[KéPZ] CeBIT modding
A modding eszközök és az extrém hardverek is képviseltetik magukat a CeBIT standjain, amikről megérkeztek a képek is.
A modding eszközök és az extrém hardverek is képviseltetik magukat a CeBIT standjain, amikről megérkeztek a képek is.
A CeBIT kiállítás nem mindig csak a hardverekről szól, mint ahogy a lentebbi kép összeállításunkból is látszik :).
Nemrég a Sony bejelentette, hogy a PlayStation 3 európai rajtjánál az eddigiektől eltérő konzolokat szállítanak majd, amikből kiveszik a hardveres PS2 mopatibilitást.
A Sony közleménye szerint a közelgő európai PS3 premierre butított konzolok érkeznek majd - a visszafelé kompatibilitásért ezekben már nem hardver, hanem szoftver lesz felelős.
Az anonimitás az internettel szorosan együtt emlegetett fogalom, ami hamarosan lehet, hogy elhagyja a világhálót.
Manapság a különböző felhasználók számára rengetegféle egér készül, ám a gyártók a fanatikus játékosok igényeit ritkán próbálják kielégíteni. A Microsoft által forgalmazott Razer „gaming mouse” ezen a szomorú trenden próbál változtatni.
Az ASUS egy olyan hardvert mutatott be, ami a notebook felhasználók számára lehet igencsak hasznos.
Az NVIDIA 2006 vége felé megjelent új, DirectX 10-es videokártyája vitathatatlan erőfölénnyel verte a konkurenciát, ám azóta sokan panaszkodnak is miatta.
Az Anandtech emberei is letesztelték a Rainbow Six: Vegas játékot, méghozzá nem kevés hardveren.
Már párszor hírt adtunk egy új hardverről, ami képes billentyűzetet és egeret is kompatibilissé tenni a Microsoft Xbox 360 konzoljával, ám most pár videón is megtekinthetjük, hogy pontosan mire is képes a kütyü.
A konzol tulajdonosok zöme már nem egyszer panaszkodott egy FPS játék kapcsán arra, hogy nehézkes és néhol idegesítő az irányítás, ám most megérkezett az a hardver, ami orvosolja ezt a problémát.
Mint az köztudott, a legtöbb konzol, megjelenése idején veszteséges, és inkább hosszútávon akarnak nyereséget termelni a hardverre, illetve a szoftverekre. Vajon a Wii esetében ez hogy alakult?
A premier után szinte természetes volt minden next gen konzolnál, hogy akadtak problémák a kompatibilitással, a melegedéssel, vagy épp a hardverrel, ám most a megjelenítés miatt panaszkodnak sokan.
A szokásos hardver és játék eladások mellett nagy ritkán egy olyan lista is előkerül, amit a jelenleg játszott multiplayer játékokból állítanak össze.
Elég ritkán foglalkozunk a japán piaccal, ennek több oka is van: 1. Nagyon messze vannak 2. A PC-s játékok nem túl népszerűek arrafelé 3. Elég kevesen beszélünk japánul. Azonban érdekes az ottani trendeket megfigyelni: rábukkantam egy olyan kimutatásra, amely az elmúlt egy év (2005 dec 5.-2006 dec 1) japán konzol-hardver eladásait mutatja meg. S ne feledjük: a japán piac a világ videójáték piacai között az egyik legfontosabb...
Aki azt hiszi, hogy egy egyszerű hardver csak attól lehet drága, hogy különféle ékkövekkel díszítik, az nagyon téved, ugyanis az Art Lebedev Optimus 103 billentyűzete technikai okokból kerül csillagászati összegekbe.
A Razer a játékosoknak készített különleges perifériáiról híres, ám most egy olyan versenyt hirdettek meg, amitől retteghet a többi billentyűzet.
Tévedünk, ha azt gondoljuk, hogy az NVIDIA félvállról veszi az Intel platformos fejlesztéseket. A GeForce 8-as sorozattal egyidőben bemutatkozó nForce 6 lapkakészlet ugyanis egyelőre kizárólag Intel processzorokhoz érhető el.
Ajaj! Az AGEIA kezdi érezni, hogy ha az Nvidia és az ATI is fejleszti a fizikai számításokkal felvértezett játékszereit, akkor lépniük kell valamit.
Ezúttal nem választottuk szét a PC-s eladásokat, mert pontos számokat tudtunk meg arról, 2006 októberében melyik játékokból és hardverből adtak el a legtöbbet az Egyesült Államokban. Vágjunk is a lecsóba. Figyelem, a lista bevétel alapján állt össze, tehát a helyezettek között eladott példányszámban eltérések lehetnek. Sajnos PC-s játékok nem jutottak a Top 10 közelébe sem, ámde a listán szereplő majd mindegyik játéknak van szerencsére PC-s változata is.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)