10 ellentmondás a Star Wars új Kánon kontinuitásából
Hiába indult egységesnek az új idővonal, bizony már itt is több helyen került homokszem a gépezetbe.
Hiába indult egységesnek az új idővonal, bizony már itt is több helyen került homokszem a gépezetbe.
Olyan részletes adatokat sikerült begyűjteni, melyre korábban még soha nem volt példa.
Összegyűjtöttünk nektek néhány elgondolkodtató inkonzisztenciát a Csillagok háborúja régebbi kontinuitásából.
Potom kb. 3 millió dollárt kell csak érte kicsengetni.
A NASA most globális adatgyűjtésbe kezdett, hogy megerősítse a ritka kozmikus eseményt.
Minél nagyobbra nő egy világ, annál nehezebb konzisztensen tartani. Harminc év pedig igencsak hosszú idő, főleg, ha közben három új film gyakorlatilag mindent átír.
A 3I/ATLAS nevű objektum fényesebb, gyorsabb és közelebb jön, mint eddigi társai.
Nem is vehetted, hisz közelről nem láttuk.
A világ legnagyobb digitális kamerájával felszerelt chilei teleszkóp már az első napján forradalmasította a csillagászatot.
Az elmúlt néhány napot az Austin Major 2025 tette izgalmassá, és ma este élőben követhetjük majd a buli csúcsát.
Megpróbálunk ügyesebben célozni, mint a Csillagok háborúja rohamosztagosai, hátha el is találunk valamit.
Hétfő, kedd és szerda este is nyugat felé kell majd fordulnunk, mert a Mars és a Regulus színei betöltik majd az égboltot.
Még sosem festett ilyen jól ez az igazi klasszikus.
Vajon a csillagkutya, vagy Ethan Hunt utolsó(?) kalandja vitte a prímet?
A csillagászok most először figyeltek meg ilyet.
A hivatalos Csillagok háborúja nap alkalmából egymásnak eresztették a Star Wars és a Star Trek rajongóit.
Sajnos nem a Star Wars Outlawst kapjuk meg végül, de azért így is sokan fognak örülni.
A Green Day a 2810. csillagot kapja meg a Hollywood Walk of Fame-en.
A színész A Sith-ek bosszúja huszadik évfordulója kapcsán adott interjút.
Amikor a csillagok együtt állnak, akkor csodák születhetnek.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)