Három új, játékot is tartalmazó Xbox One S csomag is jön
Jövő héttől bárki megvásárolhatja az Xbox One S alapgépeket, azonban aki hajlandó még egy kicsit várni, játékot is kaphat melléjük.
Jövő héttől bárki megvásárolhatja az Xbox One S alapgépeket, azonban aki hajlandó még egy kicsit várni, játékot is kaphat melléjük.
A napokban kiadott trailerből kiderül, hogy mikor érkezik meg PC-re és Xbox One-ra a Bulkhead Interactive belső nézetes puzzler játéka, a The Turing Test.
Úgy tűnik, a Seagate-nek bejött a kifejezetten az Xbox One-hoz való külső merevlemezek gyártása, ugyanis egy Gears of War 4-es széria elkészítésére is leszerződtek a Microsofttal.
Míg az első Marvel Ultimate Alliance játszható volt PC-n, a második nem - egy új csomag viszont mindkét játékot elhozza nem csak erre a platformra, de PS4-re és Xbox One-ra is.
Továbbra is egyre több Xbox 360-as cím válik elérhetővé az Xbox One-ra. Ezúttal 8 új játék került fel a listára.
Még javában tart a felújított játék Kickstarter kampánya, de az már most biztosra vehető, hogy a System Shock Remastered PC és Xbox One mellett a Sony konzolján is tiszteletét teszi.
Sokan úgy gondolták, az Xbox One-on való zenehallgatás hamarosan a Spotify streamelési szolgáltatással is bővülhet, de a cég ezt elég egyértelműen cáfolta.
A Psyonix annyira szeretné, hogy a Rocket League PC-s, PS4-es és a Xbox One-os játékosai mind együtt játszhassanak, hogy előreszaladt kicsit a munkával.
A Microsoft végre kiválasztotta az Xbox One S boltokba kerülésének napját.
A The Coalition elmondta, hogy ugyan lesznek vásárolható extrák a multiplayerben, tényleges előnyöket nem lehet majd pénzért kiváltani.
Az áttervezett Xbox One S megjelenéskor kapható limitált sorozathoz hasonlóan 2 TB belső tárhellyel és egy elég brutális új külsővel érkezik a Gears of War 4-hez kiadott konzol.
A PlayStation 4 és az Xbox One vállalata is úgy döntött, hogy idén nem készülnek külön konferenciával a kölni játékexpóra, viszont nem maradnak távol sem tőle.
A Microsoft is tudja, milyen pénzügyi terhet jelent, hogy hamar kell konzolt váltania, aki a legerősebb gépükön szeretne játszani, így már van tervük ennek segítésére.
A legtöbb játékkal ellentétben a Red Dead Redemption fejlesztői vették a fáradtságot és megpróbálták a legtöbbet kihozni az Xbox One-ból.
Nem elég, hogy a Red Dead Redemption immár Xbox One-on is játszható, még a letölthető extrák nagy részéért sem kell fizetnünk.
A visszafelé kompatibilitás még sosem volt ennyire csábító, mint most, mikor már Xbox One-on is játszhatjuk az előző generáció egyik kiválóságát, a Red Dead Redemption-t.
A Capcom a sor végére ér, a hatodik és ötödik rész után jön a negyedik Resident Evil is PS4-re és Xbox One-ra.
A Microsoft kicsit pontosította a korábbi, enyhén szólva nagylelkű kijelentését az Xbox One exkluzívokkal kapcsolatban.
Hatalmasat nőttek a Red Dead Redemption eladásai mióta kiderült, hogy hamarosan Xbox One-on is játszható lesz.
Korábban egy hibának hála páran beszerezhették jelenlegi generáció Xbox konzoljukra is a Rockstar Games játékát, de ez a kiskapu gyorsan bezárult. Napokon belül azonban tényleg érkezik Xbox One-ra a Red Dead Redemption.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)