Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 1733

Google a Marson

Hír | 2006.03.14 10:30

A gyorsan népszerűvé vált Google Maps után már a Mars térképeit is böngészhetjük a keresőóriás legfrissebb fejlesztéseként. A google.com/mars címen bebarangolhatjuk a Vörös Bolygó egyes részeit - mivel az alkalmazás a jól bevált Google Maps motorját használja, a kezelés is a "földi testvérhez" hasonlatos. Az új alkalmazást már a NASA-val tavaly kötött közös fejlesztési program "termelte ki". Három nézet közül választhatunk, megnézhetjük a bolygó infravörös képét, melyet a Mars Odyssey szonda hőkibocsátást elemző rendszere alapján láthatunk, 2001-ből származó felvételekről. Ebben a nézetben a melegebb területeket világosabb, a hidegebbeket sötétebb színekkel jelölik. Természetesen létezik normál domborzati nézet is, valamint ennek egy színezett változata is, melyen jobban nyomon követhetőek a terepviszonyok. Ezek alapjául a Mars Global Surveyor 2004-es felvételei szolgálnak. Természetesen lehetőségünk van a már felderített és "nevesített" objektumok (fontosabb helyek, például kráterek, hegységek, csúcsok és mélyedések) neveinek megjelenítésére, valamint jelölve vannak azok a helyek is, amelyekről részletesebb fotót is megtekinthetünk. A Google Earth segédprogrammal még nem láthatjuk a marsi felvételeket, de a Google közleményében leszögezi, a közeljövőben biztosan integrálják az új területeket ebbe a programba is.

[CeBIT] Hat új telefont mutatott be a BenQ Mobile

Hír | 2006.03.09 10:40

A nemrég megkezdődött, hannoveri CeBIT kiállításon a BenQ Mobile hat új mobiltelefont mutatott be. Ezek egyike Windows Mobile 5.0 szoftvert is tartalmaz. A P51-es modell Wi-Fi kapcsolattal, és előtelepített Skype programmal is rendelkezik. A kettő együtt lehetővé teszi az IP-telefonálást vezetéknélküli hálózaton keresztül. Sikerült egy teljes értékű QWERTY billentyűzetkiosztást is elhelyezni az apróságon, de belső értékeit tovább növeli a beépített GPS és a 128 megabájt memória. A Windows Mobile új verziója tartalmazza a Powerpoint prezentációkészítő programot is, de lehetőség van úgynevezett push e-mailek fogadására is. A telefon csak a harmadik negyedévben válik elérhetővé. Az EL71 egy másik új telefon, ami sokkal inkább a külcsínre épít. A vállalat a "fiatal profiknak" szánja, külső borításának nagy részét például fém alkotja. A CF61 sokkal visszafogottabb, nagyobb tömegek számára elérhető modell, beépített zene lejátszóval, Bluetooth kapcsolattal, valamint cserélhető hát- és előlapokkal. A C81 egy igazi multimédiás eszköztár, amely a szokásosnál nagyobb hangszóróval rendelkezik a tisztább csengőhangok és jobb kihangosítás funkció érdekében. Bejelentették továbbá, hogy hamarosan megjelenő telefonjaikra Google keresőt telepítenének. A lépés nem annyira meglepő, hiszen az utóbbi időben több más gyártó is partnerkapcsolatot létesített a keresővállalattal.

Már tesztelik a Microsoft új keresőmotorját

Hír | 2006.03.08 15:49

A Microsoft elkezdte kereső motorja új verziójának tesztelését, amely egy új képkeresési szolgáltatást, átalakított kezelőfelületet, valamint olyan eszközöket is tartalmaz, amelyek segítik a keresési találatok pontosítását. Emellett új nevet is adtak neki: Windows Live Search. A béta verzió a live.com weboldalról érhető el, amit a Microsoft még tavaly novemberben hozott létre azzal a céllal, hogy ott egyesíti különféle termékeinek online szolgáltatásait. A Windows Live Search valószínűleg még hónapokon keresztül tesztelés alatt lesz, és mikor a tesztidőszak lejár, lecserélik vele a jelenlegi MSN Search szolgáltatást, valamint az MSN.com weboldal keresési funkcióit is ez látja majd el. Az egyik fő újítás a már meglévő szolgáltatások mellett az lesz, hogy a felhasználóknak lehetőséget biztosítanak a keresési találatok egyetlen lapon történő megjelenítésére, s így nem lesz szükség több oldalon keresztül böngészgetni a listát. A szintén új képkereső motor a talált képek előnézeti méretének beállítására is lehetőséget biztosít, emellett a teljes méretű képet is megtekinthetjük anélkül, hogy el kellene navigálni az oldalról. A szolgáltatásban úgynevezett makrókat is elmenthetünk, amely tárolja eddigi kereséseinket és azok pontos paramétereiet, amiket így másokkal meg is oszthatunk. Ezeket az újdonságokat a nemrég felvásárolt Picsearch vállalat fejlesztette ki. A fejlesztésekre nagy szükség van, jelenleg ugyanis a vezető Google és a második helyen lévő Yahoo után nagy lemaradással kullog az MSN Search. A Google piaci részesedése 41,4%, míg a Yahoo-é 28,7%. Ezek mellett egyelőre eltörpül az MSN a maga 13,7%-ával.

A Google AMD-s szerverekre vált

Hír | 2006.03.02 11:47

A legnépszerűbb keresőoldalt üzemeltető Google vállalat jelenlegi Intel processzorokkal felszerelt szervereit a konkurens AMD megoldásaira cseréli. A több mint 200 ezer (!) kiszolgálóval rendelkező Google nemrég Opteron magos új gépeket kezdett vásárolni. Mark Edelstone, a Morgan Stanley egyik elemzője elmondta, "A Google rövidtávú szerver-beszerzéseinek nagy része most először az AMD Opteron megoldásaira épülnek, így a keresővállalat is hozzájárul majd az AMD amúgy is feltörekvőben lévő szerver üzletágának további fejlődését." Elmondta továbbá, hogy talán pont ennek a megállapodásnak köszönhetően tudja majd teljesíteni az AMD az elemzők pénzügyi előrejezéseit. A váltás különösen rosszul érinthette az Intel egyik felsővezetőjét, Paul Otellinit, aki egyébként a Google vezetőségi tagja is egyben. Az AMD a legutóbbi pénzügyi jelentések szerint az AMD a vártnál jóva nagyobb növekedést könyvelhetett el. Ezzel szemben az Intel gyengülő tendenciát mutatott, habár az egy évvel korábbi adatokat ettől függetlenül sikerült túlszárnyalniuk. Az AMD ettől még továbbra is a második helyen áll az Intel mögött, ami az asztali számítógépekbe szánt processzorok piaci részesedését illeti. A Google bejelentését követően egyébként az AMD részvényei hirtelen emelkedni kezdtek.

[MOVIE] Elder Scrolls IV: Oblivion finomságok

Hír | 2006.02.27 15:01

Necros talált rá egy nagy adagnyi The Elder Scrolls IV: Oblivion érdekességre. Ezek egy része egy vaskos videóinterjú, a többi pedig hanganyag. Innen például egy több mint egyórás podcast, amit végigdumálnak a játék egyes aspektusairól. Az említett interjúban sincs túl sok látnivaló, de sok érdekesség hangzik el benne. Mindkettő megtekintéséhez, illetve meghallgatásához legalább közepes angoltudás szükségeltetik. Update: Az angollal hadilábon állóknak segítséget nyújthat ez a magyar összefoglaló.

RSS olvasóval bővült a Google

Hír | 2005.10.11 11:43

A Google Labs egy újabb funkcióval bővítette szolgáltatásait, ez pedig a Google Reader. Keressünk híreket gyorsan, aztán olvassuk őket kényelmesen! A reader.google.com címen elérhető szolgáltatást csak regisztrált felhasználók vehetik igénybe, vagyis szükség van egy gmail-es felhasználónévre - azt pedig csak meghívásos alapon lehet szerezni. Ezt követően egy némileg kibővített kereső felületen találjuk magunkat, ahol ugyanúgy lehetőségünk van mindenféle tartalomra keresni - csakhogy ez esetben csak olyan oldalakat pásztáz a keresőmotor, amelyeken RSS szolgáltatás is van. Az RSS (Really Simple Syndication) arra szolgál, hogy az egyes weboldalak frissített tartalmairól anélkül értesülhetnénk, hogy el kellene oda látogatni. Ez különösen híroldalak esetében előnyös, főleg, ha több helyről szeretnénk gyűjteni információkat. Miután megtaláltuk a Google Reader segítségével a számunkra fontos oldalakat, azokat felvehetjük egy listára, amit tetszőlegesen állíthatunk össze. Bármikor visszajöhetünk ide, miután beléptünk a gmail-es kódunkkal és így egyszerűen és gyorsan tájékozódhatunk a listánkon lévő oldalak frissítéseiről.

Google Talk! - beszélgessünk!

Hír | 2005.08.24 10:50

A népszerű kereső Google folyamatosan mutatja be legújabb fejlesztéseiket. Legutóbbi szolgáltatásukat Google Talkra keresztelték és egy olyan azonnali üzenetküldési rendszert takar, mint amilyen az MSN Messenger, vagy az ICQ. A program egyelőre bétateszt fázisban van és kizárólag a Google Gmail levelezőjének felhasználói férhetnek hozzá. Egyelőre nem tervezik reklámokkal telezsúfolni a szolgáltatást. A programot a www.google.com/talk oldalról tölthetitek le.

AOL - ingyenes levelező

Hír | 2004.12.23 11:22

Az America Online csatlakozott a Yahoo, a Microsoft és a Google közös háborújához, melynek kereteiben ingyenes web-alapú e-mail szolgáltatást biztosítanak felhasználóiknak. Az AOL 2005-re tervezi mélyvízbe dobni webes e-mailjét, amely minden bizonnyal nagy ellenfélnek bizonyul majd Yahoo Mailnek, a Microsoft Hotmailjének és a Google Gmailjének is.

Béta MSN kereső

Hír | 2004.11.12 17:51

Nemrég számoltunk be a Microsoft saját fejlesztésű keresőrendszeréről, mellyel konkurenciát kíván állítani a méltán népszerű Guglinak. Nos, a kereső még nincs kész, de a béta változata már elérhető, mégpedig itt. Thanks RopiGyerek from SpyNEWS.

Microsoft keresőrendszer

Hír | 2004.11.10 18:58

A Microsoft 18 hónapja fejlesztgetett saját keresőrendszerét szeretné a közeli jövőben beindítani, éles használatban. A cég képviselőinek elmondása szerint nagy reménységeket fűznek a keresőhöz, azt remélik, hogy a köznépszerűségtől égig emelt Googlet is megszorongatja majd a trónon. További infó itt.

Google... túlcsordulunk?

Hír | 2003.06.15 13:27

A GSMBox jelentése szerint elképzelhető, hogy hamarosan problémák adódnak majd a Google.com-mal. Úgy tűnik, hogy a világ legkedveltebb keresője elérte korlátait, hiszen immáron nem kevesebb, mint 4,3 milliárd oldalt számlál (egészen pontosan 4,294,967,296-ot)! A probléma a mostantól megszülető oldalak felvételénél jelentkezhet, bár biztosra veszem, hogy már agyalnak ezerrel az alkotók. Szerintem nem lesz itt semmi fennforgás, de azért egy érdekes adattal lettünk gazdagabbak. Nem kevés internet oldal van "odaát" :D

Google adatok 2002-re!

Hír | 2002.12.16 17:26

A világ, jelenleg talán legkedveltebb keresője a Google.com. A fejlesztői folyamatosan figyelték, hogy ki mire keresett rá legtöbbet, és a mai napon elkészült az erre az évre lebontott kimutatások. Ebből sok érdekes dolog kiderül, például az is, hogy a legkeresettebb játék a Sims, a legkeresettebb hölgy Jennifer Lopez, vagy akár azt is, hogy legtöbben a Spiderman filmre voltak kiváncsiak. Ha érdekelnek a részletek, látogass el ide!

Újabb Google részleg...

Hír | 2002.09.24 08:29

Jelen korunk, talán legnépszerűbb internetes keresőprogramjának kibővítették a szolgáltatásait. Az egyelőre beta állapotban üzemelő news.google.com-on rengeteg érdekességet, hírt találhattok! Ha mindenről értesülni szeretnél, feltétlenül látogass el az oldalra, naponta akár többször is!

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)