Chris Hemsworth alakítja majd Hulk Hogant az életrajzi filmjében
A filmhez már egy ideális rendezőt, egy nagyszerű forgatókönyvírót és egy új dolgokra nyitott forgalmazót is találtak már.
A filmhez már egy ideális rendezőt, egy nagyszerű forgatókönyvírót és egy új dolgokra nyitott forgalmazót is találtak már.
Legalábbis ezt állítja a projekt kreatív rendezője, Amy Hennig, aki nemrég ismét mesélt ezt-azt a törölt alkotás kapcsán.
A David Fincher és Tim Miller neve által fémjelzett sorozat lehet a Netflix legújabb durranása, amivel kapcsolatban az utóbbi rendező még nyilatkozott is.
A PlatinumGames egyik meghatározó munkatársa hivatalosan is bejelentette távozását.
Neill Blomkamp megmutatja, hogy milyen volt az élet évszázadokkal a játék története előtt.
A homár rendezője most sem fogta vissza magát.
A rendezőt szexuális zaklatással vádolják, ezért vették el tőle a jelölést. A Fox is kiállt a döntés mellett.
Cserébe veszített egy főszereplőt. Meg egy univerzumot.
A készülő film kulisszái mögé egy rövid videóban kukkanthatunk be, amelyben a legendás színész mellett a film rendezője és Andy Vajna is megszólal.
A hírek szerint a vállalat azt szeretné, hogy a folytatáson is az első rész rendezője dolgozzon.
A Warner Bros. elárulta az első részleteket a rendező vadonatúj projektjéről.
Egy megosztó blöff a Locke rendezőjétől.
A forgatás már 2019 vége előtt elkezdődhet.
A Warner Bros. továbbra is dolgozik rajta, hogy tető alá hozzák a Minecraft filmet, aminek következő lépéseként megint szereztek egy rendezőt a projekthez.
A Netflix új filmje erősen emlékeztet a Naughty Dog játékának borítóképére.
Hosszú-hosszú éveket vártunk arra, hogy a játék elkészüljön, de a fejlesztők természetesen nem az extra feszültségkeltés kedvéért tolták el ennyire a megjelenést.
Szerintünk így nyitott a Bosszúállók: Végtelen háború rendezőinek sorozata.
Az első, hátborzongató kedvcsináló alapján Jordan Peele következő thrillere 2019 egyik legjobban várt filmjévé lépett elő.
A nemrég kiszivárgott szereplőlista a játék rendezőjéhez, Ed Boonhoz is eljutott, akinek természetesen megvan a maga véleménye annak hihetőségét illetően.
Ismét bajban van az Uncharted mozi, ugyanis megüresedett a rendezői pozíció.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)