Hirdetés

A Microsoft Flight Simulatorba is bekerült a Szuezi-csatornában ragadt hajó

|

Nem kellett sok a moddereknek, hogy reagáljanak az elmúlt napok eseményeire.

Hirdetés

A héten az internetet a Szuezi-csatornában ragadt hajóval, az Ever Givennel kapcsolatos poénok uralták, amely miatt teljesen elzárult a világ jelentős árumozgásáért felelős átjáró. A hatalmas konténerszállító március 23-án zárta el a vízi folyosót, eddig nagyjából 52 milliárd dollárnyi kárt okozva.

Ugyan a baleset olyan károkat eredményez, amit akár mi is majd a saját bőrünkön érezhetünk, egyelőre rendkívül jó mémalapanyag, az internet népe pedig nem is kegyelmez az ilyen esetekben. Tegnapelőtt már megmutattuk azt a játékot, amelyik kvázi gúnyt űz a hajó kiszabadítását elősegíteni próbáló, az Ever Givenhez képest azonban porszemnek tűnő munkagépből, de úgy tűnik, mindig van tovább.

Hirdetés

A Microsoft Flight Simulatorhoz számtalan mod elérhető, hiszen a fejlesztők minden törekvésük ellenére, képtelenek egy ekkora játékot teljesen naprakészen tartani, na meg persze a közösség is jókat szórakozhat ezekkel a kiegészítőkkel.

Az interneten donut_enforcement néven futó modder volt az első, aki a Szuezi-csatornában ragadt hajót is beépítette a Microsoft játékába, a helyszínről pedig videót is közzétett a saját YouTube csatornáján.

Persze a helyzet egy cseppet sem mókás, de az internet népe, ha valamiben, a kellemetlen helyzetek szebbé tételében mindig a toppon volt.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)