Hirdetés

Henry Cavill szerint nehéz pillanatok várnak Geraltra a Vaják 3. évadában

|

A színész úgy véli, hogy az eddigi legkeményebb kihívás vár a Fehér Farkasra.

Hirdetés

Vízválasztó lesz a Vaják harmadik szezonja, ugyanis mint azt minden rajongó tudja már, ebben láthatjuk utoljára Henry Cavillt Ríviai Geraltként, a negyedik évadban már Liam Hemsworth veszi át tőle a karaktert - a Netflix pedig több évadra tervez vele, de ez természetesen nagyban függ attól, hogyan fogják fogadni a cserét. A kommentszekciók nagy része ugyanis abból áll, hogy az utolsó szezonként hivatkoznak a harmadikra Cavill búcsúja miatt, szóval kihívás lesz ezt megváltoztatni. 

De ez a jövő problémája, egyelőre fókuszáljunk a vadonatúj évadra, amelynek első felét már június végén láthatjuk, a maradékra viszont július végéig várnunk kell. A dátumot bejelentő kedvcsináló  arra engedett következtetni, hogy a menekülő Geraltra, Yenneferre (Anya Chalotra) és Cirire (Freya Allan) kemény megpróbáltatások várnak, sok más mellett egy új gonosz képében is

Hirdetés

A kihívás mértékére a szereplők is felhívták a figyelmet a Netflix Tudumnak nyilatkozva. Cavill szerint például most már komoly fenyegetéssel kell szembenézniük, ez többé nem elméleti, hanem nagyon is kézzel fogható veszély, és Geralték mindenhol, ahová csak mennek, az oroszlán barlangjába sétálnak be. Mindeközben a háború is közeledik: bár Geralt nagyon közömbös volt a háborúzással és a következményeivel kapcsolatban, mivel úgy érzi, hogy ez is csak egy újabb harc, amiben bőven volt már része, azonban mivel mindenki Cirit akarja, ez megváltoztatja az egész szemléletét. Apafiguraként új oldalát is megismerhetjük majd, és Cavill elmondása alapján nagyon szép lesz látni, ahogy előbújik a cinikus, fanyar, elzárkózó természete mögött rejlő gondoskodó, szerető lénye.

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

A showrunner, Lauren Schmidt Hissrich elmondta, hogy nem csupán Emhyr császár jelent majd veszélyt hőseinkre, van egy másik komoly fenyegetés is, amely évtizedek óta szövögeti a terveit. Hissrich szerint valójában az írócsapat a legelejétől kezdve erre a nagy leleplezésre készült, és ezt megismerve végre kezdenek majd világossá válni olyan korábbi jelenetek vagy döntések, amelyek az adott pillanatban talán furcsának, karakteridegennek hatottak. 

Szerencsére azért a borzalmak mellett számíthatunk könnyedebb pillanatokra is, amit Joey Batey Kökörcsinje szolgáltat majd egy kis romantikázáson keresztül: a karakter ezúttal sem fogja vissza magát, ha csajozásról van szó, és a szerelmi életét nagyon vizuálisan fogják elmesélni. Őszintén, de érzékenyen és óvatosan mutatják be majd ezt az oldalát, várhatóan anélkül, hogy sztereotípiákhoz folyamodnának. De Batey ígérete szerint egy olyan különleges - szapioromantikus és szapioszexuális - kapcsolatot alkottak meg, amely ugyanannyira tökéletlen lesz, mint a sorozatban látható többi. Emellett a harmadik évad foglalkozni fog Yennefer és Geralt viharos kapcsolatával is, hiszen a köztük lévő kötelék letagadhatatlan és megkerülhetetlen: Anya Chalotra szerint vonzzák egymást, de ami ennél is fontosabb, hogy szükségük is van egymásra. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)