Square Enix - vége a streamelésnek
Egy viszonylag rövid korszak ért ma a végéhez: a Square Enix most úgy döntött, megszünteti a streamelés lehetőségét.
Egy viszonylag rövid korszak ért ma a végéhez: a Square Enix most úgy döntött, megszünteti a streamelés lehetőségét.
A játékosok rengeteg időt töltöttek az Originen, pedig korábban Dunát lehetett volna rekeszteni a szolgáltatást ért panaszokkal.
A több mint 10 különböző hardveres megoldás helyett egyetlen streamelős szolgáltatással is megelégedtünk volna, de a gyártók nyilván más alapelveket tartottak szem előtt.
A Twitch szerint az Xbox One Direct Broadcasting szolgáltatása még várat magára egy kicsit, de azt igazából csak a Microsoft tudja, hogy mennyit.
Az eddig Gaikai néven ismert szolgáltatás úgy tűnik azoknak éri meg legkevésbé, akik az eddigi konzoljaikhoz már megvették a játékokat.
A CES 2014-en a Sony bejelentette, hogy a Gaikai streamelős szolgáltatását PlayStation Now néven indítja útnak és új részleteket is közölt róla.
A DERP csapat még mindig nem nyugszik. Ezúttal az EA online szolgáltatását célozták meg. Sikerrel.
Több PS3-as játék online szolgáltatásait szüntetik meg jövőre, némelyiket már csak januárban játszhatjuk online.
A UPC internetszolgáltatásában megint zavar támadt, a felhasználók országszerte küzdenek nehézségekkel. Már dolgoznak a javításon.
Az Amazon 2015-re tervezi beindítani PrimeAir szolgáltatását, melynek lényege, hogy önműködő drónokkal küldik házhoz a csomagokat.
A Valve Steam In-Home Streaming szolgáltatásáról kiderült, hogy a forrás PC-t nem lehet használni streamelés közben.
Az Amazon is előrukkol saját felhő alapú szolgáltatásával, amelynek segítségével játékokat streamelhetünk különböző eszközeinkre.
Most már lehet tudni, hogy a Doclerweb terelte el véletlenül a UPC forgalmát. A netszolgáltató ingyen filmekkel igyekszik vigasztalni ügyfeleit.
Elindult a béta regisztráció a Steam In-Home Streaming szolgáltatásra, amivel egy lakáson belül streamelhetünk játékot egyik gépről egy másikra.
Érkezett hivatalos magyarázat arra, hogy mi okozta a UPC előfizetők problémáit. Kicsit furcsa.
A Games for Windows Live szolgáltatás bezárásnak lehet az az oka, hogy a Microsoft átjárhatóságot biztosít saját platformjai között. Persze csak lehet.
A Tekken producere szerint az ötödik Sony játékplatform már nem egy boltban megvásárolható otthoni hardver lesz, hanem egy felhőszolgáltatás.
Kiderült a neve a Microsoft pletykált szolgáltatásának, amellyel az Xbox 360-as címeket akár a PC-nken is játszhatnánk.
Kevin Turner szerint hatalmasat változott az Xbox Live felhasználók nemi aránya a szolgáltatás indulása óta.
A Ubisoft hivatalosan is megerősítette, hogy a Uplay szolgáltatás az újgenrációs konzolokon is helyet kap majd. Ha tetszik, ha nem.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)