Dead Space fejlesztők az Activison új csapatában
A Dead Space mögött álló fejlesztőcsapat két prominens tagja döntött úgy, hogy a nagy riválishoz igazol egy szebb jövő reményében.
A Dead Space mögött álló fejlesztőcsapat két prominens tagja döntött úgy, hogy a nagy riválishoz igazol egy szebb jövő reményében.
Az MSI Master Overclocking Arena 2009 európai döntőjét a lengyel csapat nyerte, a magyarok a nyolcadik helyen végeztek.
Pár perccel ezelőtt érkeztünk meg az Olimpiai Stadionba, ahol nagy eredmények várhatók a mai nap folyamán.
Pontban este hatkor véget értek a mai megpróbáltatások, legközelebb holnap délelőtt 10 órakor nyúlhatnak ismét hardvereikhez a csapatok.
A tegnapi lazítás mára a múltté lett, a csapatok ebben a pillanatban is lázasan szerelgetnek.
Épségben megérkeztünk Münchenben, azonban egyelőre még nem szolgálhatok konkrét eredményekkel.
Két nap múlva elszabadulnak a megahertzek, azaz kezdetét veszi az idei Master Overclocking Arena európai döntője.
Az Activision Blizzard úgy döntött, hogy nem indítja idei versenyzői között a Raven Software sikervárományos FPS-ét.
Kemény fába vágta a fejszéjét a játék kiadója, amikor úgy döntött, a legnagyobb karácsonyi tülekedést épphogy megelőzve dobja piacra.
A Frozenbyte úgy döntött nem húzza tovább az idegeinket, és elérhetővé tette a Trine PC-s verzióját a mai nappal.
Az MSI idén is megrendezi a Master Overclocking Arena tuningversenyt, amelynek európai döntőjére 16 országból várják a csapatokat.
Nem kizárt, hogy a THQ döntéshozói megbánták, hogy a 50 Cent nevével fémjelzett Blood on the Sand felkarolása mellett döntöttek.
Adam Kicinski kifejtette miért döntöttek a CD Projekt RED illetékesei a konzolokra hegesztett Witcher: Rise of the White Wolf fejlesztésének felfüggesztése mellett.
Az Electronic Arts úgy döntött, véres és erőszakos utat jelöl ki a Dead Space című űrhorrort jegyző EA Redwood Shores számára. Első lépésben átnevezték a stúdiót.
A Games for Windows Live támogatása mellett döntött a Capcom, de sajnos ez nem jelent keresztplatform bunyózást.
Dan Tudge a Dragon Age: Origins projektvezetője és producere úgy döntött, ideje valami újat kipróbálnia, ezért átült a Propaganda Games alelnöki székébe.
Bizonytalan a múlt héten leleplezett Six Days in Fallujah európai megjelenése, ugyanis a terjesztési munkálatokért felelős Konami még nem döntött ügyében.
Rekordot döntött a Wii Fit, hatalmasat koppant a Wheelman és második helyre futotta a Godfather II erejéből.
A Pirates of the Carribbean sorozat rendezője úgy döntött, hogy a Biosohockkal jobban jár.
Hosszú hónapok után döntött úgy az Electronic Arts, hogy több játéka másolásvédelmét teszi felhasználóbaráttá.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)