15 22:33

    IGEEEEN! Újabb játék jutott el arany-fázisba, méghozzá a Splinter Cellekre erősen hajazó Cold War nevű csoda. A játékmenet ugye a szokásos: lopakodsz, fojtasz, durrantasz, surransz, de persze ezt a fejlesztők megfejelték egy csavaros sztorival, mely a hidegháború idején játszódik és Oroszországba kalauzol majd el minket. Valamikor szeptember végén. Én személy szerint tűkön ülve várom már, hogy jól lebuktassam a gonosz, borvirágos orrú elvtársakat :D

    God of War folytatás?

    Hír | 2005.09.09 08:48

    A Gamasutra állásajánlatai között lehetünk figyelmesek egy aprócska hirdetésre, amely szerint a Sony társproduceri állásra keres munkatársakat a God of War munkálataihoz. Nos, az említett játék kizárólag PS2-re jelent meg nem is olyan régen, így most vagy egy folytatásról van szó, vagy pedig arról, hogy átportolják PC-re a játékot. Majd meglátjuk... Thanks Gamer's Hell.

    Samsung + Motorola + Audi

    Hír | 2005.07.04 10:16

    Érdekes cím, node akkor megmagyarázom.

  • Az első dolog, hogy a világ jelenlegi második és harmadik legnagyobb mobiltelefon-gyártója úgy döntött, hogy megosztja egymással technikai mindenségének tárházát, így a Samsung és a Motorola ezentúl egymás tudását felhasználva dologzik majd. Azonban nem lesz sem Samorola, sem Motosung, akármilyen jól is hangzanak, a két mobilgyártó nem egyesül.
  • Másodikként, a Samsung Electronics a mai napon jelentette be, hogy a Samsung és az Audi különös házasságot kötött. Egész pontosan arról van szó, hogy bizonyos Samsung mobilkészülékek képesek lesznek Audi gépkocsikkal Bluetoothon keresztül kommunikálni, noha ez az információ-és adatcsere csak MP3 fájlokra terjed majd ki. Ilyen házastársak lesznek például a Samsung D600 és az Audi A6. A lényeg (a többmilliós autón kívűl) egy Bluetooth A2DP (Advanced Audio Distribution Profile) módra képes készülék.

  • Halál Liberty Cityből!

    Hír | 2005.06.26 17:16

    Kicsit fura lehet a cím, de engedjétek meg, hogy elmagyarázzam. Helyszín: Tokyo, Japán. Időpont: pár nappal ezelőtt... Szereplők: 15 éves srác, anya, apa, osztálytársak. Történet: hol volt, hol nem volt, volt egy 15 éves japán srác, akinek a neve nem fontos, úgysem tudnánk leírni, fogta magát, és megölte a szüleit. Eddig is gáz, de még elmebetegebb az idézet, ami a srác szájából hangzott el a letartóztatás után. (18+ karika ON) "Meg akartam ölni az apámat, mert mindig hülyeként kezelt. Ugyanígy meg akartam ölni az anyámat is, mivel állandóan azt mondta, hogy meg akar halni a munkája miatt. Sajnáltam ezért." (18+ karika OFF, de legalább is elhalványítjuk) A sztori ott folytatódik, hogy a srác osztálytársai elmondták, hogy a fennt nevezett illető nagy videójáték fan, illetve az elmúlt időszakban nagggyon sokat játszott egy ismeretlen GTA III című játékkal. A tanulságtól most eltekintenénk, véleményeket kommentek formájában várjuk. (Thanks Cnensuska)

    S.T.A.L.K.E.R. jövőre?

    Hír | 2005.05.06 21:47

    Srácok, ne csináljátok mááár! Mire megjelentetitek a S.T.A.L.K.E.R.: Shadow of Chernobyl, már egyáltalán nem tud semmiben se a vetélytársak fölé emelkedni, grafikában se... Pedig a jelek szerint 2006 előtt nem várható a játék. Ez elvileg még a THQ pénzügyi jelentésében volt benne. Egészen pontosan annyi, hogy a következő pénzügyi évben nem valószínű a megjelenése, legalábbis nem tettek róla semmi említést, de további részletekkel is csak idén nyáron kívánnak minket megvágni.

    [MOZi] Késik a Doom

    Hír | 2005.04.15 22:50

    Hála az égnek! Bár gondolom nem írják át teljesen a forgatókönyvet (pedig azt kéne, és Andrzej Bartkowiak helyett kaphatna valami értelmesebb rendezőt is a produkció, légyszi! - hozzáteszem, még mindig jobb, mint Uwe Boll, akinek már épp elég videójáték-adaptáció förtelmet köszönhetünk), ugyanis csak kb. két és fél hónappal csúsztatták távolabb a Doom-film bemutatóját, egészen pontosan idén augusztus 5-ről október 21-re. A forrás szerint mindössze arról van szó, hogy nem akarják az augusztus 5-i filmekkel összeugrasztani a csöppséget, s inkább az októberi matinéra időzítenek, amikor várhatóan nem lesznek akkora vetélytársak, amelyek földbe döngölik a nézettségét. Hát, ez most engem még jobban megijesztett. Szerintetek meg merjem egyáltalán nézni?!

    Napot..

    Hír | 2004.12.15 11:57

    Szép napot a Tisztelt olvasóközönségnek! Ma is meglehetősen hideg és borongós reggelre ébredhetünk, de a suliba járókat az már legalább vigasztalhatja, hogy már csak két napot kell végigszenvedni a padokban, utána pedig következhet a jól megérdemelt pihenés! Tehát kitartás mindenkinek, és senki se idegeskedjen túl sokat hisz' tudjátok, még egy bő hét és itt a szeretett ünnepe!PeaCe. Ja és a vicc:

    Férfi a boszorkánynál: - Segítsen rajtam! 40 évvel ezelőtt valaki átkot mondott rám, azóta teljes szenvedés az életem! A boszorkány: - Ahhoz, hogy ezt el tudjam távolítani, tudnom kell azt, hogy mi volt az eredeti átok szövege. Vissza tud rá emlékezni? - Persze, még most is magam előtt van: "Ezennel házastársakká nyilvánítalak benneteket!".

    Anarchy változások

    Hír | 2004.11.11 19:34

    Új vezetőt kapott az Anarchy Online Morten Byom személyében. Az illető eddig is a fejlesztőcsapatban dolgozott, de mostanra kinőtte ezt a szerepet. Na a lényeg a lényeg, hogy ez a bejelentés együttjár több, sokak számára fontos változással. Ilyen például, hogy egy igen komoly grafikai átalakítás van beütemezve. Ennek érdekében díjnyertes új munkatársakat is bevettek a csapatba. A korábbi vezető, Marius Enge elfogadott egy dizájneri állást egy másik MMO játéknál. Mindenki sajnálja, hogy elment, sok sikert kívánnak neki, ugyanakkor pezsgők bontogatása közepette ünneplik a Mortent :)

    'Napot...

    Hír | 2004.10.30 10:34

    Szép jó napot kívánok mindenkinek. A szerencséseknek elkezdődött a szabadidővel teli szünet, az ősz, mint évszakunk alkalmából - noha november létére 25 fokos tűző nap van, kitörő örömömre :) -, így lehet pihengetni, játszogatni, figyelemmel követni a legfrissebb híreket.

    Sorozást tartanak az erdőben. Behívják a nyuszikát, aki azon gondolkozik, hogy lehetne megúszni a sereget. Végül levágja az egyik fülét. Elmegy a sorozásra: - Fületlen nyúl nem kell - mondják, és hazaküldik. Megy hazafelé, találkozik a rókával. Mivel a rókát is behívták, elmeséli neki az esetet. Gondolkozik a róka, ő hogyan úszhatná meg. Kitalálja, hogy levágja a farkát. - Farkatlan róka nem kell - őt is hazaküldik. Hazafelé találkozik a medvével, és mivel sorstársak, ő is elmeséli az esetét. A medve nagyon gondolkozik, de nem jut eszébe semmi. A végén nagy lépésre szánja el magát: levágja a legnemesebb szervét! Elmegy a sorozásra. - Köszönjük, lúdtalpas medve nem kell.

    Doom III interjú

    Hír | 2004.05.25 10:52

    Nem igazán szokásunk interjúkról hírt adni - a magazinunkban is elég sokat találhattok -, de ilyen nagy érdeklődésre szert tevő játékból, mint a Doom III, vétek lenne kihagyni ezt, amit a HomeLanos srácok követtek el az id Software Todd Hollesheaddel. A nagyon kíváncsiak és angolul aránylag jól értők olvassák el az egészet, én csak a fontosabb pontokat írnám le.

  • Nagyon büszkék arra, hogy végre komolyabb, kidolgozottabb történettel rukkolnak elő. Rájöttek, hogy ez is nagyon fontos a játékélmény szempontjából.
  • Következő játékukról még csak halvány elképzeléseik vannak, ám már megvan hozzá a megfelelően skálázható technológia. A Doom III fejlesztése azért vett igénybe négy évet, mert akkor még ezt is meg kellett csinálni, ami a munka nehezebb részét jelenti.
  • Demót is fogunk kapni, de csakis azután, hogy aranylemezre került a teljes verzió.
  • Egyáltalán nem tartanak a konkurenciától (főként a Half-Life 2-re céloztak). Alapvetően más univerzumban játszódnak, más hangulatot árasztanak és innentől nem is vetélytársak igazán.
  • Kiegészítő lemezen nem igazán gondolkodnak...
  • Biztos hallottatok róla, hogy tervbe van véve egy mozifilm is. Nos, a forgatókönyv sincs még véglegesítve, de úgy tűnik a srácoknak tetszik. Egyébként a Warner Brothers-t választották stúdiónak.
  • A Quake IV készül, a Raven ráhajtott izomból, de addig nem mondanának semmit, amíg nem érzik úgy a fejlesztők, hogy készen állnak mutatni valamit.
  • Végezetül ezt üzeni Todd a rajongóknak: "Tudjuk, hogy nagyon sokat kellett már várnotok és köszönjük a türelmeteket. Teljes erőbedobással azon vagyunk, hogy minél hamarabb elkészülhessen a PC-s, s azt követően nyomban az Xbox verzió is nyárra. A Pokol tüzesebb lesz, mint valaha, amikor ez bekövetkezik...!!!"

  • [MOVIE] Lagsters

    Hír | 2004.02.17 15:47

    A Noviy Disk szélnek eresztette a Lagsters intróját. Ez egy arcade autós játék, melyben darabokra lőhetjük a vetélytársak kocsiját. A többjátékos részben egy igen érdekes mód is megjelenik, amit Last Man Driving-ra kereszteltek a készítők. Ez szó szerint túlélős, hiszen mindenki mást eliminálnunk kell a győzelemhez. Aki máris meg szeretné nézni a bevezető képsorokat, az ide vándoroljon el.

    Poacher

    Hír | 2004.02.17 11:48

    Egy igazán új keltű hibrid tűnt fel a horizonton, a Poacher. FPS és manager játék egy fedél alatt! Vadorzóként az a feladatuk, hogy különböző állatokat ejtsünk el, amiket utána eladhatunk a feketepiacon. Semminek sincs fix ára, hanem folyamatosan változik, akár csak a való életben. Az ily módon megszerzett pénzből új fegyvereket és járműveket vásárolhatunk. Szükségünk is lesz eme felszerelésekre, mert nem csak az álatokkal kell leszámolnunk, hanem a minket üldöző vetélytársakkal is. A megjelenési dátumról még csak közelítőleg sem nyilatkoztak a készítők.

    Obsidian állások

    Hír | 2004.02.12 22:00

    Az Obsidian Entertainment beizzítva saját magát és kasszáját, munkatársakat keres. A lehetőségeket kínáló oldalon olyan szakágban képzett embereket keresnek, mint például a több-kevesebbet megélt designerek, avagy a játékban folyó csatára kiképzett programozók. A legérdekesebb az egészben, hogy mindezt egy új RPG-jük érdekében teszik. Reméljük sikerül megvalósítani az elképzeléseiket, amelyeket majdan mi is megcsodálhatunk.

    'Reggelt...

    Hír | 2004.01.04 09:15

    Víg napot polgártársak! Használjátok ki bölcsen az időt a hét és egyben a tanszünet utolsó napján, feküdjetek le hamar... Mert holnap reggel kurblival sem lehet majd titeket feltekerni, de az 5 liter kávétól kezdve a fogpiszkálós módszerig minden kevésnek fog bizonyulni :D. A játékokkal pedig vigyázzatok, hirtelen felindulásokból ne tegyetek ilyet: (Thanx lba)

    'Reggelt...

    Hír | 2003.09.03 06:38

    Köszöntöm a polgártársakat! :) Nagyon hideg van itt... vagy csak én fázom? Ezt lassan minden reggel megkérdezhetném, nemtudom ti, hogy álltok ezzel, de nekem sokszor lefagy a kezem. :) De már csak 3 nap és végre itt a hétvége, biztasson mindenkit ez. :D Na és a vicc:

    Két rendőr sétál a folyóparton. Látják, hogy egy asszony feji a tehenét, amelyik közben a folyóból iszik. - Látod, milyen jó kis gép ez, elöl beveszi a vizet, hátul kiadja a tejet. Vegyünk mi is! Úgy is tesznek, leviszik a tehenet a folyópartra, az egyik belenyomomja a fejét a vízbe, a másik a tőgyét rángatja. A tehén fullad is, fáj is a tőgye, kínjában fosik egyet. -Hé, emeld fentebb a fejét, mert már az iszapot szívja!

    0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

    Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

    Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)