Újabb életveszélyes kihívás terjedt a TikTokon, le is tiltották
Továbbra is nagy a kereslet a megkérdőjelezhető trendekre.
Továbbra is nagy a kereslet a megkérdőjelezhető trendekre.
Az Nvidia mérnökeit a szokásosnál is nagyobb kihívás elé állította a cég első embere az idei konferencián, de a végeredmény lenyűgöző lett.
Míg sokan easy mode-ot szeretnének a soulslike játékokba, addig mások direkt olyan körülményeket teremtenek, amelyek fokozzák a kihívás mértékét.
A japán kultúra alapjait nem mindig könnyű befogadni, de azért egy olimpiai közvetítésnél legalább annyit elvárna az ember, hogy a Gundamot rendesen ki tudják nyögni.
Crescendo úgy volt vele, hogy a látás a gyengék fegyvere, és egy szemkötővel a fején nekiugrott a kihívásnak.
A Sledgehammer Games vezetője az Edge magazinnak igyekezett hangsúlyozni, hogy egy Call of Duty játék nagy szakmai kihívást jelent, és amit mi csak futószalagnak gondolunk, az valójában nagyon komoly munka.
Ő 25 másodperc alatt képes volt teljesíteni a Driver legnehezebb kihívását, de ma már nem tudná megcsinálni.
A heroic verzió rengeteg buggal indult, melyeket a Blizzard jelenleg is javít.
Ne zavarjon össze Vörösmarty, ez most egy álláshirdetés. Induló férfimagazin, remek lehetőségek, szakmai kihívás, önállóság és szabadság. De írni tudni kell!
Arról már hallottunk, hogy valaki sérülés nélkül teljesítette a FromSoftware akciójátékát, viszont most egy újabb kihívást sikerült teljesíteni.
Meghódítandó tornyokkal állít komoly kihívások elé ez a magyar fejlesztésű, egyedi hangulatú puzzle-platformer.
Pandora világa teljesen új kihívást jelent a Tom Clancy's The Division-széria motorjának.
A csapat átalakította a játék botjait pár hete, hogy élettelen céltáblákból valódi kihívást jelentő ellenfelekké válhassanak. A végeredmény egy picit sok lett.
A GTA 5 végigjátszás időtartama már önmagában dicséretes, de UnNameD rátett még egy lapáttal a kihívásra.
Rengeteg kihívást küzdött le a BioWare a Mass Effect trilógia lecsiszolt verziójának leszállításához, és a többjátékos részleg a küzdelem áldozata lett.
Az Amazon komoly mennyiségű pénzt fektetett a sajátgyártású A Gyűrűk Ura sorozatába, de még így is nehéz helyzetben vannak.
Nem mindennapi, és gyakorlatilag lehetetlen kihívásnak esett neki egy olyan The Elder Scrolls V: Skyrim játékos, aki nem tiszteli nagyon az életet.
Felkészültél a májusi gamer maratonra? Neked csak a játékra kell koncentrálnod, a finom falatokat és az ínycsiklandó kedvezményeket a NetPincér szállítja.
A Resident Evil Village Mercenaries recept nem változott: egyre nehezedő kihívásokat kell teljesítenünk, miközben ketyeg az óra.
Ha számodra is igazi Overcooked kihívást jelent összedobni az ebédet vagy vacsorát, esetleg egy kőkemény Fortnite maratonnal felérő küzdelemnek élsz meg minden bevásárlást, lépj szintet és bízd a NetPincérre a bevásárlás és az ételházhozszállítás nemes feladatát.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)