XCOM 2: War of the Chosen - bemutatkozik az egyik főgonosz
Az XCOM 2: War of the Chosen során nem kevés fejfájást okoz majd a három címadó Kiválasztott, az új trailerben közülük ismerhettünk meg egyet.
Az XCOM 2: War of the Chosen során nem kevés fejfájást okoz majd a három címadó Kiválasztott, az új trailerben közülük ismerhettünk meg egyet.
A God of War története során nem csak Kratos terelgeti Atreust, de a fiú is segíti apját - például fordítással.
Amnesia-szerű élményt ígér a Focus Home Interactiv felügyelete alatt készülő Call of Cthulhu, melynek első videója az E3 során mutatkozott be.
Az első részből jól ismert kaszt is kap egy vadonatúj specializációt, amivel még pörgősebb lehet a harcok során.
A Techland annyira szereti a Dying Light játékosait, hogy a következő egy év során folyamatosan adja majd nekik az ingyenes tartalmakat. És nem csak skinekről van szó.
A Konami csendben van mostanság, de a Pro Evolution Soccer 2018 kapcsán volt mit mondania. Megnézhettük a játék új trailerét, valamint kiderült, hogy a virtuális focisták sorát a világ egyik legismertebb, leggyorsabb sportolója is gazdagítja majd.
Az E3 során egy rakás megjelenési dátumot bejelentettek, így összeszedtük nektek, mi mikor várható a júliustól december végéig tartó időszakban, valamint a jövő évben.
A játék rendezője egy interjú során árult el néhány részletet, aminek nem biztos, hogy mindenki örülni fog.
Ahogy azt már megszokhattuk, az E3-as közvetítések sorát a Nintendo zárja. Switch és 3DS minden mennyiségben!
A Los Angeles-i EA Play során Kacinak lehetősége nyílt belebújni a klónkatonák páncélzatába, és csatába indult a Kereskedelmi Szövetség droidjai ellen. Több mint fél órás gameplay anyagot mutatunk a Star Wars Battlefront 2-ből!
A Sony E3-as műsorának legjobban várt szereplője egy hangulatos trailert kapott, illetve belőtték a megjelenés időkeretét.
Nem számítottunk rá, hogy pont a Microsoft konferenciáján kapjuk meg az új Life is Strange legelső trailerét, viszont örülünk neki, hogy így lett. Íme a Before the Storm!
Folytatást kap a nagy sikerű Ori and the Blind Forest - az Ori and the Will of the Wisps során ismét az erdőbe indulunk, újra Ori szerepében.
Tagadta ugyan a 4A, hogy idén új Metro játékkal jelentkezik, de félre lettünk vezetve: a Metro Exodus megmutatta magát az Xbox előadás során.
Az EA Play során, az előadás lezárásaként meghívottak játszhattak a Star Wars Battlefront II-vel - most visszanézhetitek a nyers gameplayt.
Az EA Play során megmutatta magát a Need for Speed Payback. Van esély rá, hogy a Ghost Games ezt nem szúrja el.
A Outcast - Second Contact legújabb trailerében megnézhetjük mennyit fejlődött a remake verzió az eredetihez képest.
A Ubisoft Montréal sorait erősíti Drew Holmes, az Elizabeth és Booker sztoriján is dolgozó író pedig legközelebb a Far Cry 5 történetén dolgozik.
Ügyes húzás lenne a Project Scorpióval együtt bejelenteni a VR-os terveket, de a Microsoft most nem erre fókuszál.
Az Orange is the New Black kiszivárogtatása után a Disney-hez tartozó egyik tévécsatorna premier előtt álló műsorából töltött fel néhány részt a csapat, akiknek ezúttal sem fizettek.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)