A Switchball és az Xbox Live
Pc-re már elérhető a Switchball névre keresztelt ügyességi játék, ami hamarosan az Xbox Live rendszerébe is bekerül.
Pc-re már elérhető a Switchball névre keresztelt ügyességi játék, ami hamarosan az Xbox Live rendszerébe is bekerül.
Június 14-én kapták meg a Lord of The Rings Online előfizetői a játék első tartalmi kiegészítését, a Shores of Evendim-et. Ma többek között kiderült az hogy mi lesz a soron következő helyszín, ami bekerül a játékba.
Az ESRB, a kedves felhasználók személyiségfejlődés védelmét és még ki tudja miféle fennkölt és magasztos célokat szolgáló szent szervezet most ismét új fokozatba kapcsolt.
A Föld az utolsókat rúgja. Az emberiség egyetlen megoldása áttelepülni a galaxis egy másik, békésebb szegletébe, az EDN III-ra. Csak egyetlen bökkenő van: a bolygó fagyos hómezői alatt tanyázó őslakosok a büdös nagy bogarak, akiknek az új szomszédok csöppet sem tetszenek. Ki akar túlélőset játszani?
Múlt héten jelent meg az új Colin McRae demo-ja, többeket sokk-ként érintett a játék gépigénye, de hát a látványhoz kell a vas. A lényeg az hogy már elő lehet rendelni a játékot, és akik előrendelik számos játékbeli extrát fognak kapni.
Bár ma már nincs kötelező katonaság Magyarországon, ennek ellenére sajnos katonákra szükség van a világban mindenfelé, sőt, az emberek is szeretnek harcolni, csatákban részt venni: ezt igazolja a rengeteg népszerű lövöldözős akciójáték is. Én ezért most azt kívánom, hgoy a világban legyen béke és a konfliktusok csak a képernyőn legyenek jelen... és persze a Klikkelős Szájberháborúban nyomjuk le Japánt!
A Capcom az elmúlt években igen jó játékokkal kápráztatott el minket, ráadásul a jövőben sem szeretnék lejjebb adni a színvonalat.
Jack Thompson nem szereti a Rockstar-t és annak termékeit. Eddig úgy gondoltuk, a Rockstar sem szereti a kaliforniai ügyvédet, hiszen ő mindig dührohamot kap, amint egy-egy újabb játék jelenik meg a GTA epizódok feljesztőjének égisze alatt. Azonban lehet, hogy mégis gondolnak néha a kedves őszhajú úriemberre és lelki békéjére.
San Diego városa ad otthont a Sony Gamers Day rendezvényének, ahol a PlayStation Portable tulajoknak is tartogattak érdekességeket.
A World in Conflict béta állapotba ért, és a szerecsések bekerülhetnek a tesztbe ha regisztrálnak és hétfőn jelentkeznek a CVG oldalán.
Kellemes szombat reggelt mindenkinek! Gondolom sok sorstáramnak szintén be kellet ma menni az iskolába, munkahelyre. Míg mi álmosan az koptatjuk iskolapadokat mások békésen szunyókálnak, de legalább megúszunk egy hétfőt és kapunk egy 4 napos hétvégét, hogy megéri-e, azt mindenki maga dönti el. Tehát most érkezzenek a játékvilág remélhetőleg jobbnál-jobb hírei, de előtte a szokásos vicc.
A sors iróniája: annak ellenére, hogy nem hozott túl nagy bevételt anno, Tim Schafer platform akció-kalandjátéka, a Psychonauts most hatalmas port kavart az Xbox 360-osok között, legalábbis abból a szempontból, hogy a legtöbben azon keseregtek: miért nem lehet futtatni Xbox 360-on ezt a régebbi Xbox címet, ugyanis nem volt visszafelé kompatibilis (sok más egyéb címhez hasonlóan). A Microsoft legújabb "backward compatible" listájába azonban bekerült ez a várva várt cím, tehát hamarosan futtathatjuk - vagy mégsem? A lista (amely pár érdekes címet tartalmazott) először felkerült a microsoft.comra, aztán eltűnt...
A redmondi cég komolyan veszi az adathalászok elleni fellépést, immáron már nem csak szoftveres eszközökkel küzd a lefülelt támadók ellen. Bevetésre került a nehéztüzérség is: jogászokat eresztettek a személyes adatainkra lesők után.
A Variety egyik híre szerint a Century Fox és az Universal egyaránt köszönték szépen, de nem kérnek az állítólagos 200 millió dolláros sci-fi film finanszírozásából...
A Microsoft tegnap késő este hivatalosan is bemutatta az Apple iPod ellenlábasának szánt Zune készülékét.
A gépezet fehér, fekete és barna színekben érkezik meg idén karácsonykor a boltokba. Technikai specifikációit illetően 30 gigabájtos háttértárral szerelik a Zune-t, amely 3 inches QVGA-felbontású kijelzőt kap (320x240). Beépített FM-rádió és Wi-Fi teszi még sokoldalúbbá a készüléket, amelyen küldhetünk és fogadhatunk zeneszámokat is a vezetéknélküli technológia segítségével. A számokat háromszor hallgathatjuk meg, majd megvásárolhatjuk őket a Zune Marketplace online rendszerén. A Zune áráról egyelőre nincs információ, azonban a készülék háromféle szereltséggel, Car, Home és Travel Packekben kerül majd forgalomba. Előzetes felmérések szerint a Zune sikerét annak kijelzője jelentheti, hiszen az iPod ötödik generációs készülékénél sokkalta nagyobbal büszkélkedhet. A Zune-ról előkerült két videó is, amelyek élesben, használat közben mutatját be a gépezetet:Békés kora reggelt mindenkinek! Mint azt bizonyára hallhattátok innen-onnan, hamarosan megújul a GameStar Online. Igazság szerint már megkezdődtek a munkálatok, és most csak két dolgot szeretnék mondani: nagyon király lesz (persze ez alap :P), és nemsokára a Te segítségedet is kérni fogjuk. Néhány hétig még gondolkodj azon, mit látnál szívesen az oldalon, mivel nem voltál eddig megelégedve, vagy egyszerűen Te mit csinálnál másképp, mit hiányolsz. Most is lehet kommentben csevegni a dologról, de a nagy ötletbőrze, ahonnan mi is csemegézni fogunk csak később lesz. Addigis lássuk mi van reggelire!
| - Anya, apa miért kopasz? - Mert sokat gondolkodik. - És neked miért hosszú a hajad? - Na, menjél szépen játszani! |
Uwe Boll nem hagyja békén a játékostársadalmat: Magyarországon idén mutatták be a Bloodrayne-t, de hamarosan jön a Dungeon Siege film, és a Postal előkészületei is folynak.
Az Atari játékkiadó bejelentette, hogy újabb figyelmeztetést kapott a NASDAQ online tőzsde vezetőségétől arra vonatkozólag, hogy a vállalatot eltávolítják a tőzsdéről, amiért az továbbra is képtelen megfelelni a bekerülés és a bentmaradás kívánalmainak.
[PODCAST] A Microsoft itthon is bekeményítÚjságíróink részt vettek egy hosszú Microsoft sajtótájékoztatón, amelyen meglepő módon velünk, magyarokkal is kiemelten foglalkoztak.
A játék nagyjából egy éve megjelent már bizonyos régiókban - a német Most Wanted Game kiadó úgy gondolta, most jött el az idő, hogy a Das Eulemberg-Experiment, vagy nemzetközileg Martin Mystère néven ismert alkotás demó formájában is bekerüljön a köztudatba. Egyébként egy képregényen alapulú point-n-click kalandjátékról van szó, mely az Artematica Entertainment stúdiójában készült. A demó a játék elejét tartalmazza, de teljes egészében német nyelvű. A 338 megás fájl itt található.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)