Tízmillió Switchet adott el a Nintendo
Egy év sem kellett hozzá, hogy a Nintendo Switch megközelítse a Wii U teljes életciklusa alatt produkált eladásait, hiszen a gyártó becslései szerint már most tízmillió példányt adtak el a hibrid konzolból.
Egy év sem kellett hozzá, hogy a Nintendo Switch megközelítse a Wii U teljes életciklusa alatt produkált eladásait, hiszen a gyártó becslései szerint már most tízmillió példányt adtak el a hibrid konzolból.
Igazán erős lett az új Microsoft játékkonzol, képes 4K-ban megmozgatni a játékokat. Megmutatjuk, milyen PC veszi fel vele árban és teljesítményben a versenyt.
A PC-s változat mellett a jelenlegi konzolgenerációra is szeretnék elhozni a készítők a Defiance egyedi élményét, de ehhez a rajongók segítségét is kérik.
Az első eseményről egy harmadik hellyel távoztunk, tavaly mi vehettük át a győzelemért járó trófeát. Idén sem állunk meg a dobogó legfelső fokáig!
A Famitsu legutóbbi számának hála rengeteg új képünk van az anime Dark Soulsként emlegetett szerepjátékról.
Aki egyszer rákapott a videojátékok ízére, nem szabadulhat tőlük, hiába telt el akár 35-40 év. Elevenítsük fel a múltat, és válasszunk az igényeinknek és lehetőségeinknek megfelelő retró konzolt!
A Deadpool 2 Bob Ross-témájú rövid kedvcsinálója az év egyik legszórakoztatóbb marhasága volt, de vajon kockásított változatban is akkorát üt, mint eredetiben? Derítsük ki együtt!
Egészen fura dolgot talált ki a Capcom, hogy népszerűsítse vegyes fogadtatású verekedős játékát.
Hiába vártak a rajongók egész évben, legkorábban talán csak jövőre érkezhet meg a folytatás.
A Konnektor szervezésében gyűjtés indul, melynek támogatásával az SZTE Gyermekgyógyászati Klinikán fekvő gyermekek karácsonyát tehetitek szebbé.
Lapzárta után mindenki visszavonult a saját kis kuckójába, hogy tovább erősítse a kockákkal kapcsolatos sztereotípiákat.
Bőven tartogatott az októberi mozikínálat WTF pillanatokat, fogcsikorgatós momentumokat és persze nevetni sem felejtettünk el, de nagyon nehéz sorrendet állítani, a ti segítségeteket kérjük ebben. Vajon melyik volt a legjobb film a tizedik hónapban?
Ugyan a DICE hamarosan megjelenő Star Wars játéka a Frostbite motor segítségével kel életre, egy grafikus megmutatta, hogy az Unreal technológiájával is tökéletesen vissza lehet adni egy-egy szereplő külsejét.
Az Insomniac Games épp azzal van elfoglalva, hogy leszállítsák a legjobb Pókember játékot, ami valaha született, erre pedig minden esélyük meg is van.
A mennydörgés istene harmadszorra is lecsap, viszont az eddigieknél humorosabban, ami nagyon jól áll neki. Ha viszont komolyabb hangulatú élményeket keresünk, akkor is megtalálhatjuk majd a számításainkat egy izlandi horror és egy magyar krimi segítségével.
Egy rövid, de annál hangulatosabb trailerrel bombázta tegnap a Disney a rajongókat, hogy megkönnyítsék (vagy épp megnehezítsék) a várakozás perceit.
A Wargaming szerint nem lenne értelme egy folytatásnak, így ne nagyon számítsunk rá.
A PlayerUnknown's Battlegrounds készítőjét kérdezték nemrég egy esetleges második részről, de Brendan Greene szerint még egy jó darabig a mostani változatot fejlesztik tovább.
Ha nem tetszik a külső nézet, akkor egy trükk segítségével közelebb is kerülhetsz a szörnyekhez.
Önnön képmásuk segítségével végeztek a Divinity: Original Sin 2 főellenfeleivel.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)