Egy kis képzuhatag
Az E3 második napján csak úgy záporoznak a jobbnál-jobb képanyagok. Egy kis gyűjtögetés után összejött megint egy tekintélyes adag. Következzen tehát az esti képzuhatag!
Egy kis képzuhatagAz E3 második napján csak úgy záporoznak a jobbnál-jobb képanyagok. Egy kis gyűjtögetés után összejött megint egy tekintélyes adag. Következzen tehát az esti képzuhatag!
BioWareos barátaink nagy elfoglaltásgban vannak éppen az idei E3-on, de ettől függetlenül jutott erejük arra is, hogy pár képet közzé tegyenek új RPG-jükből, a Dragon Ageből. A képek alapján igen ígéretesnek tűnik a klasszikus elemek köré amolyan újkorian régi világot felépítő játék. Több olyan elemet bővítenek majd benne, amelyeket az elődöknél megtanultak alaposan. Tehát lényegében a lehető legjobbakat gyúrják nekünk össze, amire harcos kalandor csak vágyhat. Ugyan nálam 700%-ot kell teljesíteni egy hasonló témájú stuffnak, hogy lefőzze a Blizzard etalonját, ennek ellenére igen kíváncsian várakozom:
[MOVIE] Shadow Ops Making ofA Shadow Ops: Red Mercury honlapjára kitettek két "így készült" videót a játékról. Az lesz a legegyszerűbb, ha közvetlenül az ftp szerverről szeditek őket.
Az Amerikai Légierő segédkezik a Perception PTY-nak, a Csillagkapu játék elkészítésében - tudata ma a MGM Interactive. Akárcsak a TV sorozat megalkotásakor, most is ők koordinálják a katonai részeket. A fegyverek ez által még valódibbnak hatnak, és az eget hasító gépezetek is rendes röppályával rendelkeznek majd.
Az ausztráliai Hyper magazin fülön csípte Chuck Osiejat, akit nem engedtek távozni a kínpadról, míg el nem árult pár újdonságot a Need for Speed: Underground 2-ről. Az köztudott, hogy 2004 őszére várható a kicsike. Hasonlóan az előző részhez, amit látunk, arra rámehetünk (már ha nem egy daruról van szó :]), így elég nagy szabadságot kapunk, ami a teret illeti. A megmérkőzések módjai is nagyjából az előző részben megszokottakkal egyeznek majd. A tuningolás a tuning shopokban történik majd, ahol vadiúj részeket és csomagokat pakolhatunk autónkra, például az oly nagyon szeretett intercoolert. Egyáltalán nem lesz lineáris a játékmenet, azaz olyan sorrendben és módszer szerint haladunk, ahogy kényelmes. Hét féle lehetőségünk lesz arra, hogy száguldozzunk. Az elődben megszokottak mellé újabb módok társulnak, melyekről egyelőre hallgatott emberünk. A csúnya, kék ruhába öltözött bírásgoló rendőr bácsik valamilyen furmányos módon nem kaptak jogosítványt az NFSU 2-ben. Így nem kell aggódnunk a jelenlétük miatt sem :). A teljes beszámolót itt olvashatjátok. Thanks mafia2!
JoWood @ E3A JoWood is felkészült az idei E3-ra. A 2004-es showra olyan dolgokkal készülnek a srácok, amelyekről eddig túlon túl sokat nem hallottunk. Ott lesz majd a Spellforce - Breath Of Winter, a Söldner-Secret Wars, a Gothic 2 - Night of the Raven, a Silent Storm - Sentinels, de ami még érdekesebb, hogy a Gothic 3-at és a Stargate-SG1TM-et is a zsebükbe teszik majd a skacok!
!!! E3 2004 LISTA !!!Mint említettem volt, ebben az évben is összehoztunk egy szépséges, folzamatosan frissülő listát, melyben az idei E3-as kiállításon bemutatásra kerülő játékokról olvashatsz. Természetesen igyekszünk mindenről hírt adni, ami csak előbukkan a show keretein belül. Ha találtok olyan hírt, amit esetleg még nem raktunk ki, szivesen fogadjuk erre az oldalra! Jó olvasgatást!
Az egyre nagyobb Ubi Soft-nak a jelek szerint egész jól megy mostanság. A tavalyi évhez képest eszméletlen jó eladásokat produkáltak, melyekr méltán lehetnek büszkék. Lássunk néhány apró adatot, hogy mely portékájukból mennyit is adtak el:
Örömmel jelenthetem, hogy egyre többen kaptok kedvet minőségi rajongói oldalak kialakításához. Mi ennek nagyon örülünk és próbáljuk a látogatottságot is növelni, úgyhogy az érdemes alkotásokról általában mindig említést teszünk. Most két új site-ról szólnék.
Szombat esti csemege. Nem fog csömört okozni, mindenkinek bátran javallom, hogy leskelődjön egy kicsit.
Blizzardéknál ég a világ, sálálá... Bizony, náluk aztán 110%-on dolgoznak a srácok. A WarCraft papirosbirodalmának elkészült egy újabb könyve, mely a The Well of Eternity névre hallgat. Itt lehet kukucskálni minden részlet ügyében! A Blizzard északi képviseltségénél (nem a télapóék) 3D-s karakter rajzolót keresgélnek. A szükséges követelményeket, mindent ami fontos lehet, valamint az elérési információkat megtaláljátok erre!
Horváth őrmester (Sgt. Horvath) titkosszolgálati jelentéséből azt az információt dekódolták a két hónapja szabadságolt (mellesleg hawaii-i kiküldetésben lévő) meg-nem-nevezett-civiljeink, hogy még ezen a héten várható egy Call of Duty segélycsomag. Minden egyéb adat még egyelőre annyira titkos, hogy senki sem tud róluk. Még azok sem, akik elvileg, vagy gyakorlatilag tudni, vagy sejteni vélnek valamit. Sőt! No de... Van még mit, mi van?!
Este is van... mit lehet ilyenkor csinálni. Ok, túl azon, hogy hamarosan buliba kell rombolni, még egy kicsit lehet híreket olvasgatni :) Na, nem mintha olyan nagyon tolonganának a jobbnál jobb HL2 és Doom 3 demók. Azért akadt egy kis érdekesség, pontosabban kettő. Az első videó a The Fall című szerepjáték karakteranimációit mutogatja be, míg a másikon a True Crime legújabb mozgóképeit csodálhatjátok. Szerintem érdemes letölteni őket, főleg a másodikat...
Headhunter tesvérünk két újabb S.T.A.L.K.E.R.: Shadow of Chernobyl piktúrával díszítette weblapját. Mindkettőn egy késő délutáni jelenet kellős közepébe csöppenhetünk. A bal oldali gyöngy a messzi távolba enged bepillantást. A másikon egy alvó RÉMszarvasgidát épp felébreszteni készülő sztalker bácsi shotgunos testmozzanatait rögzítették az alkotók :) Imhol valának:
A mai naptól kezdve, ár az angol városokat is ostromolja a Desert Rats vs Afrika Korps. Ennek a nagy eseménynek méltó megünneplése végett, kiadták a játék hivatalos zenéit (hogy legyen minek szólnia, a pezsgőpukkanások alatt). 13 megába sikerült beterelniük az összes hangjegyet, így mindenki könnyedén le tudja tölteni innét. Ha lenne még olyan magyar ember, aki nem ismerné a játékot, az azonnal szégyellje össze magát, és sürgősen látogasson el a hivatalos oldalára.
A mai napon a Digital Jesters elindította a Chaos League honlapját. Ez eléggé örömteli, főleg a vérfoci rajongóinak, hiszen eddig nem sokat lehetett tudnia róla. Most, hogy megtört a jég máris rengeteg infó zúdult ránk, szóval, ha valakinek van kedve kicsit olvasgatni, akkor irány a hivatalos oldal. Aki nem veszi erre a fáradságot, de érdekli a játék, az örülhet, hiszen júniusban már a boltokba kerül.
Meghallgatva a bejelentéseket, én valahogy úgy érzem, hogy mostanság túlsúlyban akcióznak a szimulátor és az FPS fajtájú alkotások. Nameg az RPG-kel sem spórolnak :) Itt van például a tegnapi FIA GT-n alapuló kicsike. Ez a sorozat mellesleg a Forma 1 betétfutama, talán így több embert is érdekel majd. Reméljük a virtuális Gollinik is legalább úgy száguldoznak majd, ahogy a nemrégiben kiadott TOCA RD 2 demóban a virtuális Jean Alesik :)
| Vizsgáztatják az amerikai pilótát, mielőtt kivezénylik Irakba. A szokásos kérdések után megkérdik tőle: - Két tank áll az úton, egy iraki és egy angol, melyiket lövi le? - Hát az angolt! - vágja rá a katona. - Hülye! Menjen ki, gondolkodjon el és majd utána jöjjön vissza. Kis idő elteltével behívják megint és újra felteszik neki a kérdést: - Két tank áll az úton, egy iraki és egy angol, melyiket lövi le? - Az őrmester úr melyiket lőné le? - kérdezi félve a katona. - Hát az irakit! - Akkor nekem megint csak az angol jut |
A Dungeon Lords című RPG-ről annyira még nem hallottunk sokat. Egyidőben azzal, hogy Észak-Amerikában kiadót kapott, egy új oldal is elkészült prezentálni a benne lévő tudományt. A szemet gyönyörködtető képeken kívűl nincs sok újdonság, de érdemes elnézni... Erre találjátok meg a nagykaput!
Képrakománnyal megpakolt napsugaras délutáni jókívánságokon túlesve invitálok mindenkit egy körre a "screenshot járaton" :). Van egy nyertesünk is... A Kreed igazán kitett magáért:
Update: A RollerCoaster Tycoon 3 és DRIV3R is igen komolyan ringbe száll!!! A többiek:Ez már a végleges előzetese a nyáron bemutatásra kerülő Harry Potter 3 filmváltozatából, melynek alcíme: Az azkabani fogoly. Azkabanból, a gonosz varázslókat őrző rettegett és szuperbiztos börtönből megszökik egy fogoly. A Mágiaügyi Minisztériumban tudják, hogy a veszélyes szökevény Roxfortba tart, a Boszorkány- és Varázlsóképző Szakiskolába. A varázslónövendék Harry Potter és barátai számára a harmadik tanév sem csak a vizsgák izgalmait tartogatja... Ezt a részt már más rendezte, úgyhogy esélyünk van rá, hogy nem lesz olyan unalmas, mint az előző kettő... :) A bemutató alapján elég jónak tűnik.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)