Már Xbox Series X-szel is kompatibilis az egyik legjobb Xbox 360 emulátor
A hivatalos visszafelé kompatibilitási programon túli játékokhoz is utat nyithat a Xenia.
A hivatalos visszafelé kompatibilitási programon túli játékokhoz is utat nyithat a Xenia.
Évek óta a megy a pletykálkodás, a stábrendezés, és a forgatókönyv-válogatás. Most úgy tűnik, hogy az előkészületek végre véget értek.
Sőt, ha kíváncsi vagy rá, rövidesen ki is próbálhatod a The Great War: Western Frontot.
Vezető híreink: képes-e megállítani egy morcos görög apa és kamasz fia Ragnarököt?
Az angol változatban Seth Rogen szinkronizálja a világ egyik legismertebb virtuális majmát.
Különösen ijesztő, hogy több eszközön is képes kifejteni a hatását. Vajon itt a kétfaktoros azonosítás végórája?
Kipróbáltuk az egyik legkülönlegesebb Sherlock Holmes-játék, a The Awakened remake-jét, amelyben a Chapter One-ban megismert fiatal nyomozót irányíthatjuk.
Hát hogy, hogy nem, bizony itt vannak, rögtön kettő.
Ugyanerre a sorsra jutott a Teamfight Tactics és egy másik program is.
Felpörög az Apple Arcade, de azoknak is jut ez-az, akik nem az előfizetések hívei (vagy androidos mobilt használnak).
Mindegy, hogy filmről, képregényről, Steve Rogersről vagy Sam Wilsonról van szó: T'Challa ugrik.
Kipróbáltuk a világ első Warhammer 40,000-es szerepjátékát, a Rogue Tradert.
Nem szándékos paródiák, a világ legunalmasabb programkínálatú konzolja és egy érthetetlenül ostoba műbotrány: ezúttal a műfaj leggyengébb képviselőit veséztük ki!
Szivárogtatott a gamingügyi pletykák pápája, aki ugyan már visszavonult, néha azért mégis megszólal.
Már bárki megnézheti a The Last of Us első epizódját az HBO Maxon, majd folytathatja rögtön egy betekintéssel a rész munkálataiba.
Másképp ücsörögnél a Liszt Ferenc repülőtér várójában, ha tudnád, ott jártak előtted a Terminátor hősei? Szívesen megnéznéd, melyik épület tetejére mászott fel Tom Hanks, és hol szelfizett Will Smith?
Egyre több megbízható arc sutyorogja, hogy hatalmas bejelentések jöhetnek az elkövetkezendő hetekben.
Úgy tűnik, egyetlen Build motort használó játék forráskódja sincs biztonságban.
Újabb kínos botrány miatt áll a bál a Twitter körül, ám ezúttal nem Elon Musk a ludas.
A vállalat ezúttal is összeállt a Noctuával, és egy pazar videokártyát raktak le az asztalra.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)