Ruben Brandt, a Lynchbe oltott Ocean's Eleven - Interjúztunk Makranczi Zalánnal
Az idei év egyik rajzfilmszenzációjának egyik hangjával, Makranczi Zalánnal beszélgettünk.
Az idei év egyik rajzfilmszenzációjának egyik hangjával, Makranczi Zalánnal beszélgettünk.
Az I. világháború filmszalagra rögzített pillanatai feljavítva, színesben elevenednek meg.
A tervek szerint jövőre visszatérnek a megelevenedett játékok, és most érkezett is egy kis kedvcsináló az új kalandhoz.
Várnunk kell még egy ideig a megelevenedő graffitik varázslatára.
Imádjuk ezeket a képeket, de azért a játék is jöhetne már.
Nemrég kiderült, hogy nagyjából 200 állatfajjal találkozhatunk a Red Dead Redemption 2-ben, most pedig fotókon is láthatjuk néhányukat.
A korábbi pletykák igaznak bizonyultak, sorozat formájában is megelevenedik a klasszikus játék.
James Wan ismét arra adta a fejét, hogy a frászt hozza a tisztelt nagyérdeműre, mi pedig Az apáca premierje kapcsán felelevenítettük ezt a horrorisztikus mókát.
A World of Tanks és a kiterjesztett valóság tökéletes párost alkotnak, ráadásul nem csak a játékban profitálhatunk belőlük.
A Far Cry sorozat egyik legjobb darabja, a Far Cry 3 felújított grafikával és az eredeti 2012-es kiadáshoz képest hasonlóan szórakoztató játékmenettel elevenedik meg PS4-en és Xbox One-on.
Sokak gyerekkora elevenedik majd fel az év egyik kellemes meglepetésében.
Az egyik ráadásul Eleven anyjáról és az MKUltra projektről szól majd, tehát még egy kis előzménysztorit is kapnak a rajongók.
Újra megelevenedik a MechWarrior játékok szellemisége, ezúttal egy körökre osztott taktikai játékban.
Bud Spencer és Terence Hill összes fontosabb filmes pillanatát feleleveníti a Slaps and Beans, amit a két filmes legenda összes rajongója imádni fog.
A legújabb Marvel játékokat szinte mindenki ismeri, de érdemes feleleveníteni a régebbi címeket is, illetve azt a pár évtizedet, amikor a világ egyik legnagyobb képregénykiadója megalapozta mai sikereit.
Agatha Christie méltán híres és klasszikus műve, a Tíz kicsi néger a Játékszínben elevenedik meg felejthetetlenül a nézők előtt olyan nagyszerű színészek tolmácsolásában, mint Gálvölgyi János, Pusztaszeri Kornél, Hajdu Steve, Sághy Tamás, Lévay Viktória, Szabó Máté és Csonka András.
Kinek kell 4K felbontás, és digitális prüntyögés, amikor egy darab kartonpapíron is megelevenedhetnek a világ legjobb játékai.
A rajongóknak fél évvel tovább kell várniuk, hogy a népszerű manga megelevenedjen a mozivásznon.
Évek óta csendben készülget egy mod mind felett. A Wars of Middle-earth célja, hogy 14 frakciót és csempésszen a játékba az ismert fantasy világból.
Aki egyszer rákapott a videojátékok ízére, nem szabadulhat tőlük, hiába telt el akár 35-40 év. Elevenítsük fel a múltat, és válasszunk az igényeinknek és lehetőségeinknek megfelelő retró konzolt!
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)