[OST] SpellForce: BoW
A JoWooD ismét megmozdult, ami a SpellForce: Breath of Winter publikus anyagainak kiadását illeti. A játékhoz ismét érkezett pár hanganyag mp3 formátumban, így lehet hallgatózni. A zenéket erre kaparinthatjátok meg.
A JoWooD ismét megmozdult, ami a SpellForce: Breath of Winter publikus anyagainak kiadását illeti. A játékhoz ismét érkezett pár hanganyag mp3 formátumban, így lehet hallgatózni. A zenéket erre kaparinthatjátok meg.
Az Atari német weboldalán feltűnt egy dobozka egy rövid szöveggel, melyből kiderül, hogy a Shadow Opsnak bizony lesz egy speciális kiadása is, melyet szeptember 30-ra terveznek. A kiadásban olyan dolgok kapnak helyet a dobozban, mint egy Logitech headset, valamint a játékban szereplő zenék külön CD-n tárolva.
Nem, nem olimpiai különkiadásunk következik. A Microsoft viszont hirtelen két nagysikerű stratégiai játékához is kíván kiadni Gold változatot még az ősz folyamán. Ezek név szerint az Age of Mythology és a Rise of Nations. Bill pajtásunk szereti a pénzt, ezt sokan tudják - mindkét játékhoz megjelent már ugyanis kiegészítő (Throne of Patriots és The Titans), szóval ez egy ésszerű döntés volt. :) Az Age of Mythology csomagja tartalmazni fog 35 kampányt, 12 civilizációt, és nyolc játékosig terjedő multis grupi örömöket. A Rise of Nations arany változatának hasonló adatai pedig 130 küldetés, 240 egységgel. Inkább sürgetnék már a Halo második részének PC-s megjelenését... :)
A Men of Valor a 2015 nevű fejlesztőcsapat új munkája. Ők készítették a Medal of Honor alapjátékot. Több animációt is láthattatok már belőle, például az E3-as bemutatót, vagy ezeket a részleteket. A mostani viszont a játék zenéjével foglalkozik. Inon Zur, a zeneszerző meséli el élményeit. Hollywood-i filmeknek szoktak abban a stúdióban zenét felvenni, ahol ő most dolgozhatott egy professzionális zenekarral. Szerencsétlen zenészeknek meg még mutatták is az in-game jeleneteket, miközben nagyban lesniük kell a kottákat :) Csudi jó dolog ez, de nem jó, ha mankóként szolgál a szép zene. A játékmenetnek kellően izgalmasnak kell lennie, hogy azt a zenei aláfestés méginkább megemelje.
Heroes of AE - STALKER utan RTSNem, meg csak veletlenul sem egy ujabb Age of Empires epizodrol van szo. Befaradtunk a GSC Game World (STALKER alkotoi) standjara, aholis volt szerencsenk kiprobalni legujabb fejlesztesuket. A Heroes of Annihilated Empires egy tovabbfejlesztett Cossacks enginere epulo fantasy strategiai jatek. Ugyan van meg mit fejlesszenek rajta, elmondasuk szerint egyertelmuen Starcraft gyilkos :) A jatek egyebkent teljesen 3D-s, minden, meg a legaprobb egysegek is 120 animacios fazisbol allnak. A honlapja mar el is indult, ahol tovabbi infokat, es gyonyoru kepeket talalhattok. Erre tessek.
Bár már elég régóta suttogtak, hogy készül egy minden igényt kielégítő ultra-mega-extra Mátrix-trilógia DVD kiadás az igazi rajongók számára. Az eddig megjelentetett változatok ugyanis szinte semmi érdekességet nem tartalmaztak. Hivatalos bejelentés még mindig nincs, de azt hiszem, az alábbi képek miatt már igazán bizakodhatunk, ugyanis szinte minden infó a rendelkezésünkre áll most már! Szóval lássuk csak sorjában.
Nos, nem csak egy egyszerű videjóról van szó, egyébként az nem is új, csak jóval nagyobb felbontású, mint amit eddig láthattunk a 2004-es E3 prezentációról (Itt az akkori hivatalos trailer, itt pedig a prezentáció). Inkább érdekesek az alábbi képek, amik a los angeles-i Siggraph rendezvényről valók, ahol Viktor Antonov mutogatta őket, meg néhány valós helyszínről készült fotót is, demonstrálandó az azóta kicsit túrbózott grafikát. És valóban... elég csini lesz a cucli. Olyannyira, hogy becsempésztem egy valódi fotót is a képek közé. Kíváncsi leszek, megtaláljátok-e... :D No, aztán még akad egy kis kérdezz-felelek is, melyből a főbb gondolatokat alant olvashatjátok.
Talán ezen a kinevezésen is el lehetne gondolkozni... Az Eastech Electronics egy vadiúj videólejátszót dobott piacra, mely alig nagyobb; mint egy funkcionalitásában remeklő, ám méretében nem épp farzsebbe passzoló okostelefon. A videó és audio lejátszó fedőneve ET920. A 3,6"-es méretű, 320 x 240 képpontos LCD kijelzős készülék 20 GByteos merevlemezet rejt magában, SD/MMC kártyabúvóhelyet, valamint 2.0-ás USB portot a PC-hez csatlakoztathóság miatt. MPEG4/DivX/WMV9 formátumban filmeket, videókat, míg MP3/ADPCM/WMA kiterjesztésekben zenéket, hangokat képes lejátszani a 311 grammos és 136.1 x 78 x 25.5 mm méretű készülék.
Napvilágot látott, hogy mely előadók mely zeneszámai fogják ékesíteni a FIFA 2005 főmenüjének és játék közbeni akción kívülségének szépségét. Egy pár darab példa az összesen 38 számot magában rejtő, októberben megjelenni készülő sportjátékban szereplő dalokról, előadókról:
A DreamCatcher is fellebbentette a fátylat legújabb FPS-csodájának, a Painkiller kiegészítőlemezének honlapjáról. Eddig ugyan nem kecsegtet sok újdonsággal az oldal, de mindenesetre érdemes rá vetni egy pillantást. Erre tessék.
A mai délután napsütéses óráiban ellátogattam az Invictushoz, ahol is Kozák Tamással ismét hosszasan elemezgettük a Cross Racing Championshipet. Nos emberek, azt kell, hogy mondjam; hogy nagyon jó dolgunk lesz, amint kijön a CRC. Egy olyan játékról van szó, ami minden embert megcéloz, aki kedveli az autókat - nem pedig GTR stílusú rétegjátékként dolgoztatja az agyunkat, hogy mennyi benzint, milyen köridőt és hol vegyünk ki a leszorító-erőből (ezt már nagyjából eddig is tudtátok). A legkisebb tétovázás nélkül ki merem jelenteni, hogy a Cross Racing Championship gyakorlatilag minden elemében fölülmúlja majd a vetélytársait - a CMR sorozatot is -, ami csak fontos a játékosoknak. A zenekedvelőknek például igen csábító, hogy bármi mp3 filet bemásoltok egy bizonyos könyvtárba, azt bárhol hallgathatjátok menet közben - váltogathattok is köztük gombnyomásra. A játékban olyan apróságokra is odafigyeltek a fiúk, amiket például a Codemasters egy legyintéssel elejt, mint felesleges ötletet, mondván csak az lényeg, hogy jól mutasson kívülről az autó az úton. Nagyon hosszasan tudnék írni azokról a szívmelengető dolgokról, amik majd minden CRC játékost boldoggá tesznek, ám sajnos nem írhatok most egy egész cikket. Ellenben ahogyan arra ígéretet kaptam, holnap eddig sehol sem látott (!), vadiúj képeket kaptok tőlünk a Cross Racing Championshipből!
Végre online is megszemlélhetünk két igen kiemelkedő alkotást. Elindult ugyanis a Settlers sorozat legújabb részének, a The Settlers: Heritage of Kings-nek, valamint a Myst sejtelmes sorozatának negyedik részét prezentáló honlap. Előbbi játékról annyit, hogy az új epizód végre szakít az izometrikus grafikával, elvégre egy teljesen 3D-ben pompázó motort kapott. Utóbbiról talán annyit mondhatnék, hogy az új epizódban teljesen új, eddig ismeretlen bebarangolható területek tárulnak majd a szemünk elé. Már ha persze lesz időnk nézegetni. A telepesek új oldalát itt találjátok (Thanks gaspara), a Myst IV Revelation pazar flash honlapjához pedig erre tessék.
Egy kezdő játékfejlesztő csapat keres C++, Darkbasic, Db pro programozókat, designereket, menügrafikusokat, modellezőket (legfőképp karaktermodellezőt!), animátorokat, pályaszerkesztőket (GTK radiant, és DOOM3 editor használata kötelező!), zeneszerzőket (szigorúan saját készítésű zenék!). Weboldaluk: ragames.atw.hu E-mail címük: ragames@intermail.hu Jelenleg három projectjük fut egyszerre: Survive of Disaster (Quake 2 evolved engine-es game), Prehistoric Olympic Games (őskori olimpia), DOOM 3 CTF mod. Utóbbi hangzik talán a legigéretesebbnek... Szóval jelentkezzetek bátran! (Thanks Wastrel)
Nemrég még meghiúsulni látszott Superman visszatérése a filmvásznakra, azonban az X-Men első és második részének rendezője - Bryan Singer - megmenteni látszik a szuperhőst. A mutálódott emberekről szóló X-Men 3 késni fog a tervezett időponthoz képest, ugyanis a rendező két kiváló íróját is magával vitte, hogy Supermanből újra jót alkosson. Singer egyébként újra repülni szeretné látni a szuperhőst, ahogyan az a hivatalos oldalon is olvasható. Kíváncsian várjuk mi sikerül :)
Nem lennék igazi hazafi, ha a mai napot nem egy Doom 3-as hírrel nyitnám meg :D Nos, még az éjszaka folyamán kiderült, hogy eleddig nem készült el a játék kipróbálható demója. A csapat először a játékot akarta befejezni, most azonban ráfekszenek egy iszonytató kedvcsináló demó összecsinálásába - mintha szükség lenne még hangulatfokozóra :) Azt ugyan nem árulták el, hogy mikor lesz belőle letölthető állomány, de az már szinte biztos, hogy az amerikai megjelenés előtt nem... :(
Igaz, hogy igen népszerű az amerikai mozikban, tény, hogy nem csak a Shrek 2, de a Gyűrűk Ura harmadik részének is megdöntötte első hétvégi bevételét, az is bizonyos, hogy a Spider-Man 2 című mozifilm tele van a szokásos filmes bakikkal :) Ezen a linket folyamatosan felteszik az újabb és újabb hibákat, ahol egyébként rengeteg más film bugjaira is rávilágítanak. Nos, ami engem illet, még, ha 100 hibát találnak benne, akkor is megnézem :P
Ma kezdték meg a vetítését a Spider-Man 2. részének. Fanatikusok ezrei lepték el az amerikai mozikat, hogy megcsodálhassák pókbarátunk legújabb jótéteményeit. A pók mókának nagyon megörülhetett az a 16 éves srác is, aki volt oly bátor, és a kamerájával együtt ült be mozizni. Épphogy elindította a felvételt, rögtön kellemetlen élményben volt része: lebukott. Egy élelmes mozi őr éjjellátó szemüveggel pásztázta a nézőket, így könnyedén kiszúrta a kicsiny szerkezetet. Kellemetlen napok következnek a fiú életében, hiszen akár 1 év börtön és maximum 2500 dollár bírság is kijárhat neki.
A FilePlanet-es gyerekek nem viccelnek. Oldalukról letölthető ugyanis a Ground Control legelső részének teljes verziója. Ezt a kegyet a folytatás megjelenésének örömére ajánlották fel nekik. A legszebb az egészben, hogy nem csak a Fileplanet előfizetők, hanem bárki letöltheti. Egy szimpla, ingyenes regisztrációt és némi várakozást követve máris szedhetitek a teljes CD-s áldást. Még annyit elárulnék, hogy, ha helyi idő szerint bármelyik nap reggel próbálkoztok, akkor szinte semmit sem kell várni (olyankor alszanak a nagy letöltő mágusok :D). Érdeklődők erre parancsoljanak.
Ahogy tegnap ígérte a NovaLogic, ma tényleg befutott a Joint Operations: Typhoon Rising legújabb demója. Ebben nem kevesebb, mint 100 játékos nyomulhat egyszerre! Ez mindenképpen rekord, nem is beszélve arról, hogy a végleges játékban akár 150-en is nyomulhatnak egy terepen. Feltétlenül érdemes kipróbálni, hiszen nagyon sokmindent javítottak benne az előző változat óta. Érdeklődők nézzenek be ide.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)