Újabb leépítések a Cryteknél
A korábbi, nagyobb léptékű elbocsátások után ismét megvált tizenöt alkalmazottjától a Crytek, ezúttal a frankfurti központ munkatársai közül.
A korábbi, nagyobb léptékű elbocsátások után ismét megvált tizenöt alkalmazottjától a Crytek, ezúttal a frankfurti központ munkatársai közül.
A Total War: Arena körül elég nagy volt a csend az utóbbi hónapokban, így a készítők egy fejlesztői napló keretein belül árulták el a rajongóknak, mi a helyzet a MOBA és a stratégiai műfaj érdekes ötvözetével.
A Deadpool forgatókönyvírói az első filmben azzal tűntek ki, hogy felrúgták a korábbi X-Men filmek szabályait, a második résszel viszont már a többiek számára állítanának követendő példát.
Hamarosan érkezik a Tom Clancy's The Division harmadik, egyben utolsó nagy DLC-je, amely számos újítással dobja majd fel a PvP és PvE játékmódokat is.
Valaki nem nagyon boldog, hogy Pokémon mod készül a dinoszauruszos túlélősdihez. Ezúttal még csak nem is a Nintendo perel.
A nagy múltú széria folytatása nincs már messze, de sajnos a korábbi hírekkel ellentétben nem áprilisban kezdődik az új évad.
Tim Sweeney, az Epic Games alapítója mesélt egy interjúban arról, miért hagyták hátra korábban a PC platformot és most miért térnek vissza hozzá.
A körökre osztott Smite Tactics után érkezik a valós idejű Smite Rivals, de a Hi-Rez leleplezte a fő játék negyedik szezonjának legnagyobb újdonságait is.
Hámlás, hajöklendezés, lapos tévéből kimászó Samara - ez tényleg egy Kör film lesz.
A korábbi ígéreteknek megfelelően a CES 2017 során, az Nvidia bemutatta a Mass Effect Andromeda PC-s verziójának gameplay előzetesét.
A Firaxis ismét szeretne minket napokra számító stratégákká változtatni, mi pedig örömmel ugrunk bele a Civilization VI "csak még egy kört" stílusú csapdájába.
Abban a korban élünk, amikor teljes vidámparkok férnek el a zsebeinkben. Ráadásul igen nevesek.
Hivatalosan is béta fázisba lépett a Day of Infamy, ami azt jelenti, hogy a korai hozzáférésű változat egy csomó újdonsággal bővült, ezt pedig egy új trailerrel is megünnepelték a készítők.
Bár a korábbi projekt leállt, most egy új született: a Nanos Just Cause 3 Multiplayer már béta változatban van.
Nagyon várjuk már a legendás Shenmue széria új epizódját, a Shenmue 3-at, amelynek fejlesztését a korábbi részek atyja, Yu Suzuki irányítja és a legújabb hírek alapján minden a legnagyobb rendben megy a projekttel.
Ha van olyan lista, amin a csigalassúsággal készülő adaptációk szerepelnek, akkor az Uncharted film minden bizonnyal a dobogón szerepelne. Most éppen a korábban kinézett főszereplő, Mark Wahlberg jelenlegi helyzetét tisztázták.
A Sony 2017-re csúszott PlayStation 4-exkluzív játéka, a Horizon: Zero Dawn a korábbi tervek alapján később jött volna Európa egyes részein, de ezt most helyrehozták.
Dél-Korea kormánya hatalmas lépést tett a hack-készítők elleni harcban, melynek hatása akár világszintű is lehet.
Sajnos nem Batman csatlakozik a koreai online szerepjátékhoz, de azért az új karakterosztály sem olyan rossz.
Egyelőre csak az Egyesült Államok területét illetően, de megerősítették a Pokémon GO készítői a korábban pletykált együttműködést a kávézólánccal.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)