Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 181

A játék rosszabb lenne a drognál?

Hír | 2005.11.17 17:39

Német tudósok a drog által okozott káros hatások elemzése után úgy gondolták, hogy megvizsgálják a számítógéps játékok hatását is az emberekre. Kiválasztottak hát tizenöt huszas éveiben járó fiatalembert, akiknek életét sok egyéb dolog is kitölti, dolgoznak és szociális kapcsolataikat fenntartják. A delikvenseknek tizenöt játékkal kellett játszamiuk, mely után úgy osztályozták a képeket, és a rajtuk látható dolgokat, mint a hétköznapokban. Ezzel szemben, akik komoly játékosoknak számítanak, ők az erős vágyódás klasszikus jeleneteit mutatták, mikor kedvenc játékuk lefagyott, vagy csak akadozott és ők ezáltal egyre többet akartak játszani, hogy minnél jobban belemélyedve még komolyabban élvezve azt. A tanulmányból kiderül még, hogy azoknál akik egyfolytában játszanak egyre inkább megjelennek azok a hatások, mint a drogok esetében. Ezek az egyének nem esznek, nem alszanak, nem tisztálkodnak, nem törődnek környezetükkel. Úgy gondolom mindannyian meg kéne, hogy szívleljék a játékosok ezeket a gondolatokat és megpróbálnának változtatni rajta. Véleményket kommentbe várjuk.

[MOVIE] Serious Sam II

Hír | 2005.10.04 08:06

Tegnapi lemaradásunkat pótolván tálalom nektek a 2K Games legújabb Serious Sam II-es bemutató videóját. Az FPS szerelmesek, ja igen, és a tömeggyilok kedvelők leendő kedvenc játéka má elkészült, és az igen közeli jövőben meg is jelenik. Addig nincs mit tenni, nézni kell. Itten':

MMO-s aukciók?!

Hír | 2005.10.01 17:30

Bizonyára már sokan hallottatok arról, hogy az interneten többfelé legálisan vagy áltlában illegálisan aukciókat tartanak különféle varászlatos tárgyakra, karakterekre vagy éppen virtuális pénzre, amelyek a legkülönfélébb MMORPG-ben használatosak. Kutatók, szakértők és gazdasági szakemberek egy lelkes kis csapata úgy határozott, hogy beleássák magukat a folyamat rejtelmeibe és megvizsgálják, hogy hogyan is működnek pontosan ezek az árverések mind gazdaságilag mind pedig technikailag. A csapat eredményeiről, konzekcenciáiról egy részletes cikket közölt a Worthplaying, amelyből most itt szemezgetnénk "néhány" kulcsmondatot: Aki már játszott MMORPG-vel tudja, hogy nem kevés időbe (és persze ezzel együtt előfizetési díjba is) kerül egy igazán profi karakter kialakítása. A World of Warcraft esetében, még a legnagyobb grindelőknek is hónapokba kerül a maximális 60. szint elérése, még napi 6-8 óra játék mellett is. Ha megvan a maximális szintünk még nincsen vége a karakter fejlesztésnek, mehetünk tovább és kezdhetjük gyűjteni a jobbnál jobb armorset-eket és fegyvereket, mert hiába vagyunk 60-on ettől még nem lettünk halhatatlanok és a többi jobb felszereléssel rendelekző karakter úgy elkeni a szánkat, hogy csak nézhetünk. A befektetett idő mennyiségét meglovagolva próbálnak többen akár már üzletszerűen is hasznot húzni az egyes játékokból, amit persze a fejlesztők nagytöbbség tílt és ezáltal a törvény által is büntetendőnek számít. Egy nem régen készült felmérés szerint világszerte több, mint 20 millióan! játszanak valamilyen havidíjas MMO játékkal. Az átlag gamer 27 éves férfi, aki játékszenvedélye mellett aktívan dolgozik is, így előfordul, hogy a kalandozásra csak ritkán jut ideje. A neten fellelhető MMO aukciókkal foglalkozó cégeknek elsősorban a dolgozó játékos a célpontja, hiszen ideje kevés van viszont fizetőképes keresletet jelenthet. Gondoljatok csak bele, az ipse epikus csatákban akar részt venni, ideje nuku, hogy belátható időn belül elérje azt a szintet amit már szeretne, hogy arról ne is beszéljünk, hogy valószínűleg nem lesz kedve 20-szor lerohanni Stratholme-ba, hogy összeszedje azt a nyomorult devout szandált a setje kedvéért. Mit tesz ilyenkor?! Kézenfekvőnek tűnik a mindenfelé felbukkanó hírdetésekre kattintani és licitálni egy árveráses oldalon egy már tökéletesen kifejlesztett power karakterre, melyeknek ára szinttől és felszereléstől függően 100 és több ezer amerikai zöldhasú között mozog. Ha valaki nem akarna teljes karaktert venni csak néhány ezer aranyat, akkor ő is meg fogja találni a kellő lapokat. Játékosok hadai játszanak money grind karakterekkel, legtöbbször 1 accal napi 24 órát is tolják többen, hogy minnél több virtuális pénzt hozzon a konyhára, amelyet majd az árveréseken valós pénzzé "változtatnak", mondta az egyik nevét elhalgatni kívánó "üzletember". Amint azt már említettem a fejlesztők többsége szigorúan bünteti az ilyen nemű üzletelést, hiszen nem csak a játékélményt rontja és juttatja igazságtalan előnyhöz a tehetősebb játékosokat, de egyfajta lopást is elkövetnek az árveréseken résztvevők, hiszen olyan dologból szereznek pénzt, amit más készített. Az IGN pár hónappal ezelőtti szavazásán kikérte a játékosok véleményét a különböző aukciókról. A szavaztok kiértékelése után kiderült, hogy a nagytöbbség mélységesen ellenzi a tevékenységet, hiszen úgy tűnik, hogy a kegyetlen gazdaság és a pénz már a játékok világát is mélyen átszőtte ezzel teljesmértékig elrontva egyes emberek mindennapi kikapcsolódását vagyis a játékot. A gazdasági becslések szerint 2005-ben az MMO-aukciók a 200-900 millió USD-t hoztak bizonyos cégek konyhájára. Míg a kiadók, a játékosok és a fejlesztők többsége harcol a karakter-tőzsdék ellen, addig a Sony Online Entertainment úgy gondolta, hogy amiben pénz van abból neki sem szabad kimaradnia, nehogy már mások keressenek az ő portékájával így elindította saját aukciósházát az EverQuest II.-ben található felszerelésekre specializálódva. Az egyszerű játékos azt szeretné, hogy egy megterhelő nap után otthon leülhessen gépe elé és barátságosan eljátszhasson néhány órácskát kedvenc játékával, de úgy tűnik, hogy a világ közbeszól és ma már ezt sem lehet megtenni anélkül, hogy beleszólna a politika vagy a gazdasági helyzet.

Panzers rajongói oldal

Hír | 2005.08.18 19:23

Porker, egy nagy Panzers-rajongó saját oldalt indított kedvenc játékának, melyet a http://c-panzers.uw.hu/ címen érhettek el. Egyelőre elég gyér a tartalom, de jelenleg is feltöltés alatt áll, hisz ma is érkeztek hírek például a folytatásról. Szóval akiket érdekel, tegyék a Kedvencek közé és fórumozzanak :)

Új Ati driver

Hír | 2005.06.09 22:14

A Radeon tulajdonosok újra örülhetnek pár plusz FPS-nek a kedvenc játékukban, hiszen kijött az új 5.6-os verziószámú Catalyst, minek segítségével még több erőt tudunk kisajtolni a videókártyánkból.Erre parancsoljatok.

Stronghold 2 - GOLD

Hír | 2005.04.04 19:29

Aranylemezre került a sokak által várt RTS. Remélem a rajongóknak sikerült örömet szereznem ezzel a bejelentéssel, aki pedig netán nem ismeri ezt a játékot, annak javaslom, hogy április 19-e környékén keresse fel kedvenc játékboltját a zsebében 40$-nak megfelelő forinttal:) thx WP.

Holnap WoW nap!

Hír | 2005.02.10 21:03

Szerencsére egyre közeledünk a Február 11-éhez - avagy a holnaphoz. Ez duplán piros betüs nap, hiszen ekkor jelenik meg kedvenc játékmagazinunk következő száma, és ugyanezekben a pillanatokban megkezdődik majd a World of WarCraft árusítása európában! Gondolom legtöbbetek már előre eltervezte első karakterét a WoW világban, és persze a boltból hazafelé vezető legrövidebb utat. Csupán egyetlen apró részlet hiányzik már a játékon kívül: a szerver. Szeretnénk ha mi magyarok - legalábbis többségünk - egy helyen "tömörülne". Ezért amint kikerülnek a szervernevek, kiválasztunk egyet, ahova a GS Team megy, és persze szeretnénk ha TI is jönnétek. Aki igazán kreatívnak érzi magát, az máris kezdhet valami jó kis klánnéven gondolkodni. Az ötleteket kommentbe várjuk!

World of Warcraft büntetés!

Hír | 2005.01.10 19:23

Nem hiába, a Blizzard azért mégis csak Blizzard, ha a fene fenét eszik is :) Ők már sokszor bebizonyították a világnak: kezdenek sejteni valamit, ha játékfejlesztésről van szó. Nincs ez másképp leendő kedvenc játékommal a World of Warcrafttal kapcsolatban sem. Alig telt el bő egy hónap az amcsi, ausztrál, valamint új-zélandi megjelenés óta, a drágaszágot máris több, mint 600.000 példányban értékesítették világszerte. Mondjuk azt nem tudom, mi történne, ha ez a töménytelen játékos egyszerre rászabadulna egy szerverre, de kíváncsi lennék :) Gratula, Blizzard! Hogy az öröm pedig teljes legyen, a kedves fejlesztők egy újabb wallpaperrel ajándékoztak meg minket. Erre találjátok a Troll arcot :)

Blizzard - csak keményen!

Hír | 2004.12.04 10:52

Apró érdekesség következik. Amellett, hogy a Blizzardos arcok rettentően sajnálják, hogy nem ér ide a Diablo szép hazánk kedvenc játékos magazinjába, nem ülnek a babérjaikon. Nagy kedvencem, a World of Warcraft alig két hete van a piacon. De ez idő alatt meg is történt az első visszaélés. Pár lelkes júzer ugyanis kicsit felturbózta karakterét, elsősorban a sebességet véve figyelembe. Ez ugyebár ellentmond a szabályoknak, úgyhogy bünti jár érte. Ki is lettek bannolva a srácok rendesen. Tanulság: ha egyszer, végre-valahára ideér a játék hozzánk is, ne csináljunk ilyeneket :) Bárcsak már ott tartanánk.

[OST] SpellForce: BoW

Hír | 2004.08.25 07:22

A JoWooD akárcsak az alapjáték esetében, most is meglepte az embereket néhány igen szép mp3 fileal, melyben kedvenc játékuk zenéjét hallgathatják. Ehhez nem kell mást tennetek, mint elmenni ide, és letölteni a trubadúrokat.

[MOVIE] Videódömping!

Hír | 2004.08.22 21:25

Alig ért véget a Games Convention, már szállingóznak is a bemutatott videók. Hirtelen annyi érkezett, azt se tudtam, merre kapjam a fejem. Lássuk, miből élünk: The Sims 2: Kedvenc virtuális simjeink visszatérnek, és jobb formában vannak, mint valaha! Egy kis videó kapcsolódik cyberpolgáraink életcéljaihoz. Ki ki mást szeretne elérni, nem igaz? Nos, ők is így vannak ezzel! Csekkit!

Star Wars: Knights of The Old Republic: Sith Lords: Star Wars és szerepjátékfanok figyeljetek! Remélhetőleg kedvenc játékotok lesz a KoTOR második része, amiből alant megszemlélhettek egy újabb videót! The Settlers V: Heritage of Kings: Ki ne ismerné a híres Settlers sorozatot? Az első rész óta sokan próbálkoztak utolérni sikereit, de nagyrészük elbukott. Azonban most jön a folytatás, végre elszakadva az izometrikus, ál-3D motortól. Ebből a gyöngyszemből érkezett egy szép darab videó, mindenkinek erősen ajánlott. A dolog egyetlen szépséghibája, hogy kézikamerás. Ja, meg hogy német a kommentár alatta :) No, sebaj.

Heroes bajnokság!

Hír | 2004.08.12 17:29

Menyus kíván szólni hozzátok. Tehát csendesedjetek el, és figyeljetek: Szeptember 18.-án szombaton, Csepelen megrendezzük az első, online Heroes Budapest Bajnokságot! Heroes 3 RoE 1 vs.1 mérkőzések, Heroes 3 "támadás típusú" meccsek illetve Heroes 4 "támadás típusú" csaták szerepelnek az étlapon! Egy teljes napon át csatázhatunk egymás ellen kedvenc játékunkkal, így minden heroes fannak ott a helye az év legnagyobb, egynapos heroes buliján! Siessetek a jelentkezéssel, mert ebben a versenyben mindenképp indulnia kell annak, aki szereti ezt a csodálatos játékot! Részletek az oldalon.

Leisure Suit Larry N-Gagere

Hír | 2004.07.22 10:55

A Nokia nemrégiben bejelentette, hogy a Leisure Suit Larry az N-Gage elnevezésű játékgépükre is meg fog majd jelenni. Egész pontosan 2004. novemberében. Így tehát lehetőségünk nyílik majd telefonunkkal ott és akkor, amikor csak akarunk; szoknyapecérkedni egy kicsit kedvenc játékunkban :). További információkat erre találtok.

[PATCH] Vihar!

Hír | 2004.06.12 08:19

Az időjárás szélsőségeivel úgy tűnik a játékipar is lépést szeretne tartani. Vagy talán összebeszéltek a fejlesztők, hogy mindenkinek most sikerült kiadnia kedvenc játékához a javítását? Az alábbi listát tekintve valami ilyesmi gondolatok fogalmazódtak meg bennem... :)

  • Besieger 1.1 ->1.2.5 Patch (2,4MB)
  • Crusader Kings 1.03 Patch (3,2MB)
  • Korea: Forgotten Conflict 1.27 UK Patch (19,28MB)
  • Korea: Forgotten Conflict 1.27 Magyar Patch (16,86MB)
  • Perimeter 1.01 Patch (17MB)
  • Söldner: Secret Wars Patch & Standalone Dedicated Server (18,7MB / 182,4MB)
  • Végezetül a Far Cry 1.2-es javításával és pályaszerkesztő csomagjával kapcsolatban: a fejlesztők elárulták, hogy nem tudják jövőhétre befejezni, úgyhogy a megjelenésük egyelőre bizonytalan.

  • Munka a Digital Realitynél!

    Hír | 2004.06.09 23:13

    Kis hazánk egyik legsikeresebb fejlesztőcsapata a Digital Reality új, lelkes arcokat keres Budapesten. A következő pozíciók várnak betöltésre:

  • Programozók C/C++ programozókat keresünk, játékfejlesztői tapasztalat, angol nyelvtudás előny. Önéletrajzokat a jobprogrammer@digitalreality.hu email címekre küldjétek.
  • Designerek és pályatervezők A játékokat jól ismerő, angolul tudó, ötletekben gazdag designert (tervezőt) keresünk. A designeri pozicióra a jelentkezéshez mellékeljetek egy játékötlet ismertetését, magyarul/angolul, - főbb vonalakban ábrázolva a kitalált játék típusát, célját, menetét stb. A terjedelem rád van bízva. A pályatervezők pedig mindenképpen írjanak egy listát a kedvenc játékaikról megindokolva ezt. Jelentkezni a jobdesigner@digitalreality.hu email címen lehet.
  • Grafikusok 3DS MAX tapasztalattal rendelkező grafikusokat keresünk low poly modellezésre es texturázásra, jelentkezni a jobgraphics@digitalreality.hu email címen lehet, mindenképpen küldjetek referenciakat is.

  • [DEMO] Hitman 3

    Hír | 2004.04.27 20:24

    Végre megérkezett hát a mennyei manna! Minden bérgyilkos csemete kedvenc játéka végre megmutatja magát a publikumnak, és még fizetni sem kell érte. Amíg kis hazánkba nem érkezik meg a Hitman sorozat harmadik része, addig mindenki kedvére gyilkolászhat a most érkezett demóban. A letöltést máris megkezdhetitek, csupán csak el kell látogatnotok a hivatalos oldalra és megnyomni a Download gombocskát. Csak csendben tegyétek mindezt, nehogy észrevegyen az enemy!

    SWG ajándék

    Hír | 2003.12.25 20:03

    Minden Star Wars: Galaxies rajongónak ajánlom figyelmébe az itt fellelhető kis karácsonyi meglepi progit. Ezzel kedvenc játékotok állományait szerkeszthetitek, módosíthatjátok. Hogy pontosan mi mindent lehet vele csinálni? Nos, ezt egy valódi SWG tulajnak kellene megmondani. Aki tudja a pontos választ, adagolja kommentbe :)

    Black & White Tools

    Hír | 2003.12.15 20:20

    BW hívők figyelem! Megérkezett az a bizonyos kis csomag, mellyel újabb tartalmat adhattok kedvenc játékotokba, sőt, a meglévőket is módosíthatjátok. A Black & White Tools a Creatures Isle-hoz készült, vagyis csak ezen kiegészítő feltelepítése után használható. Ha esetleg kipróbálnád, ne habozz! Less be ide. Ha bármi kérdésed van a progival kapcsolatban, a hivatalos fórumon emelheted fel a szavad!

    WWII ONLINE - MMOG

    Hír | 2003.10.23 08:14

    Mano megdobott minket egy levélkével, melyben kedvenc játékáról tájékoztat és arra kér minket, próbáljunk nagyobb játékosközösséget teremteni hozzá:

    Szeretném a figyelmetekbe ajánlani ezt a MMOG játékot. Egyedülálló realizmusával és sokszínűségével, az egyik legjobb háborús szimulátor. A napokban fog kijönni az 1.10-es verziója, ami rengeteg újdonságot tartalmaz. Érdemes lenne megismertetni a magyarokkal. A játék hivatalos oldala: www.wwiionline.com. Az általam szerkesztett magyar HQ (nem sokára új dizájnt kap): wwiionline.freeweb.hu.

    Legends of Aranna FSK

    Hír | 2003.10.20 23:02

    Előre Dungeon Siege Fanok! Előre Legends of Aranna várók! Készítsetek honlapot kedvenc játékotoknak! - Lehetne akár ez is a mai nap szlogenje a Microsoft Game Studios-nál, ugyanis most megadtak minden segítséget azoknak, akik rajongói oldalt készítenének a Dungeon Siege: Legends of Aranna-nak. Hogy miben is teljesedik ki ez a "segélycsomag"? Tartalmaz 3 adag textúrát, egy dobozképet, 2 mp3-at és még sok minden mást (melyek mindegyike le van írva a csomagban rejlő readme.txt-ben).

    0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

    Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

    Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)