A Nintendo egyik befektetője szeretné, ha fizetnénk azért, hogy Mario magasabbra ugorjon
Igen, nem vicc. Ez a javaslat érkezett a Nintendóhoz az egyik befektetőjüktől egy esetleges mobiljátékkal kapcsolatban.
Igen, nem vicc. Ez a javaslat érkezett a Nintendóhoz az egyik befektetőjüktől egy esetleges mobiljátékkal kapcsolatban.
Az Atlus bejelentette, hogy négy Persona érkezik a nyugati piacra, köztük a Persona 5 is. Utóbbival kapcsolatban van egy rossz hírünk is.
A játékot fejlesztő Blizzard nyilatkozott a bekerült boost lehetőséggel kapcsolatban. A 90-es szintért meg kell szenvedni. Így vagy úgy.
A Gearbox és a 3D Realms nem ért egyet a következő Duke Nukem jövőjével kapcsolatban, így most a bíróság fogja eldönteni, kinek is van igaza.
A PlayStation 4 japán megjelenése kapcsán beszélt a Sony a jövőről és a konzollal kapcsolatos elvárásokról.
A 2007-es Hitman - A bérgyilkosban Timothy Olyphant alakította a 47-es ügynököt, de az új Hitman filmben már valaki másé lesz az érdem. Vegyes érzéseink vannak ezzel kapcsolatban.
A The Elder Scrolls Online-t folyamatosan tesztelik és most kiderült egy-két érdekesség a szintezéssel kapcsolatban. Ebbe bizony bele kell majd rakni a melót.
Egy álláshirdetésnek köszönhetően új információkkal lettünk gazdagabbak a Sony London Studio új játékával kapcsolatban.
Már mindenki várja a Respawn FPS-ét, de egyelőre csak twitteren bányászhatunk információkért azzal kapcsolatban, hogy ki vehet majd részt a bétatesztelésben.
A Microsoft is hallotta a Halo 2 felújításával kapcsolatos pletykákat, nem is hagyta válasz nélkül a dolgot.
TESO time van. Megérkeztek a zárt béta hétvégi fordulójára a meghívók, így a szerencsés (gy.k.: megfelelő kapcsolati rendszerrel rendelkező) kiválasztottak a The Elder Scrolls Online világában kalandoznak. Azért a többiek is játszanak valamivel.
A játék producere, Hamilton Chu nyilatkozott a Blizzard a nemrég nyílt bétába lépett kártyajátékkal kapcsolatos jövőbeli terveiről.
Egyre több részlet derül ki az EA és a Microsoft által fizetett videókról. Most az egyik tartalomgyártó mondja el véleményét az üggyel kapcsolatban.
A játékok és filmek kapcsolatáról elég gyakran hallani, de mi a helyzet az irodalmi művekkel? Tudtátok, hogy A nyomorultak egy verekedős játék, és hogy még a Bibliából is készült adaptáció?
Érdekes pletykák kaptak szárnyra a készülő Halo sorozattal kapcsolatban.
Több jó hírt (és néhány kevésbé jót) kaptunk az Electronic Arts márciusban megjelenő FPS-sével kapcsolatban. Ki ne örülne annak, hogy nem lesz mikrotranzakció? Íme minden újdonság, amiről feltétlenül tudnotok kell.
Még nem tudjuk, mi lesz a next-gen Hitman végleges címe (tartunk attól, hogy csak szimplán Hitman), de néhány részletet azért megosztott velünk az IO Interactive a játékkal kapcsolatban. Más lesz, mint az eddigiek.
Imáink végre meghallgatásra találtak a Maxisnál, mivel a SimCity következő frissítése már tartalmazni fogja az offline módot.
Kevesen rendelkeznek olyan netkapcsolattal, amivel stabilan tudnak 4K-s videókat nézni a YouTube-on. A friss pletykák szerint viszont változások lesznek, végre valami pozitív dolog is történik a videómegosztón.
Egy újabb képet kaptunk a Batmanes bejelentéssel kapcsolatban, amiből már tudunk tippelni az új gonosz kilétére.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)