Nem egy új Gears of War játékról van szó, ez még ugyanúgy az Epic Games saját fejlesztésű Unreal Engine 3 grafikus motorra épülő új akciójáték, amelynek megjelenése továbbra is valamikor jövő tavaszra tehető, legkorábban. Az XBox 360 premierjét követően valahol levetítettek egy közel negyedórás in-game klipet a játékból. Egyes részeit eddig is láthattuk, de vannak benne fincsi újdonságok is. Azért érződik az irányítóson, hogy konzolon futtatták... A felvétel kézikamerás, de annyira nem rossz minőségű.
A Mayhem Studios emberei nem pihennek, gőzerővel tesztelik aktuális játékaikat, és a megtalált bosszantó hibákat, bugokat javítgatják. Ezúttal egy sci-fi szerepjátékukban tisztították meg - nevezetesen a Neverendet. Fontos megemlíteni azt is, hogy az itt fellelhető foltot a német verzió tulajdonosai telepíthetik.
A Grand Theft Auto: San Andreashoz készült Hot Coffee mód által előhozható szigorúan tizennyolc éven felülieknek szóló tartalom miatt méltán mondhatjuk, hogy a sorozat ezen része kavarta a legnagyobb vihart maga körül. Azóta már több megszorítás is érte a fejlesztőket, ezen részek a játékból való eltávolítás, valamint perek sora után még mindíg nem nyugodhat meg a Rockstar csapata. Az indcidens óta továbbra sem érkezik igazán jó hír a Take Two részéről. Korábban Paul Eiblert kiáltották ki 2005 legrosszabb elnök-vezérigazgatójának, és most úgy tűnik, hogy a lefelé ívelő események sorozata folytatódik. Sokak figyelmét felkeltette ugyanis, hogy bizonyos Rockstar fejlesztő stúdióknál kisebb-nagyobb létszámcsökkentés ment végbe. További részleteket itt olvashattok.
A mai délutánra több hírmorzsával is szolgálunk a filmek szép nagy világából. A két videó megteintéséhez Quicktime 7-re van szükség, amit innen bárki letölthet. Először is itt van nekünk a december 22-én a mozikba kerülő Narnia krónikái, abból is egy két percnyi részlet, tessék szépen töltögetni mindenkinek. Itt van ni:
Itt azonban nem állunk meg, nicsak mit szereztem nektek, egy szép finom makk... és persze a hozzá tartozó elmaradhatatlan motkány. Mint már bizonyára rájöttetek, a Jégkorszakról van szó, annak is a jövőre mozikba kerülő második részéről (mely az olvadás alcímet viseli). A jól ismert szeperlőkön kívül újak is feltűnnek, például mammut barátunk női fajtársa (rá is fér egy kis hancúrozás szegény Manfrédra, elvégre az első részben már egy mammutcsalád rajza is olyan hatást váltott ki belőle, hogy Csernus doki se tudott volna mit kezdeni a problémával :)), vagy a... nos, a többit inkább lássátok saját szemetekkel, elvégre megérkezett a legújabb előzetes, melyet itt tölthettek le. Igen, pontosan itt ni: Végezetül, de nem utolsósorban csak úgy megemlíteném, hogy Peter Jackson legújabb 3 órás eposza, a King Kong december 14-étől a magyar mozikban is látható, ráadásul a legtöbb filmszínház már megkezdte a jegyek árusítását. Nosza, kalandra fel! (Az InterCom azokra is gondolt, akik addig se bírják ki az óriásmajom nélkül, ugyanis a Jessica Lange főszereplésével készült 1976-os King Kong film már megvárásolható dvd-n! A rajongók futhatnak is a boltba, bár a Fay Wray-es '33-as eredetire még nekik is várniuk kell. Hogy meddig, az rejtély.)A CDV úgy gondolja, Amerikában nem lenne sikeres egy olyan második világháborús FPS (na, itt már meg is bukott az ötlet! :D), amelynek címe East Front, ezért ott inkább ÜberSoldier néven adják majd ki a Burut CT fejlesztésében álló játékot, jövő márciusban. Ha arra építenek, hogy így tovább fokozzák a virtuális gyilkolási kedvet szegény németekkel szemben, ez akkor is egy elég suta eldongolás volt a kiadó részéről.
Az EA és a Dice gőzerővel dolgozik a Battlefield 2 legújabb, 1.12-es javításán. Jelentették mindezt egy kisebb hírben. A szöveg nem csak erről szól, hanem azt is megemlítik benne, hogy egyelőre a változatásokat illetően nem adhatnak ki információt. Azonban olvassák a fórumokat, a leveleket, beszélgetnek a játékosokkal, és ezért olyan változtatásokat eszközölnek, amelyeket ők kértek. Nemes gesztus. Thanks WP.
Rég hallottunk a Prey-ről, amelyet ugyanaz a cég jegyez, amelyik állítólag a Duke Nukem Forevert is gőzerővel készíti... a 3D Realms. Valahogy mégis úgy tűnik, hogy ez a sci-fi akciójáték hamarabb megjelenhet, fejlesztésében ugyanis a Human Head Studios is segédkezik. Ezt támasztja alá az is, hogy a májusi E3 bemutató után újból jelentkeztek a srácok egy videóval.
A Zero Point Software végre teljesen eltűntette azt a bizonyos fátylat közelgő FPS-éről. A játékból, melynek neve Project IM kiadtak néhány képet, valamint egy videót is. A munkálatok bár még az elején tartanak, a fejlesztők egy igen jó motorral dolgozhatnak, ugyanis a program grafikájáért az Unreal Engine 3 lesz felelős. A képekért és az animért ide katt.
Úgy tűnik, újabb vírus ütötte fel a fejét. Előbb Mantis, aztán TRf, most pedig én. Állítólag ZeroCool indította el a járványt, bár Debrecenbe biztos nem az ő keze ért el. A gond ott van, hogy a hírek is megfertőződhettek, ugyanis alig hajtott ki valami a földből...
| A fiú rohan az apukájához. - Apu, apu hoztam haza egy négyest! - És miből? - Két egyesből és egy kettesből. Két rendőr megy a liftben. Megakad a lift. Mondja az eggyik rendőr: - Kiabáld azt, hogy segítség! - SEGÍTSÉG! - Most együtt! - EGYÜTT! |
A Microsoft next-gen játékkonzolja mától elérhető Amerikában. A tengeren túlon éjfél után kb. 4500 bolt nyitott ki és próbálta kielégiteni a végeláthatatlan embertömegek XBOX 360 iránti igényeit. A cégóriás már a Zero Hour rendezvénysorozaton átadta az első darabokat a legszerencsésebbeknek. Már a mai naptól rengeteg sikerjáték is kapható hozzá, mint például az új Need for Speed, vagy Call of Duty 2. Nekünk még kicsit több, mint két hetet kell várnunk, hogy megkaparinthassuk, hisz' az Európai premier december másodikán esedékes. Jó szórakozást az ottani tulajdonosknak:)
Nem hallgattál az intő szóra és Te magad is kipróbáltad a World of Warcraftot, majd azon kaptad magad, hogy lassacskán több időt töltesz Azerothban, mint a való világban? És várod a folytatást? Vagyunk ezzel így néhányan, nagyjából négymillióan...
Nemrég az Eidos bejelentette egyik játékának címváltozását Roll Call-ról Zero Tolerance: City Under Fire-re. Azt azonban eddig nem tudtuk, hogy erre azért volt szükség, mert a Roll Call címet egy 1994-ben megjelent játék már magáénak tudta. Érthetetlen, hogyan maradhatott ki a név regisztrálhatóságának ellenőrzése, de a lényeg az, hogy most emiatt az apró baki miatt az Eidost beperelték a szerzői jogok megsértése miatt. Egyelőre a kiadó nem nyilatkozott a történtekről.
Az első javítás után a fiúk már gőzerővel dolgoznak az Age of Empires III 1.02-es ragtapaszán. A stúdió el is árulta, milyen módosításokat kívánnak eszközölni benne.
Nos a jelek szerint a Fox gőzerővel dolgozik a Terminátor film sorozat változatán, melynek pontos címe a Terminator - The Sara Connor Chronicles lesz. A dráma egészen pontosan a filmbéli John Connor édesanyjának karakterén alapul. Fontos információ, mely kecsegtető, hogy a sorozat szövegét az a Josh Friedman írja, aki már a Világok harcában is dolgozott. Nos kiváncsian várjuk.
Már korábban szót ejtettünk arról, hogy egyes elsőgenerációs Xbox játékokat támogatni fog az Xbox 360. Mivel azonban a konzol részéről nehezen kivitelezhető, sejthető volt, hogy csak a legsikeresebb alkotásokkal fognak foglalkozni. Így is lett. A Bungie bejelentette, hogy a Halo első és második része futtatható lesz Xbox 360-on, óriási felbontásokban, élsimítással. Ha tehát rendelkez(t)ünk Xboxszal és Halo-val, azt csak be kell tenni az új masinába, és máris kezdődhet az akció. A multiplayer és az osztott képernyő funkció is tökéletesen működik. A Bungi ezen kívül egy Halo 2 Anniversary Special jubileumi kiadást is bejelentett. Az Xbox 360 már november folyamán megvásárolható lesz.
Nos, tíz óra után jó napottal illik köszönteni a népet... Szóval kellemes hétfőt! Bizony, újra itt az iskola. Csak azoknak van "szerencséje", akik mondjuk betegek és nyomják az ágyat. Ezúton kívánunk jobbulást Mantisnak! Zero is felgyógyult már, úgyhogy minden frankó.
| - Miért buták a nők? - ??? - Mert 18 cm kolbászért egy egész disznót tartanak... Két szőkenő beszélget: - Nézd: ez a hüvelykujj, ez a mutató-, ez a középső-, ez a gyűrűs-, ez pedig a kisujj. Megjegyezted? - Igen. - Akkor most összekeverem! |
Az Eidos ma adta hírül, hogy a Zero Tolerance - City Under Fire című játéka mikor is jelenik majd meg. Nos, erre 2006-ban kerül sor, egészen pontosan annak második negyedévében. Hát, addig még kell párat aludnunk... Egyelőre ennyi, a hivatalos anyag itt olvasható.
Tegnap sajnos újfent szembesültem a banki ügyintézés szánalmasságának teljességevel és az alkalmazottak képzetlenségéből adódó szakmai tanácsadás komplett hiányával, no meg a problémamegoldó-készség legminimálisabb szintjével. Persze a szlogen gyors és egyszerű ügyintézés volt. Szóval tele a hócipő, meg az a t betűs... Evezzünk kellemesebb vizekre, jöjjenek a hírek.
| Egy 75 év körüli bácsika és csinos, nagyon fiatal felesége elég nagy feltűnést keltenek, mikor megjelennek egy szállóban, mint fiatal házasok. Másnap reggel, a nászéjszaka után az öregúr hatalmas mosollyal kerül elő a szobájukból, reggelire egy óriási adag ételt rendel, viccelődik, szóval láthatóan nagyon jó állapotban van. A fiatal feleség tisztára elgyötörve, alig-alig létezve ül a férje mellett. Mikor az öregember kimenti magát, és felmegy a szobájukba, a pincér odamegy a nőhöz és megkérdezi: - Hölgyem, csak nincs valami gond? Segíthetek valamit? - Az a fickó engem teljesen átvert. Egész idáig mondogatta, hogy ötven évet spórolt. Én hülye meg mindvégig azt hittem, hogy a pénzéről beszél. |
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)