Új videó került elő a GODS: Lands of Infinity című RPG-ből. Ez az animáció a háttértörténetre koncentrál, és mindazt a játék grafikai motorjának segítségével mutatja be. Emlékezzünk, hogy a kalandból mellesleg már van demónk is. A fent említett anim innen tölthető.
Az öreg motoros jelzővel felruházható régi nagy játékosok valószínűleg még emlékeznek az 1991-ben megjelent Another World című kalandra. Nos, ez most elkészült a mai Windows rendszerekre, és már le is tölthető. Az új kiadásban teljes támogatást élvez a nagyfelbontás, a részletes textúrák, valamint a rengeteg szín is. Természetesen mindez opcionális, aki ragaszkodna a régen megszokottakhoz, az az eredeti felállásban is játszhat. A 25 megás csomag ingyenesen letölthető, és egy rövidke pálya erejéig játszható is. Aki ezután a teljes tartalmat szeretné megkaparintani, annak mindösszesen csekély 7 eurót kell fizetnie. Letöltés és továbbiak itt.
Megérkezett az Act of War: High Treason című stratégiai játékkiegészítés első javítása, ami az amerikai kiadáshoz készült. Sajnos semmiilyen információ nem áll rendelkezésre arra vonatkozólag, hogy mit módosít, ad hozzá, esetleg vesz el a játékból, de túl nagy gondot nem okozhat. Esetleg a 143 megás mérete rettenthet el egyeseket, de amúgy innen tölthető.
A Mozilla kiadta nyílt forráskódú webes böngészőjének új verzióját. A Firefox 1.5.0.2. már magyar nyelven is letölthető a hivatalos oldalról. Az egyik újdonság, hogy a program mostantól támogatja a universal binary formátumot, amely a Mac OS X operációs rendszer Intel processzoros változatának nyújt segítséget. Emellett a legtöbb változás az időközben felfedezett biztonsági résekre, illetve stabilitási gondokra vonatkozik. Összesen hét olyan apróbb hibát találtak az előző verzió óta, amit ki kellett javítani.
Napvilágott látott a Brigade E5: New Jagged Union című játék angol nyelvű kipróbálható verziója, melyben most mindenki kedvére kipróbálhatja ezt a körökre osztott, taktikai játékot, melyet az Apeiron szorgos kezei alkottak. A demó alant tölthető lokálból.
Újabb trailer látott napvilágot a Bad Day L.A. című ízig-vérig American McGee fejlesztésű akció/kaland játékból. A játék egy modern kori Los Angelesben játszódik, megspékelve néhány korszakalkotó játékmenetbeli elemmel, melyeknek köszönhetően a játék mindenki számára felejthetetlen élmény lesz. Anthony Williams a játék főhőse eléggé vonakodó személyiség, aki a Hollywoodban felépített sikeres életet hagyja hátra, mikor is elveszti önbecsülését. Most zombikkal, terroristákkal, földrengésekkel és még sok előreláthatatlan veszéllyel kell szembenéznie, hogy megmenthesse a várost. A játék előreláthatólag valamikor idén nyáron kerül a boltok polcaira. Addig is a videó alant tölthető lokálból.
Az MMORPG.com-nak hála az ncsoftos MMO-k történetében először, ingyenes próbaváltozat tölthető le. Nem másról van szó mintsem a City of Villains 14 napig ingyenes verziójáról. Ezt bárki letöltheti, ehhez csupán annyit kell tennie, hogy regisztrál a fent említett oldalon. Az ingyenes akció május 10-ig tart. Minden továbbiért ide katt.
A Fireglow Ltd újabb filmet adott ki a Stranger című RTS-ből, melyet jelenleg 2006 harmadik negyedévére datálnak, ezzel egy időben letölthetővé vált a tavalyi E3-on bemutatott videó is. A mostani filmben a játékból vett jeleneteket vizsgálhatjuk. A játék világa a már jól ismert fantázia világ elemeire épül, mely két részre "szakad", egy felszíni világra és egy föld alatti világra. A két világ egyensúlyban él egymással, hisz még a felső fényben úszik és teli élettel, addig az alsóban rengeteg a konfliktus, a gonoszság. További részleteket a játékból itt találtok, a videókat pedig alant tölthetitek lokálból.
Ahogy azt ígérte a Monte Cristo csapata, ma ki is adta következő stratégiai játékuk, a City Life angol nyelvű kipróbálható demóját. Lényegében egy komplett belvárosi világot kell menedzselnünk, természetesen a legeslegapróbb részletekig. Ha úgy vesszük, egy afféle modernebb Sim Cityről van szó, bár még én sem játszottam vele, nem tudom, hogy hozza e az egykori, kiváló szinvonalat. Itt az idő, hogy te is kipróbáld - természetesen máris tölthető lokálból:
Újabb videóanyag bukkant fel a Desperados 2: Cooper's Revengeből, melyben több, mint másfél percen keresztül csodálhatjuk a Spellbound keze munkáját. A játékban a Vision Game Enginenek köszönhetően a játékosok szabadon változtathatják a nézetet a külső nézet, valamint FPS nézet között, akár az összecsapások közben is. A játékban ezúttal a játékmenetben is nagyobb teret kaphatnak a játékosok, szabadon eldönthetik, hogy egy bizonyos küzdelemben inkább távolról vetik bele magukat az akcióba némi taktikai előnyt nyerve ezzel, vagy mit sem törődve belevetik magukat a közepébe és megrohamozzák az ellenfelet. A közel negyven megás film máris tölthető lokálból.
A Black Bean elkészült az Evolution GT című autóverseny fejlesztésével. A pakk aranylemezre került, és alig várja, hogy megjelenhessen. Az Európaszerte való kiadást illetőleg már van is pontos dátumunk, amely nem más mint május 12. Addig is bizonyíték itt, a korábban megjelent demó pedig innen tölthető.
Bizonyára már sokan ismerik a The SoulKeeper című Unreal Tournament 2004-hez készült modot, melynek köszönhetően a játék teljesen átalakul, új fegyverek kapnak helyet, új történet. Most ennek a modnak a különleges változatához lehet hozzájutni, melyben megtalálhatunk új pályákat, tizenhárom percnyi videóanyagot, tovább tökéletesített grafikát, valamint a fegyverek is átmentek kisebb-nagyobb átalakításokon. A majd egy gigás mod itt várja az érdeklődőket.
Az Euclid Discoveries vállalat bejelentette, hogy kifejlesztett egy olyan video-tömörítési technológiát, amely az egész filmipart felrázhatja, Hollywooddal együtt. A sokatmondó kijelentésnek az ad alapot, hogy a jelenleg leginkább alkalmazott MPEG-2 és MPEG-4 tömörítési eljárásoknál sokkal hatékonyabb megoldást kínál. Előbbit jelenleg a DVD-k esetében használják, míg utóbbi még csak most van terjedőben, és bár lényegesen jobb minőséget képes produkálni kisebb helyigény mellett, az EuclidVision technológia még ezen is túlmutat. Richard Wingard, a cég vezetője szerint a filmstúdióknak ezáltal lehetősége nyílik az egyszerűbb digitális disztribúcióra, hiszen a legális úton megvásárolt filmek sokkal rövidebb idő alatt tölthetők le, ráadásul a képminőségre sem lehet panasz. Az eljárást már több helyen is szabadalmaztatták, és jelenleg is folynak a nagyobb vállaltokkal a tárgyalások. A digitális zeneletöltő központok óriási sikere miatt a múlt héten beindult az első, direkt filmekre specializálódott letöltő szolgáltatás. A cég reményei szerint ezt segítheti elő az új technológia azzal, hogy az MP3 fájlokhoz hasonló letöltési idővel szerezhető be majd egy egész estés mozifilm. Az EuclidVision úgynevezett objektum alapú tömörítést használ, vagyis a képeken az objektumok mozgását rögzíti, azok változásával együtt. A jelenlegi változat főként videokonferenciákra van optimalizálva. A bemutatón egy 25 megabájtos konferencia videót MPEG-4 kódolással 8000 bájtosra tömörítettek, majd az EuclidVision eljárást használva négyszer kisebbre, mindössze 1800 bájtosra. Wingard szerint a technológia hosszabb és jobb minőségű filmeknél is ugyanígy működik. Sőt, az elért hatásfok még jobb is. Így pedig egy átlagos 700 megabájtos CD-re optimalizált, MPEG-4 tömörítésű film nagyjából 50 megabájt méretűre csökkenthető, vagyis akár 14 film is elférhet egy egyszerű CD-n. Letöltés esetében az adatátvitelre szánt idő így lényegesen lecsökkenthető. Az Amerikai Mozgókép Szövetség szóvivője egyelőre úgy nyilatkozott, hogy az új technológiát is egy lehetőségnek tekintik a tartalomszolgáltatás szempontjából, de Hollywood attól fél, hogy a könnyebb és gyorsabb letölthetőség tovább növeli majd a kalózkodást.
Az ADF: Aviator oldalán letölthetővé vált az ausztrál védelmi erők által készített "játék", melyet valamilyen sorozó, vagyis inkább kedvcsináló játéknak szánnak. A játékban a légi erőnél, vagy a tengerészgyalogosoknál szolgáló pilóták élete elevenedik meg a képernyőkön. A játékban az imént említett ausztrál erők gépeit irányíthatjuk majd, melyeket minden egyes küldetés előtt az eligazítás után egy próba körre el is vihetünk, mielőtt a "mély vízbe" vetnénk őket. Az egyes feladatok végén személyre szabott eredményünket is megcsodálhatjuk és egy tudományos enciklopédiát böngészve teljes egészében megismerhetjük a gépeket. A készítés során segítették a fejlesztőket a haderő öreg veteránjai is, így igéretük szerint egy teljesen élethű szimulációt kapunk kézhez.
Érkezett egy némileg új videó a Half-Life 2: Episode One című játékkiegészítésből. Már épp ideje volt, annyi késés, huzavona és névváltás után... Megtekintését mindenkinek bátran ajánljuk. A játék május 1-jétől előtölthető a Steamen keresztül, bolti úton pedig június 1-jétől vásárolható meg.
Egy érdekesnk ígérkező golf játék került elő ezen a kissé belassult vasárnapon. A Total Pro Golf-ban lehetőségünk nyílik teljesen személyre szabni a golfozókat, a szponzorokat, a pályákat, és minden egyéb apró részletet is. A játékon a már sokat látot sport szimulátor fejlesztő, Gary Gorski munkálkodik, a tapasztalattal tehát semmi gond sincs. A karrier módban a feladatunk, hogy kezdő versenyzői szintről feljussunk a legnagyobbak közé, illetve, hogy egyre nagyobb, és többet perkáló szponzorokat szerezzünk. A játék pályaszerkesztő része ingyenes letölthető lesz valamikor 2006 második negyedévében, maga a progi valamikor a harmadik negyedévben várható. Bővebb infóért látogassatok el ide.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)