Eredetileg sokkal komorabban zárult az Assassin's Creed film
Az Assassin's Creed készítői eredetileg kicsit máshogy szerették volna lezárni Callum Lynch sztorijának első fejezetét, de a mozikba egy végül egy kevésbé lehangoló verzió jutott el.
Az Assassin's Creed készítői eredetileg kicsit máshogy szerették volna lezárni Callum Lynch sztorijának első fejezetét, de a mozikba egy végül egy kevésbé lehangoló verzió jutott el.
A Respawn Entertainment beismerte, hogy túl keveset kommunikálnak a rajongókkal, ezért most változtatni szeretnének ezen, és már konkrét terveik is vannak.
A Hi-Rez Studios úgy döntött, hogy félreteszi egy kicsit a játékot és egy másik alkotásukra koncentrálnak inkább.
Nagyon keveset hallani a legendás folytatás fejlesztéséről, de most végre egy kicsit benézhetünk a kulisszák mögé.
A fejlesztők kicsit megtrollkodták a Nintendo rajongókat, de egyelőre nem tervezik a következő South Park játék Switchre portolását.
Az egyik új, a korábbi játékokból nem ismert fajhoz tartozó Jaal is csapatunk tagja lesz a Tempesten.
Eredetileg március végén érkezett volna PC-re, azonban a fejlesztők jobbnak látták tolni még egy kicsit. Így viszont a PS4-es változattal egyszerre jelenik meg.
Várható volt, hogy a Nintendo új címével is tesznek egy próbát a speedrunnerek, most pedig valaki kicsivel több mint egy óra alatt végzett is Link legújabb kalandjával.
Az Destiny játékosai kicsit félve várják a folytatást, lévén ez jelentheti azt is, hogy a korábbi epizód támogatását leállítják. Szerencsére a Bungie elmondása szerint ettől nem kell tartanunk.
Akinek egy kicsit túl komoly, és túl hollywoodi az új Power Rangers film, az biztosan értékelni fogja a Dino Force Brave megoldását.
Az Unreal és a Gears of War szériák mögött álló kreatív elme, Cliff Bleszinski új stúdiójának élén valami olyasmire készül a LawBreakers című lövölde képében, amely felrázza kicsit a műfajt, de hogy mennyire, arról hamarosan a játékosok is megbizonyosodhatnak.
A Halálos iramban 8 kapott egy rövidke új előzetest, amiben egy kicsivel közelebb kerültünk Dominic Toretto motivációjához.
Aki kicsit hosszabban szeretné nézni, ahogy az új főhős lövöldöz és varázsol, az kattintson a lejátszás gombra, és dőljön hátra.
A játék egyik fejlesztője egy hétvégéjét szánta arra, hogy egy kicsit belekeverje az Overwatchot a Job Simulatorba. Az eredmény gyönyörű.
Nem kellett sokat várni a Halo Wars 2 demó megjelenésére. Na jó, a PC-seknek kell még egy kicsit.
Az első Mortal Kombat film modellje alapján készült figura nem kicsi, de legalább nem is olcsó, és garantáltan bírja, ha keményen ütlegelik az ágyékát.
Ugyan a készítők szerint hatalmas problémák nincsenek a Halo Wars 2-vel, de egy kicsit még finomítani szeretnének a játék bizonyos részein, mielőtt beindítják a rangsorolt játékot.
A videós elismerte, hogy egy kicsit túl messzire ment, de támadta a Wall Street Journalt is, mely rettenetesen felfújta az ügyet.
A Naughty Dog klasszikus trilógiája kicsit több mint egy évvel bejelentése után érkezik meg.
Kicsit kevésbé lesz stresszes megmászni a ranglétrát a következő frissítést követően, és a kalózok száma is csökkenhet.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)