[MOVIE] Hármasban
Elég szép adag animáció gyűlt össze a Worthplaying jóvoltából.
Elég szép adag animáció gyűlt össze a Worthplaying jóvoltából.
Kiadták a második trailert a Leisure Suit Larry: Magna Cum Laude című kalandjátékhoz. Az előző mindössze pár napos. Ez bemutatja a főbb karaktereket, s közel két perc mélységben in-game jelenetekkel kápráztatja a nézőit.
A Digital Jesters a mai napon bejelentette, hogy 2004. októberében egy új kalandjátékot dobnak piacra, mely a The Moment of Silence nevet viseli. Ezen a téren úgyis hiányosság van, jól fog jönni egy újabb kaland. Pláne azok alapján, amiket eddig már tudni lehet róla. Minden jelenleg fellelhető infót megtaláltok itt, a hivatalos oldalon.
Az Autumn Moon Entertainment egy nem is oly régen alakult fejlesztői csapat, akik igazándiból ex-LucasArts-os csókák. Ők voltak az igazi arcok, akik a 90-es években megjelent kiváló kalandjátékok mögött álltak. Nos, már korábban elárulták, hogy fejlesztik Vampyre Story-t, de most egy csomó új képet és infót is sikerült kiszedni belőlük - Thanks Adventure Gamers. A teljes interjút itt találhatjátok meg.
Kiadták a Sherlock Holmes: The Silver Earring című kalandjáték első animációját. Nevéhez hűen nem lopakodni kell majd benne, hanem rejtélyeket megoldani. Íme az első képek. Ja és augusztus végétől lehet majd keresni a kész játékot (egyelőre rejtély, hogy hol :D)
A The Adventure Company elérkezettnek látta az időt, hogy bejelentse legújabb kiadványát, a SENTINEL: Descendants in Time-ot. A fejlesztők szerepét a Detalion vállalta, akik már a SCHIZM 2-vel bizonyítottak. Legújabb kalandjátékukban a Tastan-ok sírjait kell megóvnunk a csúnya tolvajoktól. Ahhoz, hogy teljes legyen a sikerünk, több mint 20 puzzle-t kell megoldanunk, melyeket 8 különböző világban találhatunk meg. A megjelenésre valamikor Novemberben kerül majd sor.
Az The Adventure Company örömmel jelenti, hogy aranylemezre került a Missing! A cég nevéhez hűen egy újabb kalandjátékkal lepte meg a nagyérdeműt, amely egészen újfajta élményt fog nyújtani, ugyanis a játék során e-maileket kapunk az egyes karakterektől, és közel 300 valódi weboldal adatbázisában kutakodhatunk. Hogy mindez hogyan is néz majd ki, mindenki megtudhatja a frissen érkezett trailerből (vigyázat, még forró!).
...igazán szép! Az Atlantis Evolution című point-n-click stílusú kalandjáték részleteit egyelőre úgy tűnik nagyon eltalálták. Grafikában nem hagy panaszra okot, a többi majd kiderül játék közben. Addig is gyönyörködjünk:
A francia Ubisoft kiadta az első, és megjelenése előtt valószínűkeg az egyetlen animációt URU című kalandjátékuk kiegészítéséről. A The Path of the Shell július 13-tól éppúgy ingyenes letölthető, mint a már korábban megjelent első kiegészítés. Kaland kedvelőknek kötelező! Bővebb infó itt.
A későn fekvő kalandjáték kedvelőnek ajánlanám figyelmébe a Got Game Entertainment fejlesztésének demóját. Az Alida egy azonos nevű elhagyatott szigeten játszódik. Feladatunk, hogy egy korábban létezett rock együttesnek az elveszett tagjait felkutassuk, hogy újra összejöhessenek. Mivel nem olyan eszeveszetten nagy, esetleg le tudjátok tölteni :) Erre tessék. Thanks Silviu_G.
Mamama, mamama ria ma... Érdekesen szól György bátyánk híres száma technos aláfestéssel :). Noha én továbbra sem tudom, hogy drága tudósaink szerint mi, hol, mikorra és, hogy melegszik fel, nagyon örülnék, ha végre valami normális időjárás is felénk tévedne. Lassan úgy fogom magam érezni, mint a Digital Illusions új sötétbe burkolózó kalandjátékában.
| Egy nő bemegy a boltba: - Seprűjük van? - Parancsoljon, asszonyom, éppen most érkezett. - Ennek túl rövid a szára. - Tessék, itt egy másik. - Ez meg rosszul van csomózva. - Nézze meg ezt! - Nagyon kemény. - Akkor talán ez? - Na jó, bár ez sem tökéletes. - Becsomagoljam, vagy pedig rá méltóztatik ülni? |
Na nem, mintha eddig nem lett volna nyilvánvaló, de mostmár biztosra vehetjük, hogy készül a Runaway című kalandjáték folytatása. Mindezidáig semmiféle hivatalos visszajelzés nem érkezett a projektről, de mivel az első rész hivatalos oldalán megjelentek a folytatás első ingém képei, nem lehetnek kétségeink. Ezeket alant találhatjátok:
Két új anim érkezett. Az egyik a Microids-tól, név szerint a Still Life című kalandjáték, Syberia engine-nel, külső nézetben. Egyelőre annyit lehet róla tudni, hogy még idén megjelenik.
A másik versenyzőnk a Destroy All Humans! találó címet kapta... Ez a THQ gondozásában megjelenő játék. Ezen kívül semmit se tudunk róla, egy aprócska E3-as trailerünk van róla, az is E3 után érkezett, dehát ez van :)
[MOVIE] Myst IVAz Ubi Soft kiadta a Myst IV Revelation című kalandjáték előzetesét. Kiváló, rendkívül kidolgozott környezet, ezernyi titokzatos kirakós és elgondolkodtató elem, illetőleg Peter Gabriel misztikus zenéje. Mi kellhet még? Hát egy kattintás alant!
A Digital Jesters újra lecsap. Ezúttal az Adventures of Sherlock Holmes The Silver Earringgel. Nos, nem más, mint Holmes és dr. Watson kalandjai köré épül fel a játék. Úgy néz ki, hogy a legagyafúrtabb kalandjátékosoknak újra nagy próbatétel következik. Sőt, hamarabb, mint gondolnánk, hiszen már idén szeptemberben napvilágot lát az alkotás!
A The Adventure Company gondozásában egy teljesen új kalandjáték került elő. A Return to Mysterious Island, Verne Gyula regénye alapján készült point-and-click kalandjáték lesz. Amolyan klasszikus pre-renderelt hátterek előtt, mint a régi szép kalandjátékokban :) Az első képek és a megjelenés (2004 tele) még várat magára, de azért jó tudni, hogy vannak még olyanok, akik hisznek ebben a remek játékstílusban!
Az a dráááága Funcom végre fellőtte nagyreményű új kalandjátékának, a Dreamfall: The Longest Journey-nek a weboldalát. A kaland kedvelők biztos értékesnek tartják majd az első hivatalos képeket, melyeket természetesen máris átemeltem hozzánk :) Íme:
A Ubi Soft nemrégiben jelentette, hogy folytatódik a Myst sorozat. A Myst IV: Revelation természetesen újabb feladatokat állít majd a kalandjátékok rajongóinak milliói elé. Eddig azonban csak annyit tudtunk, hogy lesz, ám fogalmunk sem volt, hogy mikor. Mivel a fejlesztések igen jól haladnak, a fejlesztőcsapat és a kiadó elárulták, hogy pontosan szeptember 9-én jelenik meg. Remélem nem csúsznak :)
[MOVIE] Cenega @ E3A Cenega csapata úgy döntött, nekikészül már ma az E3-nak. Ehhez illően kettő játékukból máris kiadtak 3 trailert. Egyik alanyunk a Gooka The Mystery of Janatris, egy pont and click stílusú kalandjáték. A másik magamutogató a Shade: Wrath of Angels, melynek legfőbb feladata megrémíteni minden útjába kerülőt. Végül, de nem utolsó sorban a hazai fejlesztésű Creature Conflict-ról is megszemlélhettek egy aninmot! Mindhárom cucc jónak ígérkezik, így irány letölteni a videjókat!
Kacifántos egy név... Leisure Suit Larry: Magna Cum Laude. Ezek után az ember kíváncsi lesz, és lehet is. Ugyanis egy kalandjátékról van szó, melyet minden 3D-ben övez. Kalandjainkba ezúttal előzetesen is beletekinthetünk, hiszen ebben a klippben a játék közbeni matériát csodálhatjuk meg. A videót itt találhatjátok!
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)