Újabb rendező hagyta ott a Minecraft filmet
Rob McElhenney távozása miatt már biztos, hogy nem készül el jövőre a Minecraft filmadaptáció.
Rob McElhenney távozása miatt már biztos, hogy nem készül el jövőre a Minecraft filmadaptáció.
Korábban még Scrollsként ismerhettük a Mojang kártyás játékát, azonban immáron Caller's Bane néven érdemes keresni.
A gyűjtögetős stratégiai/kártyajáték fejlesztése már évekkel ezelőtt leállt, de a szerverek mostanáig húzták. Pár nap múlva a hivatalos szolgáltatás is megszűnik, de ez nem jelenti a Scrolls végét.
Az évek múlásával sem lankadt a Minecraft rajongók száma, sőt. Eddig sosem látott számokat produkált az egykori indie csoda.
A nyáron bejelentett Super Duper Graphics Packkal még rengeteg a munka, ezért csak 2018-ban kapjuk meg.
A sorozat második évadát ünnepelhetjük ezekkel a menő skinekkel.
A Minecraftot kiadó Microsoft részéről Phil Spencer nyilatkozta, hogy nem lát rá sok esélyt egy sonys pálfordulásra a platformok közötti játékot illetően.
A Minecraft nagy, mindennel összekötődő változata ma jelenik meg hivatalosan minden nagyobb platformra, leszámítva a Nintendo konzolját, ami egy kicsit később követi majd a többieket.
A Microsoft egyesíteni szeretné a különböző platformmal rendelkező Minecraft játékosokat, ezért elindította a cross-play funkció bétáját, de egyelőre még nem mindenhol.
Többé már nem foghatunk pixeles szörnyeket, mert a japán cég lesújtott a jog kegyetlen kalapácsával, összetörve ezzel a rajongók álmát.
A nyár folyamán megjelenő új Minecraft frissítés lehetővé teszi, hogy a Windows 10-et, iOS-t, Androidot, Xbox One-t, Switchet vagy VR eszközöket használó játékosok együtt játsszanak. A többiek alighanem kimaradnak.
A Telltale és a Mojang hivatalosan is leleplezte a Minecraft: Story Mode második évadát, sőt, elárulták az első rész megjelenési dátumát is.
A világ egyik legnépszerűbb játéka összeállt a világ egyik legkedveltebb meséjével.
Sok év kőkemény munka után elkészült a hatalmas és gyönyörű MMO, amiben minden a Minecraft eszközeivel épült fel.
A Minecraft készítői nem csak a népszerű kártyajátékhoz kapcsolódó tartalmi csomagot leplezték le, hanem a hamarosan Nintendo Switchre érkező verzió kapcsán is elárultak pár technikai részletet.
Hamarosan a tenyeredben építhetsz világokat a Minecraft Switch verziójával. Igaz, hogy van már Portable változat, de ez ugyebár azért nagyobb.
Hamarosan egy méretes frissítés érkezik a Minecraft mobilos és Windows 10-es változataihoz, ami egy érdekes új piacteret is hoz majd.
Több kaland és felfedeznivaló érkezik a hordozható Minecraftba is, a béta is nyomható hamarosan.
Újabb apróságokkal bővül a Minecraft, például egy egészen új játékmód is megérkezik konzolokra, még tovább bővítve az így is rengetegféleképpen élvezhető játékot.
A Minecraft nem kevésbé sikeres, mint egy évvel ezelőtt. Az emberek a világ minden részén, az összes elérhető platformra megveszik a virtuális legót.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)