Filmösszefoglalók készítéséért kaptak felfüggesztett börtönt japán videósok
A japán hatóságok szerint a filmek összefoglalójának feltöltése is elég a szigetország szerzői jogi szabályainak megsértéséhez.
A japán hatóságok szerint a filmek összefoglalójának feltöltése is elég a szigetország szerzői jogi szabályainak megsértéséhez.
Mert hát ki ne akarna futtatni egy gyönyörű és pörgős lövöldét egy fekete-fehér e-ink megoldással működő képernyőn?
“Férfierőszak-járvány” – egészítette ki a gondolatokat az interjúztató. Több szempontból is tanulságos interjú jelent meg a The Guardianban a búslakodó…
A srácok nem finomkodtak a jelzőkkel, pláne nem, amikor a Konamiról volt szó.
Egy jól ismert név visszatéréséről árulkodik a cég nemrég megosztott állásajánlata.
A járványügyi korlátozások miatt csak a virtuálisan tudott összegyűlni az összes vendég az esküvő ünneplésére, így kiderült, milyen a metaverzum-lagzi.
A Valve nem igazán tette oda magát, hogy megkönnyítse a szerelők dolgát.
Működik kézikonzolokkal, például Nintendo Switchcsel vagy akár könyvekkel, újságokkal is.
A Flying Wild Hog srácai gondoskodnak arról, hogy a Shadow Warrior 3 azokat is szórakoztathassa, akik nem tudtak új hardvereket vásárolni az elmúlt években.
Az esernyő akadémia sorozat egyik színésznője bizakodóan nyilatkozott a folytatással kapcsolatban.
Mark Cerny segít a Haven Studiosnak, hogy a PS5-ből a lehető legtöbbet kihozhassák.
Szolgáltatásként működő játékként a Wargaming tengeri csatákat kínáló alkotásának sikere is rendszeres frissítéseken múlik.
Egy játékos egy teljesen működő biciklit talált a Dying Light 2-ben, de nem egyszerű megkaparintani.
Phil Spencer végig kitartott a Game Pass mellett, de sok kollégája másként gondolkodott.
A Sony egyik fejese szerint a Bungie multimédiás franchise-okban gondolkodik.
Nathan Drake magyarul sem felejt el két akció között poénkodni.
Úgy tűnik, Gina Carano szerint nem volt fair, hogy Whoopi Goldberggel ellentétben ő nem kapott második esélyt botrányos kijelentései után.
Egy jól ismert szivárogtató nevezte meg azokat a stúdiókat, amelyek mind együttműködnek az új Modern Warfare 2 sikeréért.
Elgondolkodtál már az alapképzés utáni folytatáson? Vajon érdemes tovább mélyítened a megszerzett tudásodat? Ha igen, hol és milyen mesterképzésen?
Nagyjából egy nappal az NFT-k értékesítését követően leállt a szerver, a honlap és a kapcsolódó Discord szerver működése is.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)