Ez a FarCry egy perc nyugtot sem hagy nekem! Most is kaptunk tőle egy hírt a hardverek világából. Idézem: "Felbukkant néhány, az AGEIA által fejlesztett PhysX chip képességeit prezentáló videó. A fizikai processzor (PPU) leveszi a terhet a központi processzorról és a videókártyáról, azáltal hogy átvállalja a mozgásnak és a különféle testek kölcsönhatásainak a kiszámítását. Az új APX processzoron alapuló kártyák prototípusai 2005 harmadik negyedévében lesznek készen, kereskedelmi forgalomba azonban a negyedik negyedévben kerülnek, áruk 100 és 400 dollár közt lesz, teljesítménytől függően."
Netonnal közösen nagy nehezen sikerült megtalálnunk a Full Spectrum Warrior című akciójáték folytatásának, a Ten Hammers-nek a honlapját, azon meg az első rövidke trailerét is. Utóbbit közvetlenül mentsétek le. Mondom ezt azért, mert néhányatoknak meggyűlt a baja a letöltéseinkkel. Ellenőriztem őket és rájöttem, hogy a betömörítetlen videókat nem lementeni akartátok, hanem lejátszani.
Úgy tűnik, az idei E3 akkor kezdődik, amikor véget ér, legalábbis az egyre gyakrabban érkező videók mindenképpen erre utalnak. :) Az általam "nem igazán kedvelt" Sims-széria legújabb kiegészítőjébe, valamint a horrorfilmek egyik királya, John Romero nevével fémjelzett játékba pillanthatunk be két rövidke anim keretében.
Niké, a Myst világ nevű magyar Myst rajongói oldal vezetője küldött egy levelet nekem, melyben felhívta a figyelmünket, hogy beindult a Myst V: End of Ages című kalandjáték honlapja. Emellett szert tettünk néhány in-game animációra, valamint két QuickTime virtuális panorámaképre is. De ne felejtsétek el csekkkolni az E3-as bemutatóját se.
A tegnapi E3 Babes adag valóban nem volt minden igényt kielégítő. Ám, ha valaki ma sem talál magának "megfelelő" macát... na az hadd ne mondjam, micsoda :) De ha mégse lenne elég, ide kattintva találtok még párat...
Bár elvileg ma még E3 van, de ilyenkor már nem nagyon történik semmi. Azért találtam még néhány videót, ami talán letöltésre érdemes. Valahogy az idei show PC-s szemszögből nem volt akkora, mint az eddigiek, de ennek okai szerintem az új konzolok és az azokra fejlesztett játékok bejelentésében keresendők. Nézzük sorjában, mi akadt fent a halászhálón. Köszönet Forceusernek és medzsónak!
Egy csávónak volt pofája bevinni kamerát egy Prey prezentáció vetítésre. Nagyon helyesen tette egyébként. Alant láthatjátok a lealázó eredményt... Nézzétek meg!!
Kedves GameStar Online Olvasók! Megérkezett az idei E3-ról az első, igazán forró adagnyi kép. Tegyetek valamit a monitor elé, hogy arra csorogjon a nyálatok :) Ha "végeztetek", tekintéstek meg a többi képet is, amit hipp-hopp fellőttem a galériánkba.
Máris frissült az Age of Empires III oldala egy cuki gameplay videóval. Többek között. De például a játék zenéjébe is belehallgathatunk 4 szám erejéig. Sőt egy jó adag új kép is felkerült, amit mindjárt felteszek a galériánkba is.
Sid Meier bácsi új alkotása, a Civilization 4 szépen csendben készülődik és most bemutatták az E3-on. Legfeltűnőbb változás a grafikában mutatkozik meg, amit az alábbi videócsomag is alátámaszt. A játék elvileg még idén novemberben meg fog jelenni.
Örömteli hírekkel szolgálhatok! Két, pontosabban csak egy remek játék folytatását jelentették be a mai napon, biztosan sokak régi nagy kedvence elevenedik fel most újra.
Prince Of Persia Kindred Blades
Ő valójában a harmadik rész, de csak most derült fény az alcímére. Ebben az epizódban tér haza a herceg Babilonba az Idő Szigetéről kedvesével, Kaileenával. Ám hazáját feldúlták, mindenki ellene fordult, el is fogják. Kaileena ezért útjára engedi az idő homokját, hogy megmentse szerelmét.
True Crime 2
Ebben a GTA klónban rengeteg izgalmas, akciódús küldetésen verekedhetjük át magunkat egy Marcus Reed nevű zsaru bőrébe bújva. Egyelőre más infó nincs róla, a honlapján viszont találhattok egy videót, valamint főhősünk kedvenc kis kocsijáról is akad néhány kép, amit egyébként egy szerencsés nyertes magáénak is tudhat. Az Activision ugyanis meghirdetett egy akciót, melynek lényege, hogy júnis 16-ig szavazzunk, melyik városban játszódjon a játék. A szavazók közül egy megnyeri a verdát. Ahhoz képest, hogy jövőre kívánják megjelentetni a játékot, még csak most akarják eldöntetni velünk, hol is játszódjon? :)
Egy cirka 279 megás demó is befutott az E3 tájáról, most épp a Salvo! című akciójátékból. A készítőknek ebbe a gyakorló küldetéseket és egy egész - The Bourbon Navy névre hallgató - missziót sikerült belepréselniük. Akinek felkeltettem az érdeklődését az töltse le és mondja el nekem is, hogy milyen :)
Na, ma sem maradunk moviek nélkül. Egy folyamatosan bővülő listát láthattok alant, csekkoljátok mindet bátran:
Update: fel került az Elder Scrolls: Oblivion pár napja már látott bemutatójának jobb minőségű verziója.
Eresszünk el egy VÁÁÁÁÁÁÁááÁÁÁÁÁ-t! :D Megérkezett a Heroes of Might & Magic V E3-as animációja, amelyet még nem láttam, de ahogy befejeztem ezt a hátralévő pár mondatot, ugrok is neki. A Heroes 5-öt sem kell bemutatni, szóval irány-surány és BONCSAD TŐCCSED!!!
Legalábbis számomra ezt jelenti a Revenge of the Sith. Ezekben a pillanatokban értem haza "A" premierről, és még most sem tértem magamhoz az élménytől, amelyben részem volt. A fények kialudtak, feltűnt a Lucasfilm logo és az egész terem tapsorkánban tört ki. Az elkövetkezendő 140 percben számos filmtörténeti pillanat részese lehettem. A film eleji űrcsatára nem találok jobb jelzőt a gigantikusnál, garantálom, hogy ilyet még nem láttunk filmvásznon, de ugyanez igaz a film szinte minden jelenetére. A párbajok a két mester, valamint Obi-Wan és Anakin közt túlszárnyalnak minden képzeletet. Egyszerűen hihetetlen, hogy lehet ennyi érzelem és szenvedély egy harcjelenetben, mely csak a vívást tekintve is utánozhatatlan. De ugyanígy ódákat zenghetnék a mű minden egyes jelenetéről, megérdemelnék.
Egy legenda véget ért. Legendás véget.
Köszönöm, George Lucas!
Na, számomra megvan a nap híre. Eddig azt hittem, a Paraworld múvi, de nem. Meghazudtolom magamat. Ugyanis most kaptam a hírt, hogy elindult az Age of Empires III hivatalos oldala! Megáll az ész, még egy parányi kis videót is mellékeltek, amin azért a részletek nem látszanak, de amikor a kamera átrepül az indián tábor felett.... kész. KELL!
A Remedy Entertrainment, akik áldásos keze munkái közül egyértelműen a Max Payne-játékok tűnnek ki, elpottyantott pár új infót az Alan Wake nevű pszichohorrorról (be szép szó). Na szóval, ami új: azt eddig is tudtuk, hogy ilyen lélektani öldöklős izé lesz, de most itt a sztori is. Alan Wake egy átlag amerikai kivárosban él, Washington államban, miközben legborzasztóbb rémálmait írja le, és adja ki könyvben. Azonban egy szép (?) napon a rémálmok valóra válnak. Muhhahaha. Ennyit a sztoriról, a többire kíváncsiak vagyunk. Ja, és ami fontos: előkerült pár új kép is, a régiek mellett. Alant megnézhetitek őket. (Tovább gomb!)
Kiadták a ParaWorld című, több éve fejlesztés alatt álló dinós, gyilkolászós valós idejű stratégia E3-as bemutatóját. Kicsit szegény csúnyácska, de csak azért, mert ilyen közelről mutatják benne a modelleket. Rossz döntés volt. De azért elég hangulatos.
0 mp. múlva automatikusan bezárTovább az oldalra »
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)