Egy rakás rajongói elméletet megerősített a Pókember: Vadonatúj nap első előzetese
Végre valahára befutott a várva-várt előzetes.
Végre valahára befutott a várva-várt előzetes.
Megérkezett az első néhány képkocka, és az előzetesre sem kell már sokat várni.
A játék megjelenése óta mondogatja az Overwatch közönség, hogy ezt és azt is a Rivals létezésének köszönhetik. Keller most elmondta, hogy ebből mi az igazság.
Az "5 éves szabály" létezik, de messze nem úgy és nem abban a formában, ahogy a neten terjed.
A júliusi pókmozi, a Spider-Man: Brand New Day ugyan trailert még mindig nem, de legalább egy hivatalos magyar címet már kapott.
A Marvel és a DC sztárja veszi át Denzel Washington szerepét a Netflixre érkező új adaptációban.
Kezd egyre nagyobb problémává válni, hogy embereket tulajdonképpen fizetik a kompetitív játékokban való vesztésért.
A Shadow of Maul képregény készíti elő az animációs szériát, és nagyon jól csinálja.
Mike Colter szerint eljött az idő a nagy visszatérésre. Már csak a fejeseknek kell ugyanígy gondolni.
Az IMAX már el is döntötte a versenyt, vagy még kár győztest hirdetni?
Nem biztos, hogy megjelenthet az Örökkévalókban is játszó Ma Dongszok közreműködésével készülő Gang of Dragon, miután a NetEase elzárta a pénzcsapot.
Ennél egy picit bonyolultabb a dolog, ugyanakkor van egy kiskapu, ami miatt mégis visszakerülhetnének a Pókember-jogok a Marvelhez.
Már csak néhány nap választ el bennünket a Marve-sorozat visszatérésétől.
Meg nem erősített értesülések szerint a Marvel sztárját szemelték ki a Sötét Nagyúr szerepére.
Homokember, Elektro és Ezüstsörény is benne van a sorozatban
Ennyi volt, nem lesz Ghost of Yotei, vagy Bloodborne, de főleg nem lesz Marvel's Wolverine PC-re.
A szélsebes kék sün negyedik kalandja is formálódik már.
Most anélkül nézhettek bele a méltatlanul alulértékelt szériába, hogy egy fityinget is fizetnetek kellene.
Phil Lord és Chris Miller szerint a legnagyobb nyomás belülről jön.
Az év egyik legnagyobb mozis párharca már most elindult.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)