Egészen sok, pontosan 24 új kép került fel az Everquest 2 hivatalos oldalára. Amióta bejelentették a játékot, tisztában voltam vele, hogy mennyire látványos lesz. Habár az irányítását még nem sikerült megismerni, a folyton megjelenő médiák megerősítik bennem azt az érzést, hogy ez a játék nagyon beleszól majd az eladási listákba :) Imhol valának a képek:
Az Atari marketingesei néhány újabb videóval lepték meg a nagyérdeműt. A Rollercoaster Tycoon harmadik része az első a sorozatban, mely egy teljesen 3D-s motorra épül. Megjegyzem igen látványos, és bár még mindig inkább rajzfilmszerű, mint valóságos, eszméletlen jó hullámvasutazni vele :) A videókat alant tölthetitek:
Még mindig érkezik anyag az E3-ról... Az IGN csapta ezúttal a teljes The Sims 2 prezentációt osztotta meg a nagyvilággal. Szerintem egészen különleges, látványos, és egyben érdekes is. Feltétlenül nézzétek meg - igen, az is, aki nem szerette az első részt :) Erre tessék:
Befutott az IGN féle E3 prezentáció második felvonása. Ezúttal a szerintem egészen profi AI-t szemlélhetitek meg akció közben. Némi rejtőzködés, egy csipetnyi csapatjáték, a látvány egyértelműen magáért beszél. Továbbra is csak egy dolog aggaszt... még olyan sokat kell rá váááárniiii :(
Az ATI egy eddig ismeretlen tech demót tolt fel az internetre, mellyel újfent legújabb gyermekük, az X800-as család képességeit kívánják fitogtatni. Mitagadás valóban elég izmos kártya kell egy ilyen jelenet valós idejű rendereléséhez, más kérdés, hogy szerintem kicsit bénácska az egész :) Azért érdemes meglesni, valóban látványos. Ezen az oldalon jobb minőségben, illetve futtatható .exe formátumban is megtalálhatod (persze csak X800-as kártyákon fut). Thanks Lazy.
Egy nagyon rövidke, de látványos animáció került elő a S.T.A.L.K.E.R.: Shadow of Chernobyl-ból. Egy valamit nem értek pontosan. Már annyi jelenetet mutattak erről a térségről. Az E3-on játszottam a DX9-es verzióval, ami ennél fényévekkel jobban néz ki. Hogy abból a változatból miért nem mutatnak? Fogalmam sincs. Azért nézzétek meg ezt is, nem nagy, de sajnos elég rövidke...
DirectX 6.0 kompatibilis videókártya (TNT2)
A májusi számunkban is hasonlókat nyilatkozott Gabe Newell, a játék szellemi szülőatyja és a Valve teljhatalmú ura, s azt eddig is hangoztatták, hogy a Source engine irtózatos módon skálázható lesz, s a mostanában már igencsak alapnak számító konfigurációkon ugyanúgy képes lesz hasítani, mint a megjelenésekor csúcskategóriába tartozó masinákon, ami persze jelentős látványbeli különbséget is jelent. Szóval a lényeg, hogy ez a dátum már igencsak reálisnak tűnik!!
Update:Mersolo koma megmondta a frankót: "Ez egy remek időpont, addigra pont végzek a doom-mal."
A Tilted Mill Entertainment megnyitotta hivatalos weboldalát újdonsült fejlesztésének, a Children of the Nilenak. A tömérdeknyi információn kívűl képeket és hanganyagokat - például zene bemutatókat - találhattok a siteon. A játékban fáraóként az ősi egyiptom népét vezetjük, ahol az egyik fő célunk a jobbnál jobb épületek felhúzása. Az E3-on jóval több látványosságot ígérnek róla. A honlapot erre találjátok!
A Gamekult beszerzett néhány új, egészen látványos képet a hazai Digital Reality legújabb fejlesztéséről. A D-Day újfent egy háborús stratégia lesz, mintegy folytatva a nemrégiben megjelent Afrika Korps vs. Desert Rats vonalát. Imhol a képek, lessétek meg mindet:
Nem, nem az egetrengető brutalitás felsőfokon videóról van szó, annál talán egy kicsit jobb nekünk, hogy ebbe nézhetünk bele. Szóval, köztudott, hogy a PS2-es demó már rég járja a világot. Most azt nézhetjük meg - hatalmas sajnálatunkra, de hang nélkül -, hogy a Richard Burns Rally PS2-es változatának demója hogyan muzsikál élesben. Sajnos hang nincs, de minden más kárpótol emiatt! A törésmodell valószínűleg easyre volt beállítva a szakasz alatt. Fölöttébb kellemes látványt nyújtott, hogy nem a szellem fordította vissza a fölborult autónkat, hanem három-négy drága emberke! Az egyetlen problémám, hogy szívesebben néztem volna belső nézetből :) Klikk!!!
Már írtunk erről a szerintem nagyon is figyelemre méltó filmről korábban, melyet Steven Spielberg rendez. Ne számítsatok különleges látványra meg akcióra. Ez nem az a film. Itt a történet, a mondanivaló ami fontos. Röviden: Viktor Navorski, egy kelet-európai bevándorló nem térhet vissza hazájába, amíg ott nem rendeződnek a politikai viszonyok. Így hát kénytelen napjait a reptéren tölteni, ahol persze különböző kalandoknak lesz részese. Szerintem jó film lesz, én mindenképp megnézem, remélem a hazai forgalmazó még idén mozivászonra tűzi... Nézzétek meg az új előzetesét!
Az a drááááága SCi egy teljesen új Richard Burns Rally videjóval lepett megminket. Bármilyen meglepő, egészen új ingém jeleneteket tartalmaz a kicsike. Sajna elég rövidkére sikeredett, de azért látványos. Annyira tetszik egyébként a rali játékok sorsa. Mr ugyebár megjelent a Colin 4. Hamarosan érkezik a Richard Burns, és mire ezt is végigtoljuk, elvileg szeptemberben meg jöhet az Xpand Rally. Szép az élet :D
Lazy mesterünk küldött egy űbertitkos kamerás felvételt a legutóbbi Unreal 3 engine bemutatóról. Na, hogy is mondjam csak. ATYAÚÚRISTEN!!! Ez a részletesség már nagyon betegség! A Doom 3-nak iszonyat gyorsan meg kell jelennie, mert egy-kettőre lepipálják a srácok! Nézzétek meg, kötelező:
UPDATE 1:IMHOL A VIDEÓ IS KEDVES FELEIM. Ja, nem lesz lokálban, CSAK és kizárólag a hivatalos, jobb minőségű változat. De arra még bizony várni kell. Thanks Beyond3D.
UPDATE 2: A videón iszonyat büntetések látszanak. Kiváló, az eddigieknál jóval részletesebb grafika, többmillió poligon kíséretében. Dinamikus fények és árnyékok, szintén látványosabban, mint eddig. Ezután láthattok néhány ingém karaktert többmillió poligonból. KÖTELEZŐŐŐŐŐ!
Félreértés ne essék, aki akar, az már régen játszik a Live for Speeddel. Sokan ezt teszik, hiszen az egyik legreálisabb szimulátorral van dolgunk. Ezen játékkal teli órák szüleményei közé tartoznak a gumikoptató driftelések, amelyeket az NFS: Undergroundosok is bizonyára szívesen felhasználnak a bónuszpontok szerzése és látvány okán. Egy igen vad drifteléssel van dolgunk, ha puhább gumikeverék lett volna ráépítve a keréktárcsákra azt hiszem lángra lobban, és felszáll... Erre tessék!
Nem csalás, nem ámítás, bizony befutott a második Painkiller demó is. A felettébb látványos FPS játékban élő halottak ellen harcolhatunk a legextrémebb, és legreálisabb területek sokaságában. Ha éppen nincs más dolgotok, feltétlenül töltsétek le. Megéri! Erre tessék.
A Team6 egyik legújabb alkotásának, a Shanghai Street Racernek tette közzé a nagyban várt demóját. A játékban nem csupán hatalmas sebességgel csapathatunk az úton - plussz okozhatunk igen látványos baleseteket -, hanem ha valaki nem tetszik szerény személyünknek, egyszerűen félreállíthatjuk egy-két szemet gyönyörködtető megoldással. A 72 megás csomagot itt érhetitek el!
Na, csak, hogy nem mindig csupán szidjuk szegény kis Microsoftot, azt kell mondjam ezúttal valami ténylegesen királyságosat alkottak. A jelenleg is zajló GDC-n jelentették be XNA nevezetű rendszerüket. Ennek lényege, hogy a PC és XBox progik között sokkal szorosabb kapocs alakítható ki, mint eddig. Mi lesz ennek a gyakorlati haszna? Nos, egyfelől egy csomó mindent sokkal egyszerűbb lesz megoldani a programozóknak másrészről pediglen könnyebben lehet majd a két platform között konverziókat csinálni. Ezen az oldalon találhattok néhány látványos videót is a képességeiről. Lesznek itt még finom játékok PCre :)
Itteni idő szerint ma hajnali fél háromkor lezajlott a 76. Oscar-gála Los Angelesben. Nem okozott túlságosan nagy meglepetést a nyertesek listája, hisz A Gyűrűk Ura: A Király visszatér című filmeposz (mely mint tudjuk, egy trilógia utolsó darabja) egymagában majdnem kétszer (!) annyi szobrocskát zsebelhetett be, mint amennyit az első két rész együttvéve: 11-et! Ez azért nem semmi!! Külön érdekesség, hogy így most a Peter Jackson rendezte alkotás lett a harmadik, amely a filmtörténelem során ennyi díjat kapott. Az első volt az 1960-as Ben Hur, a második pedig a '98-es Titanic. Kíváncsi lennék, mi tudja ezeket majdan túlszárnyalni. Kiemelném még a Némó nyomábant, ami a Pixar aktuális számítógép-animációs családi mozija. Szerény véleményem szerint ők is megérdemelten örülhetnek maguknak, s következő filmjeikkel is hasonló sikerekre számíthatnak. De azért jó volt a Jégkorszak, meg jó lesz a Shrek 2 is! :) Gratulálunk minden nyertesnek! Most pedig jöjjön a teljes lista:
Legjobb női főszereplő: Charlize Theron (Szörnyeteg)
Legjobb női mellékszereplő: Renée Zellweger (Hidegyhegy)
Legjobb férfi főszereplő: Sean Penn (Titokzatos folyó)
Legjobb férfi mellékszereplő: Tim Robbins (Titokzatos folyó)
Legjobb film: Gyűrűk Ura
Legjobb külföldi film: Barbárok inváziója
Legjobb rendezés: Peter Jackson (Gyűrűk Ura)
Legjobb operatőri munka: Russle Boyd (Kapitány és katona)
Legjobb animációs film: Némó nyomában
Legjobb dokumentumfilm: The Fog of War
Legjobb rövidfilm: Two Soldiers
Legjobb animációs rövidfilm: Harvie Krumpet
Legjobb rövid dokumentumfilm: Chernobyl Heart
Legjobb vágás: Gyűrűk UraLegjobb látványterv: Gyűrűk UraLegjobb speciális effekt: Gyűrűk UraLegjobb jelmez: Gyűrűk UraLegjobb smink: Gyűrűk Ura
Legjobb hangvágás: Kapitány és katona
Legjobb hang: Gyűrűk Ura
Legjobb eredeti forgatókönyv: Sofia Coppola (Elveszett jelentés)
Legjobb adaptált forgatókönyv: Gyűrűk UraLegjobb filmzene: Howard Shore (Gyűrűk Ura)Legjobb betétdal: Annie Lennox (Gyűrűk Ura)
Két újabb, feletébb látványos kép bukkant elő, kis azánk újdonsült büszkeségéről. Az Armies of Exigo amolyan Warcraft 3 stílusú, igencsak sikergyanús alkotás leszen. Sajna egyelőre nem tudjuk mikor, de biztosra vehetjük, ha az EA felkarolta, bizony nem piskótáról van szó! Imhol a képek:
Csakazértis egy MMORPG-vel folytatom a mai hírezést :) A World of Warcraft képeinek szemezgetése közben újra és újra az fogalmazódik meg bennem, hogy ugyan távolról sem ez lesz a legszebb játék, mindazonáltal a legváltozatosabb! Az eddig kiadott - mittudoméééén' mennyi kép látványa sosem tántorított el attól, hogy kipróbáljam a kész verziót, habár az optimalizálás érdekében a tájon elég sokat rontottak már. Azért lessétek meg a legújabb shotokat:
0 mp. múlva automatikusan bezárTovább az oldalra »
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)