Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 107

[MOZi] Polar Express

Hír | 2004.06.02 10:10

Robert Zemeckis új filmjéről, a Polar Expressről essen most néhány szó. A híres rendező, kinek nevéhez olyan címek fűződnek, mint a Számkivetett, a Forrest Gump és a teljes Vissza a jövőbe trilóga új műfajba kóstol most bele, ugyanis a Polar Express egy számítógépes animációs alkotás és idén karácsony táján kívánják bemutatni (remélhetőleg itthon is). A főszerepben Tom Hanks-t láthatjuk majd - igen, láthatjuk is és a karaktert hangját is ő kölcsönzi természetesen. Az egész estés mozi Chris Van Allsburg hasonló című gyermekkönyve alapján készül a Sony Pictures Imageworks berkein belül. Bámulatos világ tárul majd a szemünk elé. Ezt mutatja be az alábbi előzetes is, melyet mindenkinek ajánlok!

Nem egészen ide tartozik, de megemlítem, hogy a Magyarországon július 1-jén debütáló Shrek 2 animációs filmnek már készül a harmadik része. Már jó ideje dolgoznak rajta, biztosra vették ugyanis, hogy a folytatás legalább olyan sikeres lesz, mint az első rész - igazuk is lett! Szóval 2006 karácsonyára trilógiává bővül a zöld ogre története. Én még nem láttam a második részt, de biztosan van még mit mesélni, s ha legalább ennyi és ilyen jó poénok lesznek benne, az is tuti sikerre számíthat. Egyébként itt meghallgathatjátok a Shrek 2 zenéit, itt pedig egy ezzel kapcsolatos videót láthattok néhány új jelenetrészlettel.

Painkiller HQ

Hír | 2004.03.30 18:06

"Sziasztok Painkiller Őrültek! Megnyitottuk az ország első magyar Painkiller rajongói oldalát, ahol mindent megtudhatsz erről a nagyszerű horror FPS játékról és a fórumban ki is beszélhetitek mindezt. Várjuk együtt... itt: painkiller.uw.hu." (grex)

Turbine álláslehetőségek

Hír | 2003.11.27 13:42

Aki úgy érzi, az most fogja magát és ellátogat ide. De, hogy mit találtok ott? Állásajánlatokat, lehetőségeket a Turbine Entertainment Software-től. Talán ez a név magában nem mond túl sok mindent, de elárulom, hogy az ő fejlesztésük többek közt az Asheron's Call, az Asheron's Call 2, valamint a Middle-Earth Online és a Dungeons and Dragons Online is.

Restaurant Empire GOLD

Hír | 2003.03.03 19:11

Az Enlight Software jelentése szerint teljesen elkészült a Restaurant Empire nevezetű szimulációs progi. Ha minden igaz, ebben a hónapban a boltokba kerül világszerte, a kipróbálható demóját pedig hamarosan feltehetjük lokálba :D Ha nem ismernéd a játékot, csattogj el ide.

BioWare karácsonyra...

Hír | 2002.12.23 22:44

Ezúttal a Bioware osztott meg a játékosokkal némi karácsonyi meglepit. Ezeket a lenti címeken találhatjátok meg! Köszönjük a BioWare-nek! :D Thanx AVault

  • Three Christmas cards
  • Bioware Holiday MP3
  • Neverwinter Nights Christmas module

  • Zoo Tycoon: Dinosaur Digs Movie

    Hír | 2002.05.08 08:10

    Erről a címről letölthetitek az első animációt (1,2MB), a Microsoft hamarosan megjelenő Zoo Tycoon kiegészítőjéről, a Dinosaur Digs-ről. Megszemlélhetitek, hogy miként ügyködik egy békés állatkertben néhány neveletlen T-Rex... A játékkal részletesen itt ismerkedhetsz meg.

    Sigma Video interjú

    Hír | 2001.06.01 09:42

    A GameSpot honlapról letölthető egy 90MB-os, majdnem 9 perces videóinterjú, melyben a Microsoft egyik embere bemutatja hamarosan boltokba kerülő, egészen újszerű 3D-s valós idejű klónozós stratégiai játékát, a Sigma: the Adventures of Rex Chance-t. Ebben rengeteg játék közbeni jelenetet láthattok...Ha érdekel, innen le lehet tölteni.

    0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

    Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

    Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)