Még egyetlen játékból készült film sem nyitott olyan jól, mint a Sonic, a sündisznó
Sok hasonló adaptációt kaptunk már az évek során, de még egynek sem sikerült ilyen nyitóhétvégét produkálnia.
Sok hasonló adaptációt kaptunk már az évek során, de még egynek sem sikerült ilyen nyitóhétvégét produkálnia.
A próbaidőszak során több missziót is megnézhetünk, és kapunk egy kis ízelítőt abból, mi minden vár ránk a kaland során.
A két támogató mágus a lövészek bébiszittelése helyett a felső ösvényre költözött és ott meglepően komoly sikereket értek el. Soraka ezen a ponton a hatodik legsikeresebb felső ösvényes karakter.
Az egyik Counter-Strike kommentátor már kipróbálhatta a játékot, és meg is oszthatott róla ezt-azt.
Majdnem negyven éve szállítja a jobbnál jobb mozikat, nevéhez fűződnek a gengszterfilmek zsánerének legkiemelkedőbb alkotásai, ennek ellenére Hollywood mégis mostohán bánik vele; vajon mióta tart a lázadó rendező és az álomgyár viszálya?
Már az is kiderült, hogy egészen pontosan miféle játékon fog dolgozni a frissen alakult brigád.
Egyszerű ezzel a váddal illetni az elmúlt években tényleg PR-ballépéseket egymásra halmozó stúdiót, érdemes azonban tudni, hogyan adták kézről kézre a Blizzardot igazából már a megalapítása óta.
Kernel-alapú csalásvédelem váltja a régi megoldást, így biztonságosabbá válik a Riot játéka.
A megfelelő testmozgás mellett az étkezés is fontos. Segítünk pár tanáccsal, hogy elkerüld a hízást.
Sokan azt jósolják, hogy ez a két csapat fog összeütközni az áprilisi döntőben is.
Az Archetype Entertainment névre keresztelt csapat egy új, sztori alapú sci-fi szerepjáték megalkotását tűzte ki céljául.
Ismét egy olyan nyilatkozatot olvashattunk a stúdiótól, ami egy nagyon ambíciózus projektet vetít előre.
Jövő hónap elején folytatódott volna a League of Legends kínai profi ligája, de tekintettel a körülményekre, nem maradt más választásuk a szervezőknek, mint elhalasztani az LPL következő versenyhetét.
E-sporttörténelmi pillanat kapujában állunk, ugyanis a 2020-as tavaszi szezon döntőjét hazánk látja vendégül.
Már majdnem lezárult a peren kívüli megállapodás, amikor közbeléptek a hatóságok.
A Riot Games alaposan felfrissíti a kártyás játékát, így határozottan érdemes lehet visszanézni egy-két meccsre.
Természetesen edzésekhez is remekül passzol a gamer doboz tartalma, de akár két e-sport meccs között is kiválóan alkalmas lehet az energiapótlásra.
Már meg is nézhetjük a Captain Tsubasa: Rise of New Champions első előzetesét.
Ráadásul nem kizárólag a népszerű bajnokok fognak új kinézetekkel gazdagodni.
Azt hinnétek, hogy nincs hős, ami elvehetné Teemo pokoli trónját, pedig úgy néz ki, hogy a játék legújabb ADC-jének sikerült. A közösség majdnem fele kifejezetten utálja.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)