Terminator Salvation - Nyúlfarknyi filmelőzetes
A James Cameron által a siker útjára állított sorozat negyedik részét jövőre vetítik a mozik. Íme az első mozgóképek!
A James Cameron által a siker útjára állított sorozat negyedik részét jövőre vetítik a mozik. Íme az első mozgóképek!
Street Fighter IV: pofonok a nagyvilágbólA játéktermi automaták után az összes létező konzolt meghódítani kívánó Street Fighter negyedik részét ismerhetjük meg közelebbről.
A híres sorozat negyedik részét ezúttal PC-n vettük górcső alá. ...és nem kellett csalódnunk.
A Sarcastic Gamer információi szerint már készül a Halo negyedik része, ezúttal azonban Master Chief nélkül.
Az első negyedévben az Intel javította eladásait a processzorpiacon, az AMD pedig növelte piaci részesedését.
Rob Pardo megerősítette, a Blizzard negyedik projektként egy next-gen (nem WoW) MMO fejlesztésén dolgozik.
Ezt is megértük végre, még a megjelenés előtt kiadták a Devil May Cry negyedik felvonásának PC-s demonstrációját.
A Rock Band nyomdokaiba lépve a negyedik Guitar Hero is több hangszert vonultat majd fel, így bandákba verődve is zenélhetünk.
A Sony negyedéves jelentése váratlan veszteségről számol be, az év végéig azonban a vártnál nagyobb nyereséget ígérnek.
Bár a Metal Gear Solid sorozat soha nem a nagy reklámhadjáratokról volt híres, a negyedik résszel ez változni látszik.
Az id Software bejelentette, hogy a mai napon nekiláttak legendás sorozatuk negyedik epizódjának elkészítéséhez.
Az idei nyár egyik nagyágyújának, az Indiana Jones negyedik részének is megérkezett a premier előtti utolsó kedvcsinálója.
Az AMD immár hat negyedéve veszteséges. Most 1,51 milliárd dolláros nettó bevételére 358 milliós veszteség jutott
Még a hét lakat alatt őrzött negyedik epizód előtt kapjuk kézhez a két felvonás történetét összefűző kiegészítő lemezt.
Az AMD módosította az első negyedéves előrejelzését, és bejelentette, hogy megválik alkalmazottainak tíz százalékától.
2008 első negyedévét hátunk mögött tudva utána néztünk, hogy milyen processzort érdemes játékra választani.
A nyár elején debütál Hideo Kojima remekbe szabott kultjátékának, a Metal Gear Solid-nak a negyedik része.
A Midway közzétette pénzügyi jelentését 2007 negyedik negyedévére vonatkozólag, és a számok nem festenek túl jól.
A Rockstar csapata frissítette honlapját, ahol két kellemes videó bukkant fel a GTA negyedik részéről.
Visszaállt a világ rendje a tengerentúlon és ismét a Call of Duty negyedik darabja uralja az eladási listát.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)