A Battle Pass lesz az új mikrotranzakciós szenzáció?
A loot boxok bebuktak, valami mást kellett kitalálni. A Fortnite népszerűvé tette a Battle Passt, és most egyre többen veszik át.
A loot boxok bebuktak, valami mást kellett kitalálni. A Fortnite népszerűvé tette a Battle Passt, és most egyre többen veszik át.
A Ubisoft hivatalosan még nem leplezte le az Assassin's Creed franchise következő részét, azonban egy merchandise-nak köszönhetően már kiderült ez-az.
Úgy tűnik, nagyon megihlette a Blizzard munkatársait egy olyan alkotás próbaverziója, ami végül elég nagy bukta lett.
Ezúttal néhány megrendelt póló buktatta le az év egyik legjobban várt játékát.
Legalábbis ha nyerni akarsz, akkor mindenképp mocskos trükkökhöz kell folyamodnod. Vagy lebuktatni a többieket, akik ugyanezzel próbálkoznak.
A GameStar szerkesztői ezúton kérnek elnézést azoktól a YouTuberektől, akiknek stúdióját feltúrták az elmúlt hetekben. Sokkoló képsorok, bűntudat, előfizetés.
Lehetséges, hogy az EA lebuktatta magát és kiderült, hogy a Premium Pass tulajdonosai mikor kezdhetnek el játszani a Battlefield 1 tengeri DLC-jével.
Az első stábfotóval és a cím beharangozójával együtt felbuktak a kétségek is. Nem mindenki ért egyet például Jude Law választásával.
Egy brit filmbesorolási rendszer buktatta le az új trailert.
Ha letörnél egy-egy kudarc után, gondolj arra, hogy a legnagyobbaknak sem jött össze minden elsőre. Nézzünk pár példát arra, hogy miért nem szabad feladni. És ez most nem csak a játékokról szól.
Kripparrian megelégelte, hogy egy társaság rendszeresen arra játszott, hogy hazavágják a Hearthstone arénájában vívott meccseit, így egy kicsit utánanézett a nem túl kedves játékosoknak.
Lehetséges, hogy a stáb pólói buktatták le az ifjú Han Solo kalandjait bemutató új Star Wars mozit.
A Bandai Namco valószínűleg az idei E3-on akarta bejelenteni az új Dragon Ball verekedős játékot, de valaki túlzottan korán könyökölt rá a küldés gombra.
Egy hackercsapat több millió dollárt keresett a FIFA Ultimate Team módjának illetéktelen használatával, de miután lebuktak, nagy valószínűséggel bűnhődniük kell.
Sok igazság van abban, amit külföldről hallani a Suicide Squad minőségéről, viszont akad benne annyi szórakoztató momentum, hogy nem beszélhetünk buktáról, avagy akinek a Batman Superman ellen tetszett, ez is fog. Olvassátok el a mi véleményünket.
A Crackdown 3 ismét megpróbálja megmutatni, az Xbox One-ról a felhőbe kihelyezett számításokkal elképesztő játékokat lehet létrehozni, viszont ennek is megvannak a buktatói, amikről persze a Microsoft is tud.
Az egykor szebb napokat is megért franchise legújabb darabja nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így lehet, hogy a forgatási költség felét sem hozza majd vissza.
Emlékeztek még erre a GTA-klónra? Hát úgy tűnik, hogy az Activisiontől már nem kapunk több folytatást.
A Trion Worlds egyesíti a Rift szervereit, és az átállási folyamat részeként fel kívánja szabadítani a nem használt karakterek neveit.
A Rockstar egy hivatalos közleményben szólt azokhoz, akik még abban reménykednek, hogy az elvesztett karakterüket visszakaphatják valaha.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)