A PC-sek és a konzolosok is rosszt hírt kaptak a FIFA 22 kapcsán
Úgy tűnik, hogy az Electronic Arts ismét olyan döntéseket hozott, amelyeknek valószínűleg sokan nem örülnek majd.
Úgy tűnik, hogy az Electronic Arts ismét olyan döntéseket hozott, amelyeknek valószínűleg sokan nem örülnek majd.
Miután megtudtuk, hogy Mbappé pózol majd a borítón, az is kiderült, milyen forradalmi újításra számíthatunk.
Ismét összegyűjtöttünk öt filmet, aminek megvan a specifikus közönsége: ezúttal a sportolók a soron következők.
A hazai Dota rajongók idén brutális útiköltségek nélkül is részt vehetnek majd az év egyik legnagyobb e-sport rendezvényén.
Ezzel párhuzamosan a Codemasters az EA Sports felügyelete alá kerül.
Summit1g e-sport játékok mellett az egyjátékos kampányok végigjátszásában is legendásan ügyes.
A fő attrakciónak szánt előadást több EA Play Live Spotlight fogja megelőzni, ahol egy-egy témát részletesebben is kiveséz az Electronic Arts.
Az Overwatch League játékosainak fizetése miatt indított vizsgálatot az USA Igazságügyi Minisztériuma az e-sport liga szervezői ellen.
Valószínűleg a PlayStation játékok PC-s változataihoz is használják majd a csapatot.
Finoman szólva sem tökéletes, ahogy a Sony a játékok generációs frissítéseit kezeli, egyebek mellett a mentések exportálásával is megszenvednek a fejlesztők.
A Heineken B.O.T. hadat üzen a hűtőtáskáknak.
A dolgozók egy csoportja egy francia szervezettel együttműködve igyekszik jogi megoldást találni a jelenleg is fennálló munkahelyi problémára.
Számos pletyka kering a FIFA 22 bemutatója előtt, sorra vesszük őket.
A Microsoft továbbmenne az úton, ami a Google számára túl meredeknek bizonyult.
A svéd kormány az utolsó utáni pillanatban hátrált ki a dologból, másik országba kell vinni az egész Dota 2 bulit.
Az EA Tiburon csapata inkább a PlayStation 5 és az Xbox Series X verziók fejlesztésére fókuszál a PC helyett, köszi szépen.
Asgard és Jotunheim után a jelek szerint egy újabb mitológiai helyszínre látogathatnak el az Assassin's Creed Valhalla játékosai.
Új típusú csomagokkal bővült a FUT játékmódhoz tartozó bolt, de sajnos csak ideiglenes változtatásról van szó.
A Microsoft erre a hétvégére bekészítette a második világháborús és modern hadviselés népszerűbb képviselőit. Na jó, egy kis sport is jön még mellé.
Sok izgalmas újdonságot hoz a hamarosan induló negyedik szezon a Warzone-ba.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)