Billentyűzettel és bónusz kijelzővel támadnak az Ayaneo új kézikonzoljai
A Windows 11-alapú masinák egyike az emulátoros szcéna nagy sztárja lehet.
A Windows 11-alapú masinák egyike az emulátoros szcéna nagy sztárja lehet.
A Riot bemutatta az év első új bajnokát, akit a Spyro rajongók imádni fognak.
Ez már a harmadik alkalom, hogy a zenekar szétszéled, bár egyelőre úgy tűnik, csak az együtt koncertezésről mondanak most le.
Az AI is jelentős szerephez jut a Samsung következő csúcstelefonjaiban.
Alapos előkészület előzi meg az új X Silent sorozat megjelenését, a ventilátortól mentes kiadások várhatóan új teljesítményrekordot állítanak fel az épített PC-k piacán.
Aki nem emlékszik már rá, még simán előveheti a 2015-ös feldolgozást, mert annak a sztorija bizony fontos lesz az érkező film eseményei kapcsán.
Az NBA királya épp a megfelelő platformot keresi ahhoz, hogy Madden NFL meccseket streamelhessen.
Messze vagyunk attól, hogy bárki bármilyen hivatalos megerősítést is fűzzön a dolgokhoz, de valami készülni látszik.
A legtöbb kompetitív gamer a húszas éveiben visszavonul, de akadnak olyanok, akik csak a harmadik x után jutottak fel a csúcsra.
Újabb kibertámadás érte a hackerekre fókuszáló Watch Dogs széria kiadóját.
Ha rendelkeztek Prime előfizetéssel, akkor ne felejtsétek el felmarkolni az ajándékaitokat.
Mióta hír érkezett az Insomniac Games ellen elkövetett zsarolóvírusos támadásról, a stúdió néma maradt. Most viszont megtörték a csendet.
Nem kell már vészesen sokáig várni a bemutatóra, itt a harmadik trailer is.
Arion Kurtaj az egész életét egy börtönkórházban fogja tölteni, hacsak az orvosok nem látják indokoltnak a szabadon engedését.
Az Insomniactól ellopott dokumentumok alapján több millió dolláros veszteséget termelt a PlayStation 5 egyik korai exkluzívja.
Legendás játékokat gyűjtöttük össze egy videóban, amelyekben imádtuk a havat.
Gamerként bizony nem csak az igazi hóban játszadozhatunk, néhány virtuális bevetés pedig kimondottan emlékezetesre sikerült az évek során.
Kettőt találhattok, hogy Chris Hemsworth-t ki szólaltatja meg a trailerben.
Fontos részleteket hoztak nyilvánosságra az Insomniac Games ellen indított kibertámadás elkövetői.
Aki ismerte a Post Scriptumot, az ne lepődjön meg, ha a Squad 44 ismerős lesz számára.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)