Forza Horizon 4 - PC-re már letölthető
Játszani még nem lehet vele, de legalább az autólistát sikerült kinyerni a fájlokból.
Játszani még nem lehet vele, de legalább az autólistát sikerült kinyerni a fájlokból.
Noha a NieR: Automata már megjelent más platformokra, azonban az Xbox One X-re szánt változatra érdemes várni, hiszen felérhet egy kicsinosított kiadással.
Avagy az író-rendező és örökségének legjobb darabjait szedtük össze.
Kiderült néhány érdekes részlet az autós játék területéről, ahol majd versenyezhetünk.
A Sony előadása után csak egy játék kipróbálására volt lehetőség, de azért megérte sorban állni.
Persze, hogy nem maradtunk battle royale anyag nélkül a PC Gaming Show-n. A Mavericks télen indul korai hozzáférésben, de a zárt bétára már lehet jelentkezni.
A Platinum Games készülő játéka egy hangulatos, de kifejezetten sejtelmes trailerrel mutatkozott be az E3-on.
Az 576 KByte adatai alapján összeállt heti toplistát ismét a focis sorozat aktuális része vezeti, a Top10-be mindössze egyetlen újdonság került be.
Még ebben a hónapban megkapják az Xbox One tulajdonosok is a Platinum Games játékát.
A NieR: Automata végre a Microsoft konzolján is tiszteletét teszi, már nem is kell sokat várnunk rá. Persze megint idő előtt szivárgott ki a hír.
Rengetegen speciális effektet használtak a T'Challa saját filmjéhez, hogy azt a látványorgiát kapjuk, ami a végül a vászonra került.
Egy rajongó összesen 31 karaktert varratott magára, sőt, még Stan Lee autogramja is ott figyel a csuklóján.
Június 7-én a Grand Theft Auto: San Andreas mellett még két emlékezetes játék válik elérhetővé a platformon.
A legújabb frissítésben a tartalmi újdonságok mellett leértékelésekkel is kedveskedik a Rockstar.
Akármit is jelentsen a Rockstar teasere, az biztos, hogy mi jól fogunk járni.
A teljesen abszurd hírek mai adásában bemutatjuk mi lesz a Souls játékok hátramaradt fejlesztői adataival.
Minden sofőr rémálma, hogy felbukkan mögötte egy őrült és megpróbálja leszorítani az útról.
Hát persze, hogy a modderek a Marvel új szupergonoszát sem hagyhatták ki a buliból.
A Miami Streetet ingyen tölthetjük le Windows 10-re, de a játékmeneten jól látszik, hogy a Microsoft elsősorban azokat szeretné vele megszólítani, akik valamilyen hordozható eszközön használják az oprendszerüket.
A ma már mémmé vált Grand Theft Auto missziót megoldani egyszerre nagyon egyszerű és nagyon nehéz.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)