Ingyenes szerepjátékos anyagokkal kedveskedik nekünk a Dungeons & Dragons csapata
A Wizards of the Coast is gondol azokra, akik a koronavírus-járvány miatt kénytelenek otthon maradni.
A Wizards of the Coast is gondol azokra, akik a koronavírus-járvány miatt kénytelenek otthon maradni.
Ha esetleg már ti is beruháztatok a Naughty Dog játékára, akkor a világon semmit sem kell tennetek, visszautalják nektek a pénzeteket.
Ha a Dragonforce-tól a Through Fire and Flames már megy, próbáljátok meg ezt is, elképesztően kemény kihívás.
A Humvee-k gyártója, az AM General még 2017-ben perelte be az Activisiont, most pedig ítélet is született a kissé furcsa ügyben.
Nem befolyásolja sem a Final Fantasy VII Remake, sem a Resident Evil 3 Remake dobozos kiadásának hazai megjelenését a koronavírus.
A stúdió már a színészek válogatásán dolgozik, a főszereplő Dirk the Daringet akár Ryan Reynolds is eljátszhatja.
A Re-animátor - Az újraélesztő rendezője 72 éves volt.
Akár órákig is tarthatnak Budapesten és egyéb településeken az áramszünetek a következő két hétben. Az időzítés kissé kemény, de pánikra semmi ok.
A stúdióról szóló olvasmány mellett ráadásul érkezik egy Dragon Age-es képregénygyűjtemény is.
Valószínűleg kevés olyan olvasónk akad, aki ne hallott már bármilyen forrásból a D&D-ről, és jutott volna eszébe, hogy milyen jó is lenne kipróbálni az eredeti, papíralapú szerepjátékot. Most ebben segítünk.
Egy minden korosztályt megcélzó, sokoldalú animációs eposszal rukkolt elő a Netflix.
A Standing Stone Games úgy döntött, hogy teljesen ingyenessé teszi két népszerű MMO-jának bizonyos fizetős tartalmait.
A Call of Duty: Modern Warfare újragondolása után nem lenne logikátlan lépést a Black Ops felélesztése sem, tetemes találgatást szedtünk össze ennek kapcsán. Találgassatok velünk!
A Microsoft némileg felfrissített dizájnt alkotott meg az irányítóhoz, amit most közelebbről is megnézhetünk.
Soha nem látott vészhelyzet van a világon és ez az élet minden területén érezhető. Nem kivétel az IT-ipar sem, ahol világjárvány hírére azonnal emelkedni kezdtek a hardverárak és a távmunka eszközei kerültek fókuszba.
A Baldur's Gate 3 bemutatóban látott githyanki nem a D&D atyjainak gyermeke volt.
Ugyan nem ez volt a legjobb ARPG, amit valaha játszottunk, a Dragon Ball rajongóknak pont azt nyújtotta, amire szükségük volt.
Hogy miért nem lehetett feltámasztani egy elf karaktert az első Baldur's Gate-ben? A válasz a D&D korai kiadásaiban rejlik.
A srácok feladata az lett volna, hogy teljesen újragondolják az E3 rendezvényeket, de sajnos nem sikerült túl tartósra az együttműködés.
Azt gondolnánk, a digitális futball nagy előnye, hogy nem születhetnek hibás bírói döntések, egy hivatalos bajnokságon azonban most bebizonyosodott az ellenkezője. Kösz, FIFA 20.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)