Fist of the North Star - új játékfeldolgozást kap a népszerű manga
A Sega egy harmadik címet is bejelentett ma, amiben egy másik sztorit ismerhetünk meg a Yakuza játékok stílusában.
A Sega egy harmadik címet is bejelentett ma, amiben egy másik sztorit ismerhetünk meg a Yakuza játékok stílusában.
Új főhőssel folytatódik a Yakuza széria, mutatjuk az első előzetest.
Japánban még idén megjelenik a második Yakuza játék újrakevert kiadásra.
A Yakuza rajongók régóta várják már kedvenc sorozatuk folytatását, és hamarosan nyomhatják is Európában, valamint Amerikában is.
A megjelenést követően annyi ruhát fogunk kapni Kiryuhoz, hogy nem győzzük majd váltogatni a őket.
Egy interjúból kiderült, hogy a Vanquish és a Bayonetta után újabb jól ismert Sega sorozatok érkezhetnek PC-re.
A Sega is érdekes újdonságokat hozott az idei E3-ra, és persze nem maradhatott el a közönségkedvenc Yakuza sorozat sem.
A SEGA standjánál a Yakuza címek mellett a legújabb Sonic részeket lehet majd kipróbálni, az Atlus pedig többek között legújabb Nintendo 3DS játékait dobja pultra a közönség elé.
Az előzményeket feldolgozó Zero megjelenése után az első részt is PS4-re hozza a Sega, sőt, már azt is tudjuk, mikor érkezik a Yakuza Kiwami Európába.
Majdnem két évvel a japán megjelenés utána végre a világ többi része is megkapta a Yakuza széria előzményét. Tesztünkből kiderült, hogy érdemes volt-e várni rá.
Falatnyi bikiniben birkózó lányok? Telefonos randi? Lenge öltözetű lányok videói? A Yakuza 0-ban minden benne van.
Európában is megkaptuk végre a Yakuza széria előzményét, a megjelenést követően ráadásul több ingyenes DLC-re is számítunk.
Végre megérkezett nyugatra is a Yakuza 0, a külföldi kollégák már el is mondták, milyen lett a Sega sorozatának első PS4-es része.
Általában, ha felmerül egy spekuláció, akkor az érintettek nem kommentálják az esetet, de az Atlus amerikai PR menedzsere nem így tett, ő azonnal reagált a pletykákra.
Talán sokan elsiklottak felette a rengeteg bejelentés közepette, de a PlayStation Experience 2016-on kiderült, hogy nyugatra is jön a Yakuza 6, amit egy vadonatúj videóval koronázott meg a Sega.
Nem akármilyen nyitóelőadást varázsolt tegnap a Sony a PlayStation Experience anaheimi színpadára, mi pedig felocsúdva a meglepetésből összegyűjtöttük, mik voltak szerintünk a ceremónia csúcspontjai.
A Sega ma tette elérhetővé a PlayStation Store-ban a Yakuza 6 demóját, a látványra pedig nem lehet panasz.
A Yakuza 6 legújabb fejlesztői livestreamjében árulták el a Capcom munkatársai, hogy megint élőszereplős feldolgozás készül a játéksorozat története alapján.
Már csak néhány hétre vagyunk a Yakuza sorozat következő részétől. Az új trailerben minden hős nagyon menőn bámul a kamerába.
A PlayStation Blogon keresztül jelentette be a SEGA, hogy mire számítsanak, akik a hamarosan megjelenő Yakuza 0 Business kiadását rendelik elő.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)