Radics Peti váratlan időpontban mondott búcsút a YouTube-nak
Épp most kezdte el felfuttatni második YouTube-csatornáját, elmondása alapján viszont így is pihenni megy egy időre Radics Peti.
Épp most kezdte el felfuttatni második YouTube-csatornáját, elmondása alapján viszont így is pihenni megy egy időre Radics Peti.
Két nap után megoldódni látszik a TheVR csapatának problémája, de azért még maradtak megválaszolatlan kérdések.
Több ezer videót törölt jogsértés miatt a Twitch, a világ legnagyobb streamer platformja, és sokan csatornájuktól is kénytelenek voltak búcsút venni. Mi áll a háttérben?
Nagyjából egy órával ezelőtt, feltehetően jogvédett tartalmak miatt kapott tiltást a Twitch robotjától WeAreTheVR csatorna.
Alexandria Ocasio-Cortez korábban is képviselte a kongresszusban a videojátékosokat, most pedig elindította Twitch csatornáját is.
A How It Should Have Ended YouTube-csatorna csapata ezúttal azt képzelte el, hogyan kellett volna befejeződnie a Star Wars: The Mandalorian sorozat első szezonjának.
A the Hacksmith csatorna többször próbált már valódi fénykardot készíteni, mostani találmányuk az eddigi legjobb.
Közel 1800 néző előtt bukott le MrGolds, aki természetesen búcsúzhatott is a Twitch csatornájától.
A hivatalos Call of Duty YouTube-csatornán és máshol is rövidebb előzetes váltotta fel az eredetit.
A Pokémon-mánia egyik pozitív hozadéka, hogy a színes alkotások egész jól feldobják a szürke betont.
Az Egyesült Államok Hadserege hamarosan újult erővel tér vissza a streameléshez, a kibannolt felhasználókat pedig vissza fogják engedni a csatornára.
Brendan Borrell jelenleg is írja The First Shot című regényét, de a csatorna már most lecsapott az adaptációs jogokra, készül a minisorozat.
Megnyerhető Xbox Elite Series 2 kontrollert ígértek, de valójában egy besorozási linkre vezették Twitch-csatornájuk nézőit.
A streamer továbbra sem kapott infót arról, hogy miért tűnt el a csatornája, de úgy néz ki, hogy hamarosan visszatér, bár a Twitch-cset mellőzi a jövőben.
Az kifejezetten zavarhatja a csatorna üzemeltetőit, ha valaki háborús bűnökről ír.
Általában a Twitch nem szokta kommentálni a különböző tiltásokat és felfüggesztéseket, de most némi információval azért szolgáltak.
A streamer és felesége is megköszönte a rajongóknak, hogy ilyen támogató módon viselkednek, azonban egyikük sem árult el érdemlegeset arról, hogy miért tűnt el Dr Disrespect csatornája.
A Spider-Man: Miles Morales bejelentés pillanatában felrakott trailert egy másik kiadó szerzői jogi követelése miatt nem lehet megtekinteni.
A napokban elindult egy hullám a Twitchen, ősrégi videóknál jelez jogsértéseket a rendszer, ami hamar a csatornák halálát eredményezheti.
Ha nem a grafika, vagy a játékmenet, hanem a fürdőszobák élethűsége alapján szeretnéd eldönteni, mivel játszol legközelebb, akkor ezt a YouTube-csatornát neked találták ki.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)