Bélyegek tisztelegnek a játékvilág klasszikusai előtt
Ha véletlenül rendkívül fontos ügyben kellene levelet küldenetek, akkor egy jó Tomb Raider bélyeggel enyhíthettek a helyzet komolyságán.
Ha véletlenül rendkívül fontos ügyben kellene levelet küldenetek, akkor egy jó Tomb Raider bélyeggel enyhíthettek a helyzet komolyságán.
A színésznő halála után három évvel még egyszer utoljára feltűnik a vásznon a Skywalker korában, testvére pedig megosztott egy nemrég megtalált levelet, amelyben egy halálon túlról érkező üzenetet olvashatunk.
Legújabb kibeszélő videónk eléggé rendhagyó lesz, mivel egyrészt játszani is fogunk benne, másfelől pedig a ti leveleitek kapcsán boncolgatjuk a bullying témakörét.
Nem lehet oka panaszra a Sonynak, nagyon sokan voltak kíváncsiak a 2017-es film folytatására.
Még mindig piszkosul szórakoztató az újragondolt Jumanji.
Zöld Mario legújabb rettegése is szellemesen szórakoztató lett.
Amikor a PC Guru megírta búcsúlevelét, akkor már mi is azon gondolkodtunk, hogyan tovább. De nem akarjuk feladni harc nélkül, bennetek bízunk, a ti kezetekbe helyezzük kedvenc magazinunk sorsát.
A Google Stadia csapatának vezetőinek részvételével lezajló Reddit kérdezz-felelek egész kellemesen ment, amíg ki nem derült, hogy mi minden fogja lekésni a szolgáltatás startját.
Egy dél-koreai stúdió felel majd az alkotásért, amiről egyelőre csak a legalapvetőbb részleteket tudtuk meg.
Az Egyesült Államok törvényhozásának képviselői több másik cég vezetője után Bobby Koticknak is írtak egy nem túl kedves levelet az Activision-Blizzard fellépése miatt a hongkongi tüntetőket támogató játékosok ellen.
A The Hero of Numbani egy új történetet mesél el, középpontban Efi Oladelével, Orisa megalkotójával.
Bár a jogok a fejlesztőcsapat tulajdonában vannak, nem tehetnek semmit, tétlenül nézik, ahogy Sherlock Holmes-os címeik a kiadó döntése miatt eltűnnek a boltok kínálatából.
A közösség részvételével lezajló teszt két hétig tart, de egyelőre nem vehet részt benne mindenki.
A Mirror's Edge és a Dishonored játékok ügyes ötvözetének tűnik a One More Level játéka, egy jó adag cyberpunkkal nyakon öntve.
A túlárazott skinek miatt háborgó játékosokat küldte el két fejlesztő melegebb éghajlatra a Redditen. A közösség pedig nyílt levélben tiltakozott a káromkodásokkal tarkított fejlesztői reakciók láttán.
A férfi azért küldte a fenyegető levelet, mert felhúzta magát. Letartóztatták.
Már az ölelőpárnák koncepciója is elég bizarr, de most a szigetországnak ismét sikerült meglepnie a világot egy újabb furcsa ötlettel.
Bár az EA által kiküldött levélben szerepelt, hogy a felhasználók kezeljék bizalmasan a meghívást, nyilván tele van vele az internet.
Talán nem ez a legjobb ajánlólevél, de a korábbi munkái, vagyis az Árvaház, A lehetetlen és a Szólít a szörny mind-mind kiválóak voltak.
A tegnapi Facebook, Instagram, Messenger és WhatsApp hibák után menetrendszerűen ismét itt az ijesztgetés, aminek természetesen továbbra sincs semmi alapja. Nem, nem, nem, és nem, csakazértsem lesz fizetős! Kéknek meg már most is kék...
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)