Jaafar Jackson szerint a Michael 2 többet foglalkozik majd a gyermekbántalmazási vádakkal
Viszont az sem mindegy, kinek a szemszögéből vizsgálják a dolgot.
Viszont az sem mindegy, kinek a szemszögéből vizsgálják a dolgot.
A D23 után alig győztük összeszedni a hét legfontosabb híreit.
A kínaiak ezt is "occóbban" tudták megcsinálni.
A legendás színész gyerekei úgy döntöttek, kezükbe veszik az irányítást, hogy apjuk emlékét megvédjék az egyre szaporodó, mesterséges intelligenciával generált hamisítványoktól. De mit tanulhatunk ebből mi is?
A kínai videóplatform már több mint ötmillió letöltésnél jár, mióta megjelent a nemzetközi alkalmazása.
Sokat kellett várni rá az Amazon sikersorozatának folytatására, de úgy tűnik megérte.
A jubileumi konzol lényegesen többe kerülhet, mint a sztenderd kiadás.
Hosszú évek után először végre egy közvetlen folytatást kaptunk Aang és barátainak történetéhez. A kérdés csak az, hogy hogyan folytatsz egy tökéletes szériát.
Bejött az IO Interactive húzása, hogy a rebootolt Hitman 4. része helyett az ifjú James Bondra fogadott.
A játék PC-s változata idő előtt kikerült az internetre, és már akadnak, akik bele is kezdtek.
Papíron semmi izgalmas nincs az új googlemobilban, viszont ilyen kiforrott felhasználói élményt eddig csak iPhone-on kaptál - csak éppen az nem Android és ott AI sincs.
A jelenlegi sorozatok lezárása után is új Star Trek-projektek készülnek a streamingplatformra.
Az LRO hat nappal a becsapódás után készített felvételeket.
Egy amerikai kutatás szerint nem az a legfontosabb kérdés, hány percet tölt képernyő előtt a gyerek, hanem hogy a stresszes szülők milyen tartalmat választanak neki.
Megvan Ryan Hurst utódja, így már semmi akadálya annak, hogy folytatódjék az Amazon sorozatának forgatása.
Miközben Európában sorra kerültek bajba Kanye West koncertjei, Szentpéterváron két estére is megtöltheti a Gazprom Arénát.
Ez már szinte ajándék, viszont ez még nem minden.
A Google már elkezdte értesíteni a magyar előfizetőket a következő áremelésről, az új előfizetők pedig már az új árakat látják. Nem fognak tetszeni a számok.
A Cardpocalypse mellett az Albion Online értékes Mage Bundle-je is díjmentesen behúzható, az utóbbinál azonban van egy fontos korlátozás.
Első ránézésre két új ingyenes játék érkezett az Epic Games Store-ba, de a heti kínálat most megtévesztőbb a szokásosnál. Segítünk kibogozni.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)