Visszatekintő: Elveszett jelentés (2003)
A jelentés, melyet talán még Charlotte-nak és Bobnak sem sikerült megfejtenie.
A jelentés, melyet talán még Charlotte-nak és Bobnak sem sikerült megfejtenie.
Todd Howardék a közösség igényeit és elvárásait figyelembe véve foltozgatják a sci-fi szerepjátékot.
Hangulatos trailer hype-ol minket az Owlcat Games science fantasy RPG-jére.
Az első kedvcsinálót a gamescomon vetítették le.
Martin Scorsese új filmje először mozikba kerül, aztán az Apple TV+-on lesz látható.
Szerencsére a GSC Game World egyetlen alkalmazottja sem sérült meg.
A két Oscar-díjas színész nevével fémjelzett dráma igaz történeten alapul.
Halk Hogan magára vállalta, hogy kicsinosítja a Bethesda új sci-fi szerepjátékát.
Fantasy- és sci-fi-rajongó énünk csap most össze, és azon múlik a következő napok, sőt hetek programja, hogy melyikük kerekedik felül.
A Nyócker rendezőjének díjnyertes animációs filmje hozhatja el nekünk a szobrot.
Nagyon úgy tűnik, hogy néhány szerencsés már találkozhatott a Nintendo következő generációs konzoljával.
A Bethesda kulcsembere szerint a sci-fi szerepjáték remekül fut.
Schneider Zoltán és társai néha elrontották a szöveget, ez pedig fergeteges pillanatokat, elszólásokat és káromkodásokat eredményezett.
Todd Haynes filmjét a cannes-i fesztiválon mutatták be.
Egy játékos már nem élte meg a Bethesda újdonságának megjelenését, emlékét viszont örökké megőrzi a sci-fi RPG.
Csak azért készül el az Escape from Tarkov Arena, hogy felhívja a figyelmet az alapjátékra.
Érkezik többek között Antall Nimród új akcófilmje, Kenneth Branagh következő Agatha Christie-adaptációja, valamint Gareth Edwards sci-fi-háborús filmje.
Míg összességében nagyon is meggyőző a Bethesda legújabb sci-fi RPG-je, a technikai oldalon akadnak kisebb hiányosságok, de szerencsére a modderek máris akcióba lendültek.
Jön Zack Snyder és Wes Anderson új rendezése, Bradley Cooper bejelentkezik az Oscar-díjra és a Sylvester Stallone életéről szóló dokumentumfilm is felkerül.
Mire volt képes a Bethesda annyi Fallout és The Elder Scrolls játék után egy teljesen új IP-vel?
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)