Xbox Game Pass PC - kiderült az ár és az első néhány játék
Már órákkal a sajtókonferencia előtt fellőtte az Xbox Game Pass PC-s oldalát a Microsoft.
Már órákkal a sajtókonferencia előtt fellőtte az Xbox Game Pass PC-s oldalát a Microsoft.
Konferencia helyett livestream, nagy meglepetések helyett előre kimért és kiszámított programmenet. Persze a Star Wars és focirajongók azért nem nagyon sírtak az EA Play 2019 alatt. Most a ti véleményetekre vagyunk kíváncsiak.
Meglepetésekre kár volt számítani, de az új Star Wars játék legalább valóban izgalmasnak tűnik.
Néhány dolog már kiderült a Ubisoft idei konferenciájáról, viszont nagyon úgy tűnik, hogy azért még bőven tartogat meglepetéseket a cég a tarsolyában.
Két nappal a Microsoft E3-as konferenciája előtt derült fény a multiplayer őrületre.
A Bethesda egy kis ízelítővel szeretné felkorbácsolni a kedélyeket az E3-as konferenciája előtt.
A saját fejlesztések mellett jut idő a Respawn Star Wars játékára is.
Június 3-án indul az Apple WWDC nevű fejlesztői konferencia, ahol minden évben egy csomó újdonságot is lelepleznek. Idén sem várunk mást, mutatjuk is, mikre lehet számítani.
Már azt is tudjuk, hogy melyik vállalat gondoskodik majd a Techland zombis kalandjának kiadásáról.
Skull & Bones biztosan nem lesz, viszont sok meglepetés várhat minket a kiadó sajtókonferenciáján.
Kereső plusz mindentudó segéd a világ legolcsóbb telefonjaira, automatikusan mindent elintéző Asszisztens és egy rakás újdonság mutatkozott be a Google fejlesztői konferenciáján.
A Google I/O konferencia nyitó előadásán csak egyvalami nem derült ki az új mobil operációs rendszerről: hogy milyen sütinév jön ki a Q betűből.
A cég évente rendez fejlesztői konferenciát és jó ideje mindegyiken bemutatnak új mobilt. Most sem volt ez másként, viszont érdekes módon idén nem a csúcsra törnek.
Ma este 7-kor elstartol az idei Google I/O konferencia: a nyitó előadáson mindig egy rakás újdonságot jelentenek be, megnéztük, mire lehet számítani.
Hardveres bejelentés is jutott a Facebook F8 konferenciájára, az új Oculusokról már egy ideje tudni lehetett, a videótelefon pedig egy asztali, kényelmes eszköz lesz titkosított hívásokkal.
A Facebook fejlesztői konferenciáján már bemutatták a legtöbb újdonságot, mutatjuk, milyen lesz a csevegő app idén.
A Square azért gondoskodik róla, hogy legyen miért fennmaradnunk.
Miközben az E3 szép lassan leépül, a gamescom egyre izgalmasabb lesz.
Játék a haverokkal, vlogolás, stream vagy konferenciabeszélgetés? Itt egy mikrofon, amit bármihez használhatsz.
Nemhogy megjelenési dátum vagy gameplay nem lesz, a nevük sem fog elhangzani a Bethesda konferenciáján.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)