Sosem jönnél rá, hogy melyik játék inspirálta a Dragon’s Dogma 2-t
A meglepő kijelentést a játék rendezője, Hideaki Itsuno tette.
A meglepő kijelentést a játék rendezője, Hideaki Itsuno tette.
A jelek szerint elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor már erősebb konzolokra van szükség ahhoz, hogy elfogadható minőségben futtassuk az AAA kategóriás játékokat.
Nem csak saját kiadású játékait tartja fontosnak előtérbe helyezni az Xbox Game Studios.
Egy forgatási fénykép miatt tűnik most egyértelműnek, hogyan indul majd a harmadik Venom mozi.
Olyanokat is parlagon hagyott az Akadémia, akiknek már rég szobrot kellett volna kapniuk. Szerkesztőink szerint ezek a legdühítőbb hanyagolások az Oscar kapcsán.
A rajongóknak köszönhetően ráadásul teljes pompájában, felújított változatban pótolható a Sweet Home.
Március legnagyobb játékaihoz kapcsolódó háttérképekből válogattunk - tizenkét játékhoz tölthettek le nagy felbontású háttereket.
A milliárdos szerint szerződésszegés történt, és most már pusztán a profitszerzés táplálja a mesterséges intelligenciával kapcsolatos fejlesztéseket.
Hatalmas Capcom vásárt tart jelenleg a Steam, így az elmúlt évek legjobb címei közül válogathatsz.
Az innovatív megoldás még azelőtt képes lekapcsolni a ransomware támadásokat, mielőtt azok komoly kárt okoznának.
Olyasmire venné rá a felhasználókat a Microsoft operációs rendszere, ami egyáltalán nem indokolt.
Az energiafelhasználás miatt támadták őket, a bíróság meglepő ítéletet hozott.
A Family Guy alkotója izgalmas kulisszatitkokat osztott meg új szitkomjával kapcsolatban.
A Marvel következő csapatfilmje több új karaktert is bemutat majd, ezek egyikét Lewis Pullman fogja alakítani.
Valószínűleg senki sem gondolta, hogy ez a két termék valaha ilyen közeli kapcsolatba kerül majd egymással.
A Meta hivatalosan is elismerte, hogy egy új, de mégis nagyon ismerős élményt tesztel az alkalmazásban.
A tanult leckék jó helyre kerültek, és minden rendeződött a végén. Ettől még az indulás állapota a mai napig sanyargatja a Capcom vezetőit.
Egy friss jelentés szerint az Apple már célba vett egy megjelenési évet az összecsukható iPhone kapcsán.
Sok párkapcsolatot megmenthet ez a TikTok videó - már persze azok közül, amiket épp a Helldivers 2 zúz porrá.
Játékok, munka, kikapcsolódás - akármelyikre is használod a géped, sokat segít, ha a legfrissebb, legális operációs rendszer fut rajta.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)